Nem szeretünk mi haragban lenni senkivel. De tényleg. Az Arsenal drukkerekkel meg főleg nem. Évekkel ezelőtt még elég hasonló volt a két csapat stílusa, és együtt örültünk annak, hogy Titi végigszaladt a királyiak védelmén. A két gárda szimpatizánsai mindig büszkén vállalták, hogy mégha nem is ők a legfőbb esélyesei egy-egy sorozatnak, akkor is van egy egyedi stílusuk, ami különlegessé teszi őket. A barátság viszont elmúlt (mert az Arsenal még mindig nem esélyes, de már stílusa sincs, a Barca meg a stílus mellett mindenhol a legfőbb esélyesként indul), mert az angolok legjobbjai mindig itt akarnak játszani, amit a szurkolók sosem viselnek jól. Henry (és Gallas) eligazolása után egy Spurs-fan meg is jegyezte, hogy Wenger valószínűleg csk-szalaggal jelöli meg az elvágyódókat. Ez idén is így lehet, ráadásul a mostani vezér megőrül a Barcáért.

Az Internetes mémek korát éljük, már majd másfél éve a székelyen meg a fián röhög az ország. Hiszitek vagy sem, de egész középiskolában egy padban ültem a videó egyik atyjával (akinek a munkája egyébként ez és ez is), szóval a kezdődő agysorvadásom van kire fognom. Persze én soha nem értem fárasztásban régi komám nyomába, de a most következő posztot az ő viccfeldolgozós ötlete nyomán írtam, régi tréfákat igyekeztem újraértelmezni, "barcásítani". Tudom, hogy biztos lesz, aki szerint a jóízlés határát súrolja némelyik, épp ezért kihangsúlyozom: ezek csak viccek. Egy ilyen depresszív hétvége után ránk fér egy kis kedélyjavító...

Mind eredményben, mind látványban, mind a jövőre tekintve förtelmes összecsapáson vagyunk túl. A temetői hangulat talán kicsit eltúlzott, ugyanis nyakunkon a február, a gyenge forma hivatalos hónapja. Azonban ez sem változtat a tényen, hogy immár hét pont a hátrány, és az égvilágon semmi nem utal arra, hogy belátható időn belül megfordul a trend, és mi kezdjük el behúzni a nehezebb meccseket, a birodalmiakból pedig kifogy szufla. Sok okosat nem tudunk mondani, ha mindenképp fogni akarjuk valamire, akkor inkább hajlunk a fizikai fáradtság felé, mintsem motiválatlanságot vagy mentális lomhaságot emlegessünk, bár néhány játékos azért nem is tepert igazán. A legnagyobb kérdés az volt bennünk a meccs után, hogy vajon miért váltottunk vissza 4-3-3-ra menet közben, holott a 3-4-3 egész jól ment.

A Villarreal elleni döntetlen után értelemszerűen fosul van el van szomorodva a szurkolótábor, ezért megpróbálunk egy kis mókát csempészni ebbe a kibaszott szomorú vasárnapba. A tegnapi meccsen készült felvételen a pad látható Sánchez cseréje előtt, ahol is Altimira éppen vadul telefonál, majd a főnök felszólítja némi munkavégzésre. Érdekes, hogy a telefon azután Carles Naval kezébe kerül, aki bele is szól, meg nyomkodja is. Nem tudni kivel beszélnek, nem tudni, miről szól az egyeztetés, de az eredeti jelenet feliratozás után máris pizzarendeléssé változik át.

A komolytalanságon túl az is kiderül számunkra, hogy az idén Tito távollétében Carlos Unzué vette/veszi át a másodedzői feladatokat Pep mellett.

