Írta: johneagle11 2012. jan. 26. 12:24
Az a feneség ebben a clásicoban, hogy az utóbbi években lépten-nyomon becsap minket. Az éppen aktuális összecsapást megelőző találkozó(k) sugall(nak) felénk egyféle valamit, azt hellyel-közzel el is hisszük, alkotunk magunkban egy feltételezhetően (el)várható összképet és végeredményt, aztán meg jól csalódunk benne. A nagy kérdés csupán az marad, hogy a csalódásunk negatíve értelmezendő-e avagy – mint például tegnap is – pozitíve-e? (Ez jó mondat lett, mi?) A kupa párharc legnagyobb tanulsága szerencsére hamar kimutatja magát és méretes közhely is: a jó meccshez mindig KÉT CSAPAT kell.
Máris rögvest és izibe’ azt kell ide leszögezni, hogy a tegnapi találkozó képes volt betölteni alapvető funkcióját akként, hogy kiváló szórakozást tudott biztosítani a szemlélődők számára. Először is volt neki kiválóan megkomponált dramaturgiája, rendesen tele volt töltve eseményekkel, így pedig meg volt benne a jó meccsek legfontosabb kelléke is: senki nem aludt el a vége előtt negyed/félórával! Ha fontosságában értelemszerűen nem is említhetjük egy lapon a ’99-es BL döntővel, a Camp Nou ismét egy olyan küzdelem (figyelem: nem harc, pláne nem háború!) színhelye tudott lenni, ahol mindkét csapat (és szurkolói) megélhettek ijesztő mélységeket és átélhettek szédítő magasságokat is. Ma pedig ráadásként megélhetnek két ilyen marha gyenge közhelyet is jóvoltomból.
Engem továbbra se érdekel a pálya mozgó kellékeinek ténykedése, nem kívánok igazságot tenni, mert úgyse tudnék. De azért mégis pár szót, ami nem akar millimétereket vizslatni szuper lassított videókban szélsőségesen elfogult és kényekre-kedvekre értelmezett megközelítésekből. Részemről a tegnapi egyetlen (és hatalmas!) hiba a bíró részéről a következetesség hiánya, ebből eredően pedig az volt, hogy szabadjára engedte a játékosokat (szinte) azt tenni a pályán, amit éppen a szívük diktál.
A meccsnek azonban volt egy aspektusa, ami legalább részben újat hozott Barça oldalról: a törlesztések. Már a múlt heti meccsen észrevehetők voltak jelek, közte elsősorban a Cesc-Alonso háború (ez viszont az!), amit pedig - akármerről próbálom értelmezni - bizony a katalán(ul jobban beszélő) kezdett. Nem tudom, van-e bármiféle személyes problémájuk egymással, de Sánchez esetében nincs értelme a spanyol válogatottra utaló jeleket keresni, így marad ez a páros, mint csámcsogni való. Cesc már az előző meccsen is osztott Pepének egy alattomos visszarúgást, de számomra inkább volt érdekes az, ahogy Alonsonak ugrott, ez pedig tegnap este újfent tetten érhető volt. Sugallok ide valami botrányosat: talán úgy gondolja, elég volt a padozásból, mert képességei és teljesítménye alapján bőven jobbat lenne képes a La Roja színeiben nyújtani, mint a faarcú. A lényeg, hogy a spanyol válogatott kitalált(?) belső feszültségeinek összeesküvés-elméletéhez immár én is hozzátettem a magamét, a gondolati csíra ezennel elültetve, várjuk ki, lesz-e belőle vaskos hisztéria és károgás?
Biztosan nem leszek aranyos és kedves ember, de a másik törlesztés az én lelkemnek nagyon jól esett. Mert bizony Messi „végre” rúgott egy olyan gyönyörűt Pepe alá, hogy azonnal mosolyra is húzódott a szájam és ki is mondtam magamban azt, hogy: „na most akkor ezt kapd ki apám! Nem csak te bírsz a lábaiddal rugdosódni és bizonybaszod neked is fáj a bibis”.
Tudom én, hogy dzsentlemenek vagyunk és a tiszta sport szellemisége fontos, mert a gyerekek is láthatják példaképüket, ahogy a pályán gonoszul alattomoskodik, de ebben a pillanatban (hajnali két óra van) ezt pont leszarom. (Nem mellesleg álszent mellébeszélések az ehhez hasonló megjegyzések olyan médiaszemélyiségek részéről, akik lihegve várják a lehetőséget lecsapni a „botrányokra”. Majd pedig miután kiaknázták az átlátszó feszültségkeltésben rejlő lehetőségeket, a végén elhatárolódnak és nagy bölcsen eljátszva a semleges kívülállót, hozzátesznek egy ilyen "szegény kisgyerekek és az idol ledőlt" ordító süketelést.) Először is a gyerekek este tízkor aludjanak (=én is tudok süketelni), másodszor pedig a naponta a TV-ből kiömlő vér mennyisége ráközelített a hektoliterre (=még mindig tudok süketelni), harmadszor pedig a Barcelona a kedvenc csapatom és éppen itt volt az ideje visszaadni valamit az elmúlt évekből (=ez viszont nem mellébeszélés).
Lehet a Madridnak játszani a tudatos megfélemlítésre, meg lehet próbálkozni ilyen eszközökkel háborút (igen, ez a szó ismét idevaló!) nyerni, viszont akkor meg ne csodálkozzon senki, ha kap egy olyat a segge alá, hogy ívben repül, mint a legkiválóbb aeroplánok. Ráadásul a legnagyobb poén ebben az, hogy éppen Pepéből váltotta ki az újszerű megközelítés a színészkedés ellenreakciót
Egyben le is zárhatjuk a kérdést, hogy akkor a Barça most ilyen, avagy olyan mocsok, vagy pedig az azonos futballközegben nevelődő-felnövő emberek ugyanúgy reagálják le a pályán megélt durva (mentális és fizikai) behatásokat. Ha a legnagyobb kemény fickók is csak addig arcoskodnak, amíg adják és nem kapják a pofonokat, akkor méretes kamu belemagyarázni a helyzetbe a „férfias játék a futball” vs „picsogó buzeráns csapat a Barça” elméleteket.
Mivel elcsépelt és nem egyértelmű irányba "bizonyító" erejű lett a bírózás, az ellenérzések újabb vezérgondolatot generáltak az arra fogékonyakban. Persze már korábban is ment a „gusztustalan reklamáló Barça” szöveg, de az egyre fogyó egyéb "érvek" híján „örömünkre” felerősödött és első helyet kapott ez a szempont, mint kritika. Jelen pillanatban azt gondolom, ez semmi más, mint egy újabb reakció egy másik provokációra. José hívei ugyanis fennen hangoztatják a mester pszichológiai hadviselésének zsenialitását, ebben vélve felfedezni a mágikus erőt. Én azt gondolom, csupán elfogultság kérdése, hogy én meg ezt az erényt szimplán csak tudatos és számító görénységnek és bulváralapokra felépített hazug imidzsnek minősítsem.
Ha beismeri valaki, ha nem, José célt ért azzal, hogy évek folyamán sorozatosan előadja a nagy halált a partvonal mellett és a sajtószobában. Annyit picsogott-szipogott az őt és csapatait sújtó kiállításokról, hogy akármelyik bírói testület is hatszor meggondolja, merészeljen-e pirosig jutalmazni (most éppen) Madrid játékost, mert utána aztán tömegével kapja a nyakába, hogy Barça-bérenc és csaló. "Ha te így látod jónak apukám, akkor mi meg emígy."