Tizenegy darab döntő. A szezon fele után kijelenthető, hogy ennyi maradt hátra a bajnokságból. Ennyi, amikor extra koncentráció kell, bármennyire nehéz is. A tíz idegenbeli meccsen és a Madrid elleni hazain kell fogcsikorgatva küzdeni, bár a Betis megmutatta, hogy otthon sem fogjuk ajándékba kapni a pontokat. A fővárosban megfordították pár éve ilyen mentalitással a bajnokság állását, itt az alkalom, hogy visszaadjuk azt az érzést. Az első állomás a süllyedő Villarreal lesz, akik a tavalyi BL-be jutás után idén a kiesés elkerülése ellen küzdenek. Azért könnyű így sem lesz.

Nem rég újra a szájára kapta a média a csapatot, és oltári mennyiségű savat kaptunk - mindenki döntse el, hogy szerinte jogosan vagy sem. Hajtás után remélhetőleg kicsit megnyugtatjuk a kedélyeket.

Az a feneség ebben a clásicoban, hogy az utóbbi években lépten-nyomon becsap minket. Az éppen aktuális összecsapást megelőző találkozó(k) sugall(nak) felénk egyféle valamit, azt hellyel-közzel el is hisszük, alkotunk magunkban egy feltételezhetően (el)várható összképet és végeredményt, aztán meg jól csalódunk benne. A nagy kérdés csupán az marad, hogy a csalódásunk negatíve értelmezendő-e avagy – mint például tegnap is – pozitíve-e? (Ez jó mondat lett, mi?) A kupa párharc legnagyobb tanulsága szerencsére hamar kimutatja magát és méretes közhely is: a jó meccshez mindig KÉT CSAPAT kell.

Sok szempontból páholyból várhatja a Barcelona az újabb klasszikust, hiszen nem elég, hogy az ellenfélnél úgy tűnik, Mourinho felrúgta a bilit, amibe eddig belecsinált, de taktikailag is minden mellettünk szól. A meccsnek nem is annyira a mindenki által harmadik helyre rangsorolt kupában való továbbjutás az igazi tétje, sokkal inkább az, hogy a Real ki tud-e lábalni ebből az elhatalmasodó Barca-fóbiájából (vagy legalább elindulnak-e felfelé), avagy szépen lassan rájuk dől a disznóól ház. Nem nagyon sírnánk, ha azután, hogy múlt héten megkötöttük a hurkot, most sok, apró, jól irányzott rúgással a kisszéket is felborítanánk.

Az alábbi rövid jelenet még a Betis meccsen volt látható, a VIP páholyt vágták be egy pillanatra. A kamera célpontja persze elsősorban Villa volt, de jól látható az is, kik ülnek mellette. Számunkra a legérdekesebb Nagy László, de mögötte felismerhető Pedro és Montoya is, oldalán pedig Manel Estiarte látható. (Aki nem tudja, ez utóbbi személy miért ülhet ott, annak a lecke ismétlése javasolt.)

Gyakran kapják meg vádként a magyar sport újságírás képviselői, hogy túlzásba viszik a Barcelona - és/vagy a Messi - seggnyalást. Ha hihetetlennek is tűnik, a tegnapi meccs kapcsán találtunk valamit, ami még az itthoni állapotoknál is sokkal rosszabb. A kanadai(? asszem) GOLTV riporteréről van szó, aki enyhén szólva is Messi-buzulásban szenved és ez egyértelműen ki is derül a hajtás után található videóból.

Az elején még csak viszonylagos csendben orgazmál a mi jó argentinunk játéka láttán, de ahogy halad előre a meccs, teljesen elveszti a fejét fonalat. Nagyjából a közepe táján már a pokolba kívánja a kapufát, aztán az őrjöngése átcsap "Hitlerbe", hogy a legvégére Pellegriniből "vonderfult" kreáljon és végképp elvesszen a fokozott jelzők fokozásának fokozásába. Érzésre van olyan idegesítő a fickó, mint a Palik.

Erről a meccsről egyszerre jutott eszembe john szarkasztikus posztja, _benito legendás szopatsz, gibbonja és a kedvenc jelenetem a Gyalog galopp filmből. Minden tiszteletem Pellegrini mesteré, és ha Nyilasi úr nem merte a szünetben kritizálni, akkor ki vagyok én, hogy ezt megtegyem, de azért: kilencen védekeznek - oké, kontrázni terveznek - nyilván, előretolva Ruud van Nistelrooy, a komplett mezőny leglassabb játékosa - wtf? De az benn van, ti meg kinn! (Egyébként is, a faló mindenképp testhezállóbb feladat a jó Ruudnak, jobban illik az arculátba...) Szóval köszönjük szépen, kétségtelenül jól jött ez a kocogós, 60 perces meccs, végre egy nagyarányú idegenbeli sikert arattunk, és több kulcsember is nyugodtan pihenhetett. Nagy pozitívum volt továbbá, hogy tanulva a korábbiakból ezúttal lezártuk a meccset, és nem vettünk vissza rögtön a vezetés tudatában.

Azt hiszem nem túlzunk sokat, ha azt állítjuk, az utóbbi napokban méretes vigyor ült a Barca-drukkerek száján, ha a kedvenc csapatukra gondoltak. Tényleg szép, és több szempontból is fontos győzelem volta szerdai, de valljuk be, egy kellemetlen hidegzuhannyal érne fel, ha a La Rosaledaból nem három ponttal térnének haza Puyolék. A Málaga viszont nem adja olcsón a bőrét hazai pályán (csak egyszer kaptak ki idén, úgyis tudja mindenki, hogy kitől), nálunk pedig még mindig kérdéses, hogy akarunk-e bajnokok lenni, illetve teszünk-e azért eleget, hogy bajnokok legyünk.

Mostanában folyton kapjuk, hogy mennyi divatdrukkerünk van, és valljuk meg Messi vagy éppen Villa valóban vonzza a tömegeket. Ezeknek az újdonsült szurkolópajtásoknak szolgáljanak az alábbi videók egyfajta kivonatolt, képes Bibliaként. Rijkaard csapata ha eredményeiben el is maradt Guardiola fiaitól, de azért így is kiemelt helyet bérelt ki magának a klub históriáskönyvében. A technika fejlődésének hála erről az időszakról már igazán átfogó képanyaggal rendelkezünk, így az új drukkereknek kutya kötelessége bepótolni azt, amiről anno lemaradtak. A többieknek meg egyszerűen jó nosztalgiázást kívánunk.

Tegnap a hatvanadik perc tájékán a portás Sanyi bácsi odahívta Sári nénit, hogy a kiürült szódás üveg helyett hozzon már egy telit, meg a műsorújságot keresse meg, mert az agyalágyult riporter azt hajtogatja, hogy ez itten a Real Madrid - Barcelona meccs, de az csak valami rossz vicc lehet. Csak szűk tíz perccel később ismerte fel Pepét és Messit, és akkor ledöbbent. Tehát hogy ez egy Clásico lenne? Pontosabban ez a Real Madrid?

Mindenféle őszinteséggel kell kezdenem a posztot, mert elárulom, hogy nagyon nehéz feladat a tavalyi év - és azon belül is a decemberi találkozó – után beharangot írni a párharc elé.

Ugyan volt időm gondolkodni azon, milyen vezérfonalra is lenne felfűzhető a poszt, de kizárólag csak közhelyek jutottak eszembe, így aztán úgy döntöttem, ha már tartalmat nem tudok produkálni, hát csinálok formát.

Ezekben a napokban itthon amúgy is divatos szó lett a plagizálás, úgy döntöttem, lopok én is egy plágiumot és megpróbálok a Török Szultán stílusában - de mégis kicsit másképp -  írást alkotni.

Utólagos kiegészítés a kommentekre reagálva: elnézést, hogy ennyire fárasztó lett a poszt + zanzásított verzió: nem számítunk könnyű meccsre, nem gondoljuk, hogy a kupa értéktelen lenne. Reméljük, hogy este a csapat jobbik arcát mutatja idegenben és - természetesen - reméljük, hogy sikerül megismételni a decemberi győzelmet. + a végén korrekt videó összeállítás a tavalyi meccsekről hangulatkeltés gyanánt.