Ráhatunk a bíróra? Igen. Csak és kizárólag a kapitánynak kellene képviselnie a csapatot a pályán kérdéses esetekben? De úgy bizony ám! Tisztában vagyok azzal, hogy ez lenne a helyes megközelítés? Nyilván, hisz nem vagyok se vak, se álszent! Érdekel ez engem, ha összevetem azzal a hadjárattal, amit José az elmúlt években a Barça ellen folytat és az, hogy éppen Spanyolországban érezte szükségét csúcsra járatni a manipulatív játszadozásait? Nem! Részemről a reakció ugyanaz, mint Pepe esetében: "te provokáltad ki, akkor kóstold meg milyen az, amikor visszanyal a fagyi, a pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt."
Miután a meccs szinte még élő érzelmi hullámai közepette bemondtam néhány őszinte gondolatot, beszéljünk persze az értékekről, mert természetesen az is volt bőven. Először is nagy-nagy gratuláció a Realnak azért a gerincért és erőért, amit tegnap - főleg a második félidőben - mutatott. Mi magunk is nagyon büszkék vagyunk a csapatunkra, ha vesztett helyzetből felállni képes, értelemszerű, hogy ezt (f)elismerjük a riválisnál is. Én személy szerint a múlt heti meccsen vártam volna, hogy a decemberihez hasonló felfogásban játszanak majd. Akkor meglepődnünk kellett, még akkor is, ha egyébként nem bántuk az erőtlen játékukat. Akik ismerik a Madridot nyilván pontosabban fel tudják fedni az okokat, én arra tudok csak gondolni, hogy őket jelenleg a hazai közönség elvárása (=mentális ráhatása) tudja inkább negatív irányban befolyásolni, egyben felszabadultabban fociznak idegenben.
Az egyéni értékelőben majd "Pintora fogom” a feltolt letámadásuk sikerességét, azonban volt részükről egy olyan játékelem, amiben tegnap a Barça fölé nőttek. A decemberi meccsel ellentétben ezúttal képesek voltak élni a saját egyéni technikai tudásukban rejlő lehetőségekkel és bizony-bizony éppen olyan szépségesen, pontosan és gyorsan járatták a labdát, ahogy azt mi is megszokhattuk „magunktól”. Ráadásul a meccs döntő hányadában képesek voltak mindezt kombinálni saját legnagyobb erősségükkel: a gyorsan végigfuttatott és a lehető legrövidebb idő alatt lezárni szándékozott támadásvezetéssel. Egy szó, mint száz: káprázattal párosuló okos és tudatos Madrid focit láthattuk tegnap, és ezt még akkor is fenntartások nélkül el kell ismerni, ha mi voltunk a szenvedő felek. Egyben az is a meccs tanulsága maradt számukra, hogy amíg képtelenek lesznek nagy hatékonysággal befejezni a támadásaikat, nem számíthatnak egyéb konklúzióra, csak arra, hogy legalább nem lettek „lealázva”.
Taktikai szempontból (már amennyit én értek a Realhoz, az meg nem sok) azt gondolom, sikerült kijavítaniuk a múlt heti meccs legnagyobb hibáját. Ezúttal olyan játékosok játszottak náluk a középpályán, akik képesek a kreatív összjátékra, és ahogy egy hete lebénította őket az, hogy képtelenek áthámozni a labdát a középpályán, most annál inkább sikerült átszaladniuk rajtunk több alkalommal is. Ahogy az elején jeleztem a jó meccshez két CSAPAT kell, tegnap a Real pedig CSAPAT és ERŐ volt éppen ilyformán ki,- és jól megérdemelt nagy betűkkel leírva.
Magunkról bővebben szót ejtek az egyéni értékelőben, zárásként annyit hogy elég nagy valószínűséggel a Valencia lesz az ellenfelünk a következő fordulóban. Ezzel pedig azt is kimondom, hogy nem sok értelme volt továbbjutnunk (ha lehet itt egyáltalán értelemről és megfontolásról beszélni).
Iniesta és Sánchez kiesése hatalmas érvágás, a Valencia pedig olyan csapat, amelyik képes kiejteni minket (nem vicc, tényleg). Szép dolog a nagy rivális legyőzése, de jelen pillanatban nem mellébeszélés az, hogy (innen nézve már) nem lett volna feltétlenül baj, ha megszakad a heti kétmeccses terhelés, főleg egy most már ennyire vészesen vékony(nak tűnő) pad mellett. A szezon minden egyéb gondjával együtt a múlt héten begyőztük magunkat a szószba.
Egyéni értékelő:
Pinto – szerintem senki számára nem lehet kérdés a tegnapi meccs után, hogy Valdés miért is az, aki és miért is megkérdőjelezhetetlen a helye és értéke ebben a csapatban. Önmagában nem Pinto baromságai voltak a nagy bajok (pedig volt belőlük nem egy), vagy mondjuk az eshetőség, hogy Victor valamelyik gólt védhette volna. A veszély az volt, hogy a szerényebb képességei lehetőséget adtak a Madridnak hosszabb ideig fenntartani és eredményessebbé tenni a feltolt letámadást. (Ld. decemberi meccs és a tegnapi.) Tény, hogy a Barçában Valdés az a plusz egyedik mezőnyjátékos, aki egy biztos menekülési útvonalat ad a védelem számára és erre senki más nem is lenne képes. Pep tartotta magát a szokásához és ígéretéhez, majdnem rajta is vesztettünk, viszont ő is védett legalább kétszer kritikus pillanatban. – 6
Abidal – én vagyok az, aki szívesen látná őt néha elbikkantani a labdát, amikor a helyzet megkívánja, de tegnap arra is rájöttem, hogy ezt egyszerűen nem teheti meg. Ebben a védelemben egyike a leginkább labda biztos játékosoknak, de még inkább egyike azoknak, akiknek nem kell feltétlenül tisztán helyezkedő középpályás ahhoz, hogy egyrészt kihozza, másrészt pedig ilyen keményen letámadó csapattal szemben megtartsa a labdát. Ha nem kontrolláltan építkezünk hátulról, menthetetlenül beszorulunk, az pedig hosszútávon ugyanúgy kezelhetetlen, mint ahogy a Barça szokta ezzel a módszerrel kicsinálni az ellenfeleit. Ebben a felfogásban erősen benne van a hibázás lehetősége is, de neki egyszerűen be kell vállalnia, mert középső ember ezt nyilván nem (vagy lényegesen ritkábban) teheti meg. Ellenfele válogatja, de a gyorsasága már nem minden esetben elegendő szélső poszton, nem véletlenül kapta maga mellé Mascheranot a végére. – 7
Puyol – ahogy a decemberi és a múlt heti az volt, ez nem lesz élete legemlékezetesebb clásicoja. Szokásom megvédeni a védelmet, ha újra és újra kiszolgáltatott helyzetbe kerül, így legalább részben most is megteszem. A meccs jelentős részében a Madrid átszaladt a középpályán és mivel ez az idén egyáltalán nem szokatlan (=nem csak Real szintű csapat képes véghezvinni), valamit jó lenne esetleg kezdeni vele. Oké, hogy négy védővel álltunk fel, de akármerről nézem, akkor is kevés egyetlen szűrőember szélességében lefedni az egész pályát, főleg akkor, ha nem (vagy így) működik fenn a visszatámadás. Nem „visszasírom” Keita-t, de tény, hogy ő szokott lenni az a bal oldali középpályás, aki képes lefedni a pálya nagy részét úgy, hogy ezzel nem vonunk el embert jobb oldalról, vagy akár középről. Küzdeni küzdött, de ezúttal ez inkább görcsösségbe fordult a játéka, Benzema pedig bárkit megetetett volna azzal az esernyővel. Szép jelenet volt ahogy a szünet előtt megvárta a Madrid játékosokat, amíg levonulnak a pályáról, ezzel is igyekezve tompítani az indulatokat, egyben "megvédeni" őket egy esetleges szurkolói "tettlegességtől" (=akármilyen bedobott tárgyra gondolok, nem feltétlenül disznófejre). – 7