2007. május 13-a az a nap amióta nem tudok igazán jó szívvel gondolni arra, hogy a Real Betis a Barça soros ellenfele. Az esemény nem ma történt, de nem kizárt, hogy többek emlékezetében is olyan élénken él, mint ahogy bennem megmaradt.

Már a késő tavaszi időpont is jelzi, hogy akkor az éppen aktuális bajnokság finisében jártunk és ezen a napon élhettünk meg egy másik Barcelona-Betis találkozót, amely végül nagyon kellemetlenül végződött számunkra. Ezen a meccsen történt, hogy az 5. percben Ronaldinho góljával szereztünk vezetést és ezután egészen a 89. percig a Betis nulla alkalommal lőtt kapura. Majd eljött az utolsó perc és végül megtették, ezzel lett akkor a végeredmény 1-1. És hogy miért maradt meg bennem ennyire élesen éppen ez a meccs? A 2006-2007-es szezont a Real Madrid nyerte 76 ponttal és a Barcelona is éppen ennyit gyűjtött be abban az évben.

A tudathasadásos szezonunk következő állomásához érkeztünk. Most már nincs de és ha, be kell ismerni: a csapat skizofrénné vált. Hazai pályán bárkit képesek felnégyelve hazaküldeni, a Guardiola-éra legdurvább csúcsait is lazán döntögetik, idegenben viszont egy fürtös holland rémképe sejlik fel. Na jó, ez sem teljesen igaz, mert amikor nagyon kellett (Milan, Madrid), akkor idegenben sem volt túl sok kérdés, de a kisebb csapatok ellen nagyon nem megy (igen, itt most egy amolyan Katalán gödör-féle szuggeráció megy). Most pedig a cecelégy-kellemességű Betis érkezik majd, akik tavaly a másodosztályból is feljöttek kétszer kísérteni.

Míg az első és a második rész Argentínáról szól, ez a harmadik már a Barcelonában zajló eseményekről.

Kiderül számunkra, ki volt az a személy, akinek tulajdonképpen Messit "köszönhetjük" és némi rálátásunk lesz azokra a nehézségekre, amivel neki és családjának meg kellett küzdenie.

A videóban ráadásul még egy múzeumba illő sporttörténelmi irat megszületésének körülményeit is megismerhetjük.

Az első rész kapcsán azt javasoltam, hogy az ellendrukkerek inkább ne nézzék meg a videót, ennél a résznél viszont azt javaslom, hogy nagyon is nézzék meg.

Ugyanis gyerekkoromban egy műtét kapcsán nekem is volt szerencsétlenségem átélni, milyen az, amikor valaki naponta injekciókat kap combba. Felnőtt emberként már valószínűleg másként élném meg a szituációt, de az összes emlékem arról az egy hétről, hogy rettegéssel vártam, mikor kell újra átélnem azt a kegyetlen fájdalmat.

Nem remélem, hogy nagy változásokat érhetnék el a fenti megjegyzésemmel, de biztos, hogy a második rész betekintést enged számunkra, mit is jelent valójában az, hogy valaki "hormonhiányos törpe".

Ez a titulus, amellyel leginkább illetni kívánom a tegnap esti akármit és bár még csak január közepe van, szinte biztos vagyok benne, hogy kb. két hét múlva nem kell majd módosítanom az álláspontomat.

Kettő darab baj volt ezzel a műsorszámmal. Az egyik az, hogy többszörös érdektelensége okán előre sejthető volt az összkép. A másik pedig az, hogy a Barçának egyéb meccseken sincs oka négygólos előny birtokában focizni, ez meg már a 0. perctől ebből az alaphelyzetből indult. Végeredményben tipikusan olyan mérkőzést láthattunk, ahol az egyik csapat nem akart, a másik meg nem tudott tenni azért, hogy legalább alapszintű vizuális-emocionális élményt nyújtson a (mindvégig igen csendes) szemlélődő számára a program. Nem is nyújtott.

A BATE elleni sörmeccs után itt egy újabb összecsapás, ami csak egy epszilonnyival lesz izgalmasabb annál, legfeljebb a sci-fi rajongók olvashattak olyanról, hogy 4-0-ás első meccs után egy Pep Guardiola edzette csapatot meglegyinthet a kiesés szele. Még akkor is így van ez, ha most épp "válság" van a hétvégi pontvesztés miatt. Így aztán némileg hibrid poszt kerekedett ebből a beharangozóból, amiben keveset foglalkozom az Osasunával illetve a Barcelona jelenlegi állapotával (tulajdonképpen semennyit), viszont törleszteni igyekszem egy kisebb adósságot, és reflektálok a hét elejének történéseire. Akinek már a könyökén jön ki Messi, Xavi, az Aranylabda és az egész parttalan vita, annak ezt az írást semmiképp nem javasolom.

Kézenfekvő lenne ráfogni, hogy éppen az Aranylabda miatt következik ő a sorban, de az igazat elmondva tök véletlen, hogy ez az anyag lett a soros. Ha már viszont így alakult az időzítés, ezennel megemlékezünk a 2011-es év legjobbjának választott futballistájáról.

Elképzelhető, hogy nekem van üldözésem, de biztos, ami biztos alapon íme némi használati utasítás a poszthoz:

1. Nem árulunk zsákbamacskát, a címből és a mellékelt illusztrációból eléggé nagy valószínűséggel kikövetkeztethető, hogy kiről szól a mellékelt videó. Aki már unja a témát, akinek már a könyökén jön ki Lionel Messi, az egyszerűen ne nézze meg!

2. Az összesen háromrészes anyagban olyan emberek beszélnek róla, akikhez közel áll, akik szeretik őt. Ebből eredően máris látható: igen kicsi az esélye annak, hogy ócsárolják a szavaikban. Tehát aki nem szereti olvasni-hallgatni a Messi ajnározást, úgyszintén ne nézze meg!

3. Aki az első két pontban leírtaknak megfelelően vélekedik róla (vagy éppen a Barcelonáról) és a javaslataim ellenére megnézi, legalább annyiban vegyen erőt magán, hogy kíméljen meg sokakat a teljesen felesleges rosszindulatú megjegyzésektől. Előre is köszönöm mindenkinek, ha a fentiek szellemében cselekszik.

Szóval jöjjön sorozatunk következő alanya: Lionel Andrés Messi

Espanyol - Barcelona 1-1 (0-1)

Ízig-vérig derbit láthattunk, ahol a labdarúgás általános elvei egyszerűen nem működnek. A Barcelona legnagyobb sztárjai úgy sültek be sorban, mint David Hasselhoff egy jobban sikerült vedelés után, s még Guardiola is feladta az elveit, a meccs végén beszari módon négy védőre váltott, gyorsan meg is büntették. Az idegenbeli átok úgy tűnik, nem tört meg a Clásicón, és már csak kettővel kevesebb pontot veszítettünk, mint két éve az egész szezon alatt, ennek ellenére butaság lenne egyelőre elúszott bajnokságról beszélni, de az is tény, hogy nehéz megőrizni az optimizmust. Hajtás után szentségtörő pontok és eltávolított keresztvíz.

Oka is van annak, hogy a címben megfogalmazott álláspontot képviselem és el is mondom majd, de előbb idekívánkozik a hét eseménye: Josep Guardiolát választották meg a 2011-es év edzőjének.

Már csak azt nem tudom, hogy az IFFHS által adott cím az igazinak számít-e, vagy pedig van még másik "év edzője" cím is, amelyik igazibb ennél? A díjnak persze örülünk és gratulálunk is hozzá! Nemszeretés van a hajtás után.