Piqué – ahogy Abidal nem, ő éppen hogy megteheti és meg is tette, hogy elküldje a Holdba a labdát, amikor éppen túl nagy a nyomás a védelmen. Ugyanakkor viszont a védelem (egyik) legbizonytalanabb pontja volt. A labda kihozatalok se működtek, de nagyobb baj, hogy 1-1-ben képtelen volt erőt sugallva játszani. Nehezen kezelhető szituáció, amikor labdával lendületből érkezik valaki egy védőre, de nála tegnap többször is érezhető volt az egyik hiányossága: marha lassan fordul és reagál gyors ellenfél játékosokra. Ha jól emlékszem, a tavalyi szezonban volt egy ehhez hasonló időszaka, amikor nagyon nem szerettük, meg Shakirára gyanakodtunk (=Shakirával poénkodtunk) mint a gyenge játékának kiváltó okára. Persze ezzel együtt voltak nagyon fontos mentései, ami a terhet is figyelembe véve inkább jóra összegzik a játékát. – 6
Alves – egyértelműen jó, meg persze szükségszerű ötlet volt őt a védelemben játszatni, cserében nagyon hiányzott a támadásokból (ez persze totálisan semmitmondó kezdés volt, de most már maradjon). Már a múlt héten feltűnt, hogy CR „elkezdett” védekezni és ezúttal kettejük párharcát szerintem a portugál nyerte azzal, hogy még támadásban se mindig tudott vele mit kezdeni a védelmünk. Ezen túl pedig nem voltak társak a kreatív játékhoz, összegezve az ellenfél tegnap este egyszerűen ennyit hagyott neki is csillogni. Ugyanakkor meglőtte a hónap gólját, aminek az igazi értéke a végére derült ki számunkra. – 7
Busquets – nálam egyike volt a meccs legfontosabb játékosainak. Fentebb írtam, hogy kevés az egy darab egyértelműen védekező funkciót betöltő középpályás egy ilyen meccsen, a teherhez képest viszont hatalmasat játszott. A sziporka persze szinte lehetetlen ilyen nyomás mellett, de még abból is láthattunk tőle, a szűrőmunkája nélkül biztos vereség lett volna a vége. – 8
Cesc – neki jutott a csapatból a legkevesebb clásico, mégis ő az, aki a lehető legrosszabb módon reagálja le ezeket a meccseket. A törlesztésen túl az igazán veszélyes összeugatás (=nem csak szóban megy a perpatvar, de majdnem ütünk is) műfajában is szinte csak ő jeleskedett, amivel pedig az a gond, hogy pofázás mindig akkor van, amikor nem megy a foci. (Nem tévedés, nem olvasta senki rosszul: ez a tézis a Barcelonára is igaz, nem csak az összes többi csapatra, illetve játékosra!) Szóval pofázást és balhézást azt láthattunk tőle, cserébe viszont nem volt se foci, se teljesítmény, értsd: a meccs legnagyobb részében észrevehetetlen volt, amikor pedig csinált valamit, inkább ne tette volna. Eladott labdák tömege, csillanás sehol, védekezésben nagy ritkán morzsácska, ez együtt pedig nagyon kevés egy ilyen meccsen. Érthetetlenül hullámzó lett a teljesítménye az utóbbi időszakban. – 5
Xavi – Busquets mellett nálam a csapat másik kiemelkedő alakja volt. A meccs bizonyos - és igen rövid – szakaszaiban, egy személyben is képes volt megvalósítani a labdatartó játékot, nagy kár, hogy a társak ezúttal "nem voltak vevők" az elképzelésre. Érzésre a legkevesebbet hibázó játékosunk volt, ez pedig a tegnapiak tükrében abszolút pozitívumként értékelendő. Ugyanakkor viszont hosszabb idő után ismét láthattuk azt is, milyen szinten képes megfogni a kontrajátékot. Persze hiba lenne emiatt őt megtalálni, Messin kívül tegnap senki nem gondolta úgy, hogy be kéne verni még hármat, ha már létszámfölényben futkoshatunk a védelemre. A korábban megszokott visszavontabb posztja kényszerű helyzet volt, nagyon hiányzott mellőle Iniesta, hogy még ennél is jobb meccset játszhasson. – 8
Messi – most mondhatom ki őszintén azt, hogy a személye olyan előny, ami megfizethetetlen és kiválthatatlan akkor, ha nem működik a csapatjáték. Egy nagyon ígéretes kontrát elönzőzött, viszont ahogy lekopírozta az Abidalnak adott gólpasszát a múlt hétről, egy csapásra meg is fogta a Madridot annyi időre, hogy végül ne legyenek képesek győzni. Oké, hogy a Madrid középpályája bután reagálta le a befutásait (folyton ráengedték a védelemre), de nyilván neki is oda és akkor kellett bemozognia, hogy jó időben és helyen kaphasson labdákat. Talán védekezésben nyújtott a megszokottnál kevesebbet, de hiába tenné jól egyedül a dolgát, ha a többiek nem képesek hibátlanul megvalósítani az alapjátékot. Az a félelem (érzékenyebbek gondolják ide az óvatosság szót), amit a Real játékosaiban generál(t), alapjaiban meghatározta és el is döntötte a párharcot. – 8
Pedro – normál esetben Iniesta kerülhetne ide, de annyira rövid ideig volt pályán, hogy inkább róla ejtek szót. A legfontosabb, hogy belőtte a gólt, ami sose árt egy vereség elkerülése érdekében, amikor pedig eljött a kényszerű csere ideje, bennem kettő gondolat fordult meg. Először is Iniesta decemberben és a múlt héten is nyerőember tudott lenni, másodszor pedig bíztam abban, hogy Pedro képes lehet a védőmunkáját hozzátenni a meccshez és ezzel legalább valamennyire egalizáltuk a helyzetet. A reményeim csupán ábrándok maradtak, mert Iniesta kiválása végül egyértelműen sorscsapásnak bizonyult, Pedro pedig szinte észrevehetetlen volt védekezésben. Sorozatosan mehettek Abidalra az 1-1-ek úgy, hogy a környéken nyomát nem láttam segítő szándéknak és ez túl nagy luxus volt ahhoz, hogy ne lássuk kárát. Egyáltalán nem volt frankó ez a figura, hogy felhúzódva várja a támadások lehetőségét, miközben a csapat túlsó vége vért izzad, hogy túlélje a meccset. Csak a gólja miatt. – 7
Sánchez – amit (főleg) az első félidőben melózott, az maga volt számomra a döbbenet, pedig már hozzászokhattam volna. Képes bárkivel jól megérteni magát, és főleg nagyon aktívan, folyamatosan és a pálya bármely pontján jelzi a szándékát játékba lépni. Abszolút támadószellemben reagál a kapott labdákra, érezni, hogy bárhonnan és bármikor gólra tör, a legkiválóbb támadók prototípusa. (Amúgy Villa is ugyanez, a különbség annyi, hogy ő kihagyja a ziccereket, Sánchez pedig a kevésbé ígéretes helyzetekből is pozitívan hozza ki a csapatot.) A védőmunkája se kérdés, talán nem elhamarkodott kijelentés azt feltételezni, hogy egyszer a klub emlékezetes (pláne ha legendás) játékosaként beszél(het)ünk majd róla. - 7
Iniesta – egészen más lett volna a csapat és a meccs, ha a pályán maradhat.
Mascherano – a szándék egyértelműen a védekezés megerősítése volt, ahogy emlékszem, sikerült is hasznosan hozzátennie. Jöhetett volna hamarabb is Cesc helyett.
Thiago – nyilván nagy kihívás ilyen helyzetben beállni, nem is ennyi tapasztalattal a tarsolyban kell mágiát csinálni.
Kommentek: 179 komment
Eddig 179 komment érkezett

-
napoleonocska
2012. 01. 26. 13:07
[1]
-
fecooo
2012. 01. 26. 13:08
[2]
nagyon jó lett az értékelés! a magam részéről viszont belemennék az általad (tényleg!) okosan mellőzött részletekbe, mert sajnos szvsz ez a döntetlen számunkra vereséggel ért fel, és nem az eredmény miatt... elismerem, h a Madrid végre a focival törődött és emiatt időlegesen mezőnyben is fölénk tudtak kerekedni, DE! végül mi magunk adtuk meg a lehetőséget arra, h szoros legyen a meccs...a 2-0-s félidei eredményre lehet mondani, h mákunk volt, azonban ez csak tovább erősítette azt a hipotézist, miszerint: a Barca csak akkor tud focizni, ha akar, és ha akar, nincs ellenfele. lehet mondani, h ez nagyképűség, de egyszerűen a stílus és a játékosanyag kombója igenis ezt a hegemóniát eredményezi... sajnos tegnap nem akartak a fiúk focizni, csak kiküldték a mezeket a pályára, h passzolgatnak majd. a csapatnak a 2-0-s előny kétélű fegyver volt, ugyanis amennyiben felfogták volna, h hiába a 3 gólos előny, a Realról beszélünk és látták is, h tudnak ezek nagyon is focizni, ha hagyja őket az edzőjük, akkor a 2. félidő elején bevitték volna a kegyelemdöfést és utána lehet alibizni, ha fáradtak. de neeeeem! ők inkább már a kezdéskor alibizésbe kezdtek, és ez nagyon nagy hibának bizonyult! ezt Pep számlájára írom, mert korábban épp az volt az egyik legnagyobb erénye, h tudta, akkor kell ütni a vasat, amikor meleg és 2-3-4 gólos vezetéseknél is végigüvöltötte a meccset a pad mellett, sajnos idén már nem igen látok ilyesmit :( a másik kritikus dolog: bíró... kezdem a mieinkkel. Daninak igenis kijárt volna akár a kiállítás is, Cesc ugatásai és törlesztései nagyon nem tetszenek, Busi meg legalább hébe-hóba megpróbálhatna talpon maradni amolyan Messi-módra... a másik oldal: Pepe szánalmas volt mind "szerelésekben", mind színészkedésben, Lasst ki kellett volna állítani, Ramost szintén (nah nem azért, amiért végül megkapta...) pozitívumként meg kell említenem Cé védőmunkáját, az utóbbi időben már lehetett látni, h kezd alázatos lenni, de a tegnapiért kalaplengetést érdemel... összességében gratulálok a Madridnak és dühös vagyok a mieinkre, h az alibizéssel és törlesztésekkel JM-et hozták ki a párharc győztesének, aki megint bírózhat, megint elterelheti a figyelmet arról, h múlt héten az ő beszarisága miatt lett olyan a meccs, amilyen és megint sikerül a világot ellenünk hangolni... mérhetetlenül szomorú vagyok emiatt :( ha mindkét meccsen korrekt (de tényleg és nem csak JM számára...) a bíráskodás és a tegnapi első félideihez hasonló stílusú Madrid kiüt minket, még azt is jobban elfogadtam volna, mint ezt a minden szempontból pürroszi "győzelmet"....
-
fecooo
2012. 01. 26. 13:11
[3]
kihagytam vmit: mindezek ellenére véleményem szerint megérdemeltük a továbbjutást és nem bírón múlott. azonban hiába érdemeltük meg, nem szeretem az ilyen továbbjutást... :(
-
barcabomba
2012. 01. 26. 13:24
[4]
A poszt kiváló a pontozás korrekt.
Mi tanulunk ebből a Madrid meg erőt merít. Grat mind két csapatnak, már rég nem izgultam így végig meccset, hiányzott is mint tegnap a 20. fröccsöm.
Azért egy-két megjegyzés:
Messi 2x rohant vissza és szerzett labdát a saját 16-osunk előtt, úgyhogy a védekezésére nem lehet panasz.
Annyi kontra lehetőségünk volt, de nem bírunk ilyet játszani, ez az elem nincs a repertoárunkba, SAJNOS.
Alexis nekem a kedvencem, de tegnap szerintem előre fele keveset mutatott, amit leírtál az mind igaz, csak az egy-egy ellen sosem csinált semmit, meg sem próbált elmenni a védője mellett, mindig vissza tette Alves vagy Xavi felé a labdát.
Uff...
-
fociblogger
- http://karcolat.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 13:49
[5]
szívemból szóltál
-
dvids
2012. 01. 26. 14:00
[6]
Szerintem túl sokat foglalkoztál ebben a cikkben a focin kívüli dolgokról. Általában túl sokat foglalkozunk ezekkel, de főként azért baj ez most, mert kicsit közben elsikkad az, hogy egy kikúrtul izgalmas meccset láthattunk.
A védelemmel én nem voltam ennyire sem elégedett, Abidal katasztrófa volt, a kis suhanc Özil óvodás cseleit is megette, labdakihozatalban sokszor hibázott. Piqué szintén.
Messit én többször láttam védekezni, úgyhogy kifejezetten ellenvéleményen van róla, szerintem többet dolgozott, mint máskor öt bajnokin összesen.A Real most nagyon felszabadult volt, a Barca nem volt csúcsra járatva és kicsit be is aludtak a srácok, de ezt most nem foghatjuk arra, hogy a strandról estünk be, vagy valami, egyszerűen fejben nem voltak ott és túl jó volt a Madrid.
Az egyik szemem sír, a másik nevet, a továbbjutás megvan, még ha a Realt nem is tudtuk végleg a földbe döngölni, viszont két újabb sérült és nehéz meccsek...
Nem lesz könyű ez az év! Hajrá Barca! -
Bendak
2012. 01. 26. 14:02
[7]
johneagle, nemtudom hogy vagy kepes roviddel a meccs utan jozan esszel gondolkodni .. en meg ejjel 2kor is dultam fultam..riszpekt.
szinte mindennel egyet tudok erteni, birozas, moslektolvaj, a pontozas es Busquets megitelese kulonosen tetszett.. csak egy vlmit nem lennek hajlando, gratulalni a madridnak. ennek a csapatnak mindig! igy kellene jatszania - marmint ami a jatekfelfogast illeti. a vilag legjobbjaival a soraikban itt volt az ideje.. meg hat mas valasztasuk - ahogyan irtad is - nem nagyon volt.. Most lathatjuk igazan micsoda eredmenyeket ertunk el eddig, micsoda dominanciaval hoztuk a meccseket ellenuk. Teljesen normalis amit lattunk toluk. en mar korabbra is vartam, de megintcsak mi jutottunk tovabb, megerdemelten a 2 meccs alapjan, mi nehezitettuk meg a dolgunk es csakis magunknak koszonhetjuk h ilyen lett a jatek kepe amilyen.. ahogy fecoo is irta elottem, ha igazan jatszuk a jatekunkat kivegezzuk oket. ha nem... dontetlen ;) -
soggy
2012. 01. 26. 14:08
[8]
nem, nem az, mert a derbi az hagyományosan városi.
Milan-Inter
Lazio-Roma
Real-Atlético
Celtic-Rangers
Fradi-Újpest.
Espanyol-Barca. -
lesliepapa
2012. 01. 26. 14:09
[9]
A meccset még nem láttam, de abban egyetértünk hogy cesc való a kezdőbe xabi helyet. Viszont furcsálottam az elégedettséget a visszarúgásokra. De gondolom még benned is tombolt az adrenalin mint Casillasban :)
Hajrá Madrid!
-
Badi88
2012. 01. 26. 14:20
[10]
Valencia nem Andalúzia, amúgy mindenben egyet értek:)
grt -
badger
- http://badgerslife.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 14:21
[11]
@soggy: sokat gondolkoztam, hogy reagáljak-e erre, de úgy döntöttem nem teszem... :D
-
johneagle11
2012. 01. 26. 14:29
[12]
@soggy: a derbi a lósportban kialakult, elfogadott és használt fogalom, eredetileg semmi köze a focihoz.
Egyébként rangadó (=kiemelt) lóversenyt takar, tehát az alap értelme szerint semmi köze ahhoz, hogy városi, vagy egymástól távol fekvő riválisok mérkőzését jelöljük vele. A lóversenyben nyilván nem is lett volna/lenne értelme egyetlen városon belüli közegre szorítani az értelmezését.
-
ATHLETICdotCLUBdotHU
- http://athleticbilbao.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 14:30
[13]
@soggy: És a Derby d'Italia se derbi mondjuk? Szerintem ez azon múlik, hogy milyen múltja van a két csapatnak, van-e egyfajta extra tét, a pontokon, továbbjutáson túl.
-
johneagle11
2012. 01. 26. 14:35
[14]
@Badi88: jogos - elkavarodtam - átfogalmaztam :).
-
tucituci
2012. 01. 26. 14:40
[15]
a Real az elején kihagyott helyzetei miatt esett ki, nagy részben!
Viszont azon nem csodálkozom, hogy a végén 1-2 madridi agresszívabb volt mint előtte, ugyanis általában ezt a hatás váltja ki az emberből a következetesség hiánya! Ami a Realnál sárga az mi a francért csak enyje-benyje a Barcánál?
nem mondja már nekem senki, hogy Busquets, Puyol, Cesc és Alves szabálytalanságai ne értek sárgát...
amikor a labda a közelben sincs, de hátulról lerúgja a madridit....
na de nekem az tetszett leginkább a meccsen, hogy támadó szellemben játszottunk!A szerencse nem volt velünk sem Özil, sem Alves lövésénél, na de majd legközelebb...
-
HalaRM
2012. 01. 26. 14:42
[16]
@fecooo: elolvastam a posztot,és tetszik.grat érte.
gondoltam,hogy elolvasom a kommenteket is,és gratulálok a Barca ganoknak(ezt most meg is tettem),de mikor a te kommentedhez értem,lehültem! miért van az,hogy az utóbbi pár évben most lehetett érezni,hogy a Madrid felnő a Barcához(mert mozgott alattatok a léc rendesen!),mégis jön süket duma,hogy a Barca csak a mezeket küldte ki a pályára,meg hogy nem akart focizni?! miért probálsz még ilyenkor is kifogásokat keresni? a Barca megérdemelten jutott tovább,ha a két meccset nézzük,de hogy nem adtak bele mindent?! vicc! ne akarjatok mindenáron belerúgni a madridistákba!csak annyit kéne mondanotok,hogy igen,soha rosszabb Clasicót.
még egyszer grat a Barcának!
-
deep purple
2012. 01. 26. 14:43
[17]
Kellett ez a "pofon" ahhoz, hogy a tavaszi találkozóra legyen még egy plusz motiváció!
Egyébként mikor nyert utoljára a Barca hazai pályán a Real ellen, ha azt a himihumi szuperkupát nem számítjuk? -
Medist
2012. 01. 26. 14:46
[18]
Johneagle11-nek grat a poszthoz.Végre nem egy "köcsög reál" stílusú fröcsögés.(mármint nem tőled, hanem úgy általában) Madridista vagyok 1000 éve de szeretem látni a dolgokat a másik szemszögéből is.Végre a focival is törődtek a srácok, ezt jó volt látni.Ha Madridban nem szarnak be akk még jobb lehetett volna a párharc, de megint itt a VOLNA :)A bíróra inkább nem mondok semmit, tényleg felesleges Barcelonában foglalkozni vele...(Benzint elég jól megtolta a Puyol nevű északi szél,de mindegy, még a végén kikapott volna otthon a Barca...) A bloggal így tovább, frankó kis poszt!
-
Medist
2012. 01. 26. 14:47
[19]
@Bendak: Jaa és minden csapat annyira tud játszani amennyire hagyják...
-
deltaTheEnd
2012. 01. 26. 14:59
[20]
Iniestát azért illet volna lepontozni, másfél félidőt játszott.
Abidal nálam a legrosszabb Barca meccsét játszotta az elmúlt két évből. Özil ott szopatta ahol akarta. Ráadásul folyamat kajálta a saját fegyverét a lövőcsel-majd visszahúzom motívumot.
Grat a csapatnak, innen már be kéne húzni a kupát, mégiscsak 3 meccsre van egy elérhető cím. Ini és Sancho hiányozni fognak :(
-
zs23
2012. 01. 26. 15:03
[21]
Eloszor is semleges vagyok Barca Real tekintetben es nem is lattam az oszes Barca Realt az elmult par evben de a mostani kupameccseket igen.
Szoval a post nekem ertekelhetetlen...
1. Amik a szerintem a tenyek hogy a biro dontoen Madridiak reszere tevedt-
2. A Barca nagyon gyengen es motivalatlanul jatszott a csucs Barcahoz kepest
3. A Real kozpepes szinten jatszott (de voltak kimagaslo motivacioju jatekosok peldaul CR7) a csucs Realhoz kepest
4. A Barca folytatta a szineszkedest - amit en nagyon utalok szemely szerint - egy olyan talalkozon ami nem volt tul kemeny. Ezt persze meg soha nem torolta meg egy biro sem Barcanal
5 A fentiek miatt az erkolcsi gyoztes a Real ami nagy hiba mert jelen allapotaban a Barca mindenben jobb mint az aktualis Real (bar ugy latom a kulonbseg csokkent)Szoval izgalmas volt a meccs de sajnalom a Barcat mert most megint jon majd a Real siras es most sajnos jogosan. Sajnalom a Realt mert kis szerencsevel meg ilyen korulmenyek kozott is behuzhattak volna a meccset es hosok lehettek volna. En mint mezei szurkolo annak orultem hogy kiegyenlitettebb volt a jatek (izgalmasabb) de a korulmenyek idegesitettek...
Haat ennyi... itt lenne az ideje hogy egyszer normalis korulmenyek kozott jatszanak (szineszkedesert durvasagert is jarjon ami jar) -
Bon_Dia
2012. 01. 26. 15:07
[22]
Nagyon jo ertekeles,en a mar fent emlitett kontra jatek hianyat emelnem ki leginkabb! Hiaba lattunk iden erre utalo nyomokat nehanyszor,amikor lehetne,mert az ellenfel taktikaja szinte talcan kinalja,nem kontrazunk!En is tudom hogy mennyire fontos a labdatartas,abszolut alap a csapatnal,de ezt valahogy ballanszba kene mar vagni,plane amikor ilyen gyors es pontos tamadokkal eletveszelyes kontrakat tudnank vezetni,es rugni meg kettot...Nem mindig ertem ezt a dolgot...Megegyszer,nem orult modon loholni esz nelkul elore,de igen is nyomni azt a k..va kontrat,ha a meccs ezt kivanja.
-
Atomot Nekik!
2012. 01. 26. 15:08
[23]
A Real minden meccsén olyan, mint egy vadász, amely mindenáron elkapja az áldozatát. Ám a Barca elleni meccseken tegnapig pont az ellenkezője volt: egy békés állat, ami a rend kedvéért ellenáll, de már tudja, hogy nem sok maradt neki hátra. Kár, hogy még csak nem is ragadozó... Bár ha felidézzük a decemberi Classicot, úgy ott egy vérszomjas párducnak nézett ki, aztán az első puskalövés után átváltozott házi cicussá.
Ellenben mi volt tegnap a Real? Az, amivé nem tudott válni a Barcelona.
A tegnapi meccsen nem voltak vadászok. Két ragadozó csapott össze. Az egyik éhes és dühös, míg a másik jóllakott és elégedett. :( -
Tikamester
2012. 01. 26. 15:09
[24]
Akkor @dvids: kérésének megfelelően, először a meccsről:
A csapat teljesítményét jól mutatja, hogy hiába gondolkodtam, nem igazán tudtam volna közülük legjobbat választani, mert igazán jó teljesítmény szerintem nem volt (legfeljebb legkevésbé szar). Az biztos, hogy ezúttal nem csak, hogy focizni nem akartak a srácok, de még jó napjuk se volt (mondjuk szerencséjük viszont igen, jó nagy adag).
Xavi szerintem nagyon keveset volt játékban magához képest. Magához képest néha szinte eltűnt. Busquets-től kevesebb elpasszolást várok, viszont nem éreztem úgy, hogy túl sokat borult volna.
Puyolnál nekem az tűnt fel, hogy kétszer is azonnal felpattant, amikor felrúgták – ez az egész mezőnyben ritka volt.. Úgy általában igyekezett a focira koncentrálni, nyugodt maradni, nem belemenni a szájkaratéba. Kiváló kapitányi magatartás, full dicséret. Sajnos a foci terén neki is rossz napja volt.
Szeszt jogosan lehet ekézni, hogy nem volt jó, de azért szvsz nem, hogy nem tud stabilan teljesíteni. Vagy legalábbis szóvá lehet tenni, de meglepődni rajta szvsz azért nem, mert szerintem éppen ez a különbség az Arsenal és a Barca között: az egyik tud stabilan magas, az ellenfelek fölé növő színvonalon játszani, a másik meg hullámzó. Remélem, hogy Szesznek is menni fog a stabilitás.
Ha Alexist így agyondicséred, akkor miért nem kap jobb osztályzatot?
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én a BL-döntőn sem aludtam el, pedig a szakértők szerint elég sima volt :D. Úh kösz, de nem kell az ilyen izgalom. Úgy meg főleg nem, ha 6-szor annyian rugdalnak, mint Valencia, és négyszer akkorákat.viszont, ne haragudj @deep purple: de ezen majdnem felröhögtem
-
Bon_Dia
2012. 01. 26. 15:09
[25]
Talan egy-ket hete,tobbedmagammal irtuk,ha meg valaki kidol elol,mar szarba vagyunk..:(Most mar tenyleg nem sok variacios lehetoseg van az elore jatekban,annyira elfogytunk..hihetetlen!
-
Bendak
2012. 01. 26. 15:14
[26]
@Medist: ok, akkor mondom igy. lattad az elmult nehany evben a Real - Barca parharcokat ugye? lattad a labdartasi aranyokat, a dominanciat a Barca reszerol, lattad h mire ment ilyen olyan taktikakkal a Real, lattad h a te szavaidall elve mennyire hagytuk jatszani a realt - ne ertsd felre, isten ments, h elvegyem a Madrid erdemeit tegnaprol, de ehhez kellett egy olyan Barcelona amilyen.. :)
de ez asszem termeszetes, te onnan ugy latod en meg innen igy latom. kritikus vagyok a sajat csapatommal szemben, mert tudom, h kepesek sokkal tobbre es jobbra is, Te pedig buszke a tiedre mert vegre megtette (es jol) amit vegre meg kellett.. ennyi :) -
Tikamester
2012. 01. 26. 15:15
[27]
ami viszont nagyon fontos, ezért külön: számomra ez a két meccs, meg úgy általában az utóbbi meccsek nagyon adták a választ a - főleg ellendrukkerek és médiamunkások által hangoztatott - népszerű kérdésre: ki lehet a Barcelona ellenfele, aki majd megállítja?
Saját maga.
Ők a legnagyobb ellenfél, a legnagyobb veszély.
A másik hasonló kérdés, hogy meddig tudják fenntartani ezt a színvonalat: már nem sokáig, mert túlságosan jóllaktak, kiégtek. Egyszerűen már ösztönösen tartalékolnak, hogy bírják.
A 80-20 szabály - mint mindig :) - most is igaz: az ellenfelek 80%-ot hajtanak, és 20-at pihennek (ennyit muszáj), a Barcelona meg fordítva. -
badger
- http://badgerslife.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 15:23
[28]
@deltaTheEnd: Ini helyére 30 perc után jött Pedro
-
Neil Blender
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 15:24
[29]
grat john.
jó poszt megint. Örülök, hogy benned is megragadt a következetesség gondolata. Semmi más nem kéne... lenne itt foci ha ez meg lenne.
@zs23: "1. Amik a szerintem a tenyek hogy a biro dontoen Madridiak reszere tevedt- "
kérem kapcsolja ki!
-
badger
- http://badgerslife.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 15:25
[30]
Egy érdekes dolog! Eddig akarhányszor bejöttem az irodába, mindig kaptam hideget meleget, hogy Barca mezben ülök... most senki nem szólt egy szót sem! ez vajon miért lehet? vagy én vagyok hülye, hogy bele akarok magyarázni ebbe bármit is? :D
-
peterhappy
2012. 01. 26. 15:30
[31]
Sziasztok,
Remek poszt, köszönjük.
Nem leszek népszerű, de véleményem szerint az első negyed órában kaphattunk volna négy gólt, csak a Realon múlott, hogy maradt a 0-0. Iszonyatosan gyengén játszottunk, leszámítva az első félidő végén azt a három percet, ahol találtunk két gólt. (Alves szerintem fellőtte magát a Puskás-díj esélyeseinek listájára)
A bíró minimum úgy megfújta nekünk a hazai pályát, mint a Real megkapta egy hete (is). Diarra az első félidő végén megkaphatta volna a második sárgáját, de egy rossz szavunk nem lehet a sporira - sajnos. A végén alig hittem, hogy kihúzzuk 2-2-vel, sajnos "szívemcsücskeKaresz" benne volt mindkét gólban és volt ugyebár egy tizenegyes gyanús szituáció is.Ami örömre adhat okot: hiába játszott a Csapat szinte minősíthetetlenül rosszul, még így sem tudta megverni egy kimondottan remekül játszó Real. Nagy kár volt leadni az előnyt, egy újabb győzelemmel talán megtörhettük volna kicsit a Madridot, így azt hiszem, a bajnokság eldőlt, ebből meríthetnek a királyiak.
Ennél csak jobb lehet a folytatás! Visca el Barca!
-
peterhappy
2012. 01. 26. 15:32
[32]
Jahhh és Busquetsnek fel kell kötnie azt a bizonyos felkötnivalót, mert a két meccs alapján úgy tűnik, Pepe igen komolyan bejelentkezett az idei Jászai Mari díjért :)
-
Tikamester
2012. 01. 26. 15:33
[33]
A fosról:
Nagyon egyetértek, hogy a jó meccshez 2 csapat kell. Annyiban egészíteném ki, hogy _számomra_ az igazi pozitív élményhez, örömhöz is. És ennyiben reagálva dvids felvetésére: ezek a meccsek már annyira nem a fociról szólnak, hogy akkor se tudnék örülni, ha 3-0-ra győztünk volna. Ezért nem a focival foglalkozom elsősorban, mert azok, akik (és ami) milliókat kapnak érte, hogy megtegyék, ők (meg az) sem ezt teszik.
Adom, hogy érzékenyebben reagálok erre az ellenfélre, mint a többire. Azonban lényeges látni, hogy az igazi különbség nem abban van, hogy _min_ húzom fel magam, hanem, hogy _mennyire_. A min témában van 20-30% különbség, de ha mások ennyit börtönválogatottkodnának, akkor ott is azt tartanám elsődlegesnek. Az igazi különbség, hogy 5-ször annyira felbaszom magam. Ennek nyilván az az oka, hogy sorozatosan megcsinálják, teljesen büntetlenül, egyre durvábban és egyre pofátlanabbul. Az igazságtalanság pedig borzasztó dühítő, lásd még van Bommel.
Ez az ellenfél nem volt egy jó csapat; egy ork horda (+a szobanövény) volt, amelyik néha próbált focizni is.
A gratuláció még viccnek is rossz :(. Monnyanak le!
A törlesztésekkel szerintem sokkal többet foglalkoztál, mint amekkora jelentőségük volt. Explicite: mint amennyi volt. Azzal végképp nem értek egyet, hogy a Barca törlesztései visszafogták az orkokat.
A nem jó példa gondolatmeneteddel szintén nem értek egyet. Először is, bár a gyerek az gyerek, de azt még ők is jelentős részben felfogják, hogy a film az film, a valóság meg valóság (és a gyerekek híradót keveset néznek). Aztán ez olyan _ha mindenki lop, akkor már én is_ magyarázat. És megint: aki (ami) havonta keres annyi pénzt, mint egy átlagember egész életében, attól elvárom, hogy jó példát mutasson. Már eleve nekünk se az erkölcstelenek legyenek a követendő példák, nekik (annak) meg főleg ne.
Az összeesküvés elméleted jó felvetés, de nem hiszem, hogy ez az érdemi ok. Inkább csak arról van szó, hogy nemrég volt egy nagyon találó karikatúra (valamelyik Barcelona-barát sportújságban), hogy az csak a jéghegy csúcsa. És a „játékosok”, izé pályára lépő orkok közül tényleg ott volt az azt követő trió: Marcelo most nem játszott, és Szesz többet találkozott Alonsoval, mint Ramos-szal. -
badger
- http://badgerslife.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 15:34
[34]
@peterhappy: Nem hiszem, hogy ki lehet jelenteni ez alapján, hogy eldőlt a bajnokság... sőt! Nehogymár januárban feladjuk!
-
Atomot Nekik!
2012. 01. 26. 15:38
[35]
Úgy vélem ezen a meccsen a Real számara a becsülete és a méltósága volt a tét. (Pepe számára nem volt tét :))
Mifelénk a motiváció nem tűnik el, de már nem ostromolja az egeket - nincs mögötte akkora érzelem.
Vegyük észre, hogy az 5:0 utáni Classicokon már senki sem akarta cafatokra tépni a Realt. Véletlenül sem állítom azt, hogy a Barca nem a lehetőségei/képességei határán játszik. Csak annyit állítok, hogy ma egy Calssico nem homályosít el minden egyéb focieseményt, mint az régebben volt. Mióta sorozatban játsszák a Classicot, azóta ez már nem egy meccs, hanem egy igazi film(sorozat), melynek során folyamatosan átalakul a konfliktushelyzet, ami hatással van a szereplők jellemének, hozzáállásának változására. (Kár, hogy Pepe nem változik. :)) -
Bon_Dia
2012. 01. 26. 15:42
[36]
Floridaban elek,es a varosunkban(tudtommal)egy barban lehet csak estrella damm nevu sort kapni.Ez volt a masodik alkalom,hogy elozo nap ott "melegitettem" a masnapi derbire,a katalan sorrel..Az elso alkalom,a tavalyi kupadonto volt:((
Szerintem abba kene hagynom ezt a szokasomat..:D Pedig de jo izu kis sor..:D -
peterhappy
2012. 01. 26. 15:46
[37]
@badger: Bocsánat, lehet hogy rosszul fogalmaztam.
Nem a mi mutatott játékunk miatt hiszem, hogy elúszott, hanem a Real táplálkozhat és töltődhet fel ebből a döntetlenből, illetve a mutatott játékukból.
És biztos vagyok benne, hogy a Fiúk sem adják fel, míg csak százaléknyi esély is van arra, hogy magasba emelhessék a bajnoki serleget!
-
HalaRM
2012. 01. 26. 15:47
[38]
lesz majd még 1 találkozó a bajnokságban és minimum 1 a bl-ben. majd ezek után,de szerintem az egyik után kiderül,hogy most a Barca volt laposabb és hagyta most játszania Madridot(ahogy sokan gondoljátok!),vagy eddig a Real volt laposabb és mélyen a tudása alatt teljesített a Barca ellen,és hagyta,hogy íly módon lenézzétek. nem gondolhatjátok komolyan,hogy a Barca bealudt! mert én nem úgy láttam! teljesen kiélezett volt a meccs,hajtott mind a két csapat,és ennyire futotta tőlük. a maximumot adták ki magukból! és ne feledjétek,a világ két legjobb együttese csapott össze tegnap este,és játszott egy fantasztikus meccset!
nagy taps mind a két csapat összes játékosának és szakmai stábjának! remek munkát vègeztek!
-
pusztai_zseni
2012. 01. 26. 15:48
[39]
@Neil Blender: Szerintem azt akarta írni, hogy a Madrid kárára. Pláne, hogy utána kifejti: a Barcások sose kapnak semmit a színészkedésért.
Ezt a Fabre-Alonso delíriumos rémálmot nem egészen értettem. Ott fel is hagytam az olvasással. Kár érte. :/
-
Neil Blender
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 15:54
[40]
-
badger
- http://badgerslife.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 15:56
[41]
@peterhappy: így már értem mit mondasz! :)
lehet benne valami, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ha meg akarjuk nyerni, akkor nem annak kell a fejekben lenni, hogy a Real most erőt gyűjthet ebből, vagy egyáltalán mi van a Real-al! Annak kell a fejekben lenni, hogy meg akarjuk nyerni... meg valamilyen úton-módon visszavezetni a zsigerekbe a gyilkos ösztönt!
-
zs23
2012. 01. 26. 15:56
[42]
Kedves @Neil Blender:
Mit kapcsoljak ki? -
Neil Blender
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 15:58
[43]
@pusztai_zseni: Hát érdemben csak arra tudok reagálni amit olvasok. Gondolatolvasó (még) nem vagyok :)
-
pusztai_zseni
2012. 01. 26. 16:00
[44]
@Neil Blender: Én viszont átkozott tanár vagyok, akinek ki kell találnia más gondolatát. :)
-
Bon_Dia
2012. 01. 26. 16:03
[45]
En azert annyira nem felek,vagy tartok a jovobeli esetleges harom classicotol,szerintem igenis elofordul hogy egy csapat gyengebb napot fog ki,megha a neve Barcelona is.Itt rengeteg egyeb korulmeny is kozrejatszott.Az elso meccs konnyed sikerevel a tarsolyban,a serulesek,Ini korai kivalasa,de talan az egyik legfontosabb,Pinto nem tudott tegnap felnoni egy ekkora meccshez,foleg arra gondolok,ha jatekba kellett avatkoznia labbal,eletveszelyes volt! De nyilvan kozel sem csak ennyi..de fenntebb mar leirtak..
-
yayat24
2012. 01. 26. 16:09
[46]
összességében szerintem nem játszott rosszul a barca. na jó a második félidőben tényleg gyengék voltak, de 180 percből kb 45 nem a miénk volt. a real az elejét megnyomta, de az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy 2 ajándék ziccert adott a barca, saját kidolgozott támadás volt kb 2 db, meg az özil bomba. szóval nem ájultam el a realtól, inkább a barca figyelmetlenségeknek volt köszönhető ez az első néhány perc. aztán persze visszaállt a világ rendje, a barca passzolgatott, a real próbált labdát szerezni. az első félidő reálisan egy döntetlennek adnám, csak a Messi gondolta másképpen.:D gondolom, ahogyan a legtöbben én is hátradőltem és vártam, hogy majd lepergetjük az órát oszt csókolom. ez meg is volt a második félidő első felében. ment a cicázás, szórakoztatták a közönséget, csak támadni nem akartak a fiúk. ahogyan ez lenni szokott egy kis kihagyás és büntetett a real. na ekkor már én is felültem a székben, mert tudtam, hogy innentől piszok nehéz lesz. egyrészt mert a bekapott gól után 5 percig csak kóvályognak a barcás fiúk, másrészt, mert ha a madrid megérzi a vérszagot abban nincs könyörület...viszonylag hamar beigazolódtak a félelmeim és már csak egy gólra voltak a továbbjutástól. szerencsére a végén összeszedték magukat a katalányok, így nem lett csúnya a vége. összességében jobban játszott a real, de szó sem volt lefocizásról. az első félidő x-e után a másodikban pontozásos real győzelem. pechükre az első meccsen bedobták a törülközőt...
-
yayat24
2012. 01. 26. 16:12
[47]
ja, a játékvezetésről is néhány szót: volt már rosszabb is...:D
-
Bon_Dia
2012. 01. 26. 16:15
[48]
@Neil Blender: Angolul egyebkent remek szovicceket lehet kitalalni a nevevel,miutan Estrella Damm,amit ugye pont ugyanugy kell ejteni,mint a"damn"nevu sokat hasznalt kifejezest...:)a nyolcadik kanyar utan,mar a pultos csaj is rohogott,annyi fele idetlen szoviccel kertuk..:)
-
elmyd85
2012. 01. 26. 16:18
[49]
Grat mind a két csapatnak, a tegnapi teljesítményért. Nem vagyok sem Barca sem Reál fanatikus, de mindig nagy érdeklődéssel vártam az El Classico-kat. Az elmúlt másfél év classico-i szerintem kicsit gyengébbre(simábbra) sikerültek mint a régebbiek (a Barca drukkerek annyira biztos nem bánják ezt) de a tegnapi meccsből sok biztató következtetést le lehet vonni.
Ahogy én láttam:
1.A Reál végre hajlandó volt feltenni mindent egy lapra a győzelemért. (egy Classicón ez minimum elvárható szerintem)
2. Elfogultság és arrogancia azt állítani hogy a Barca tegnap nem akart focizni, meg hogy rossz napjuk volt stb... egyszerűen végre egyenrangú fél volt a Reál, nem asszisztáltak a tili-toli-hoz, játszották a saját játékukat, amivel helyenként sikerült is elnyomni a barca-t. Ilyen is van.
3. Ahogy már korábban mások is írták, kár bírózni. Sajnos az egyre gyengébb játékvezetés világ méretű tendencia és ez nem is fog változni az elkövetkező időkben. A tegnapi kulcsszó ebben az esetben: következetlenség. "Benéztem egy tizit itt akkor nem fújom be ott sem. Nem állítottam ki ezt akkor majd a következőn bevasalom." (Lass, Ramos). Mondjuk az sem könnyíti meg a bírók dolgát hogy egy-egy fault megítélésekor rendszeresen akad 10-12 önkéntes aki mindenképp segíteni szeretne a helyes döntés meghozatalában. Be kéne vezetni és betartatni, hogy a csapat kapitányokon kívül csak egy sárga(szélsőséges esetben piros) fejében lehessen szóba elegyedni a bírókkal. A játékosok többet fociznának, a bírónak pedig nem 20 ordibáló idióta között kellene meghoznia az esetleg meccseket befolyásoló döntéseket.
4. Pepe továbbra is szégyen folt a futball térképén. Nem értem hogy egy edző hogy tud azonosulni azzal amit ez a játékos képvisel a pályán....shame on you Mourinho. Bár abból kiindulva hogy az Interben egyik kedvenc cimborája Materazzi volt már nem is olyan érthetetlen. -
corazonblanco
2012. 01. 26. 16:20
[50]
Kedves sasjani!
Előre vetítem, hogy hithű madridista vagyok, ezért , akit nem érdekel az "ellen" véleménye, ne olvassa tovább. Én viszont kíváncsi voltam, hogyan vélekedik egy Barca-szurkoló a tegnapi clasico után, így hát tisztességgel végigolvastam az elsőre korrektnek, igényesnek tűnő postod.
Tulajdonképpen sok mindennel egyet is tudok érteni, nem csöpög a Madridot gyalázó kliséktől, látszólag nem is uralkodik el benne az elfogultság... Az összkép mégis egy nagy ferdítés. Látszólag marha sportszerű gesztusnak tűnik és objektivitásra vall, hogy elismered, tegnap a Real is végre jól játszott, és felnőtt a csapatodhoz. Csakhogy ez így még mindig nem igaz: tegnap ugyanis nem felnőttünk hozzátok, és nem egyes játékelemekben felül is múltunk, hanem jobbak voltunk, egyértelműen, és - nem kell a szépítgetés - lefociztunk benneteket a pályáról, feltöröltük veletek a saját gyepeteket. Hadd mondjuk ezt ki legalább most az egyszer, ha már a győzelem ilyen-olyan tényezők miatt még sem jött össze. Én elismerem, hogy az utóbbi 5-6-8 (már számolni nem tudom) el clasicón ti voltatok a jobbak és igen volt olyan, hogy beledöngöltetek a földbe. Én nem szépítem. De a tegnapi nap a miénk volt. Helyzetek, küzdés, játék és még sok más téren. Hát a helyzetkihasználásban épp nem. Ennek ellenére te a "legalább nem lettek „lealázva”" mondatokkal és mások hasonló nagyképű kommentjeikkel, miszerint a Barca csak azért nem nyert, mert nem akart, igencsak fals értékelését hozzátok ki a meccsnek.Pont olyan ez, mint a Barca "szabálytalansági taktikája". Igaz, hogy Pepe és társai nagyon látványosakat tudnak törni, és Mourinho nagyokat tud mondani, de az igazi alattomosság az, amit egy-két barcás művel. Törlesztések, provokációk, színészkedések. Sok pici sokra megy alapon, és beválik. Nem mondom, okosan csinálják. Mert ha Pepe, vagy Ramos egyszer odarúg, vagy odaüt, vagy csak a közelébe ér, ott már egyből villan a piros, de legalább egy sárga, miután végignéztünk egy haláltusa-jelenetet egy jó kis latin szappanoperából. De amikor Messi a bíró háta mögött fellöki Fabiót, vagy Fabregas nyújtott lábbal becsúszik hátulról, és hasonló esetek nem kerülnek úgy rivaldafénybe, mint amikor ugyanezt a madridi fenegyerekek adják elő. Az valószínűleg a csibe-tojás történet megfejthetetlen rejtélye már, hogy melyik volt előbb a Barca színészkedése, vagy a Real törései, de a felelősség kettős, a mérce viszont sajnos nem. Mert a Barca ügyesen, alattomosan csinálja. És ez a kettős mérce, a te cikkedben is finoman, sunyin meghúzódik. Mert szerinted az, ha valamelyik madridinak a sokszor igenis jogos felháborodástól elgurul az agya, és odapakol egyet valamelyik katalán kedvencnek egy undorító féreg magatartás (egyébként megjegyzem, én sem támogatom ezt a hozzáállást, és az egész Pepe-jelenséget), de ugyanakkor jogos, sőt dícséretes revansként aposztrofálod Messiék törlesztéseit. Most akkor mi van? A legjobb jelző szerintem jelenleg a Barcára és a drukkereire az, hogy álszent. És ebben sok minden bennevan a fent ecseteltekből.
A bírói ítéletek elemzésébe meg még jó, hogy nem mész bele, hiszen annak nem sok pozitív hozadéke lenne a csapatodra nézve. Persze mindenre a legkönyebb legyinteni és az összeesküvés-elmélet-gyártókra fogni... Ami egyébként szerintem is nagyrészt hülyeség, de ettől még elmehet a bírón egy meccs, és speciel