Lezárult a játék, és örömmel jelentjük, hogy mind a megoldók száma, mind a pályamunkák átlagos minősége többszörösen felülmúlta előzetes várakozásainkat (kérnénk kölcsön egy szégyengombot nyomkodni). Érkeztek tankönyvi  telitalálatok, vicces megjegyzések, és néhány igazi epic fail is, szóval mi is jól szórakoztunk. Reméljük, hogy beküldőink is kellemesen töltötték az időt fejtörés közben, és azok sem csüggednek majd, akik ezúttal nyeremény nélkül maradnak. Újfent megköszönnénk HAnonymus alapos munkáját, kvíz-megoldói tapasztalának is remek hasznát vettük. Hajtás után lerántjuk a leplet mindenről, előbb a hivatalos válaszok jönnek (szándékosan nem helyeset írtam, mert a tévedés jogát fenntartjuk), majd a díjazottak méltatása. Előre is elnézést kérünk azoktól, akiknek egy-egy tippjét viccesnek találtuk, és a poszthoz felhasználtuk, és máris hozzátennénk, hogy -meglepő módon- szinte kivétel nélkül a legügyesebb játékosok voltak azok, akik egy-egy klasszikus wtf?-típusú megoldást is becsempésztek tippsorukba.

Az első részben megtudhattuk, milyen viszontagságos út vezetett - kétszer is - a La Masiába, ebben a részben megtudjuk, hogy ezzel korántsem rendeződött minden, sőt!

Most már örülök annak, hogy éppen Valdés lett az első bemutatott játékos, mert a befejezésből kiderül, hogy neki életútja során valóban rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie. Én azt gondolom, az ő személye valóban példaértékű lehet sokak számára és ez semmiképpen nem volt részemről egy átlátszó és ideillőnek vélt közhelypufogtatás.

Új rovatot indítunk a blogban, amellyel reményeink szerint képesek leszünk igazán érdekes és - sokak számára talán - eddig nem ismert és tudott dolgokat megmutatni Barcelona játékosokról.

A sorozat lényege igen egyszerű: közepesen hosszúnak minősíthető interjúk szerepelnek majd benne magyar feliratozással, ahol részben maguk a játékosok, de még inkább családtagok, barátok, egykori edzők és a játékosok pályafutásában kisebb-nagyobb részt vállaló személyek beszélnek arról, hogyan kezdődött, miként folytatódott az út, melynek végén egy ismeretlen gyerekből napjaink világhírű focistája lett. Számomra az anyagok - egyik - legizgalmasabb értéke, hogy ezután már nem csak szavak lesznek számunkra a játékosok életének egykori színterei, hanem kézzelfogható közelségbe kerülnek.

Első alanyunk: Victor Valdés i Arribas

Egy kis segítség johneagle hónapértékelő posztjához: Fabregas második gólja az Osasuna ellen nem csak technikailag, de intelligenciáját, helyzetfelismerését tekintve is kiemelkedő. Cesc játékban és gólszerzésben is sokoldalú, ami nem kis erény. Erőből, laposan, fejjel, a léc alá, trükkösen - tud mindent a srác.

Elolvasom »

Nem emlékszem, hogy tudatos lett volna, de ha már kettőbe lett véve a rovat, akkor a második részre maradt a java, ugyanis itt szerepel minden, ami FOCI és BARCA. Gólok, cselek, zsugák, villanások, kényszerítők, "pofátlanságok", "alázások" és persze a csapat védjegyévé vált döbbenetes sebességű labdajáratások.

A Spanyol Kupa nehéz helyzet: kétségtelenül ez Őpepsége egyetlen gyenge pontja, itt volt a legkevesebb sikerélménye, mégis, talán egyedüliként a Barca eddigi edzői közül minden évben komolyan veszi. Éppen ezért nem tűri el, hogy a csapat véletlenül is alárendelt szerepet játszon, megpihenjen, s ne nyújtsa a maximumot.

Messit szerencsére nem nevezte a kezdőbe, neki úgyis más dolga van (rövid köszönetnyilvánítófilm-forgatás) a héten, talán hétvégén az Espanyol ellen se feltétlen kellene kezdenie. (persze, megnézném azt az edzőt, aki ezt közölni meri vele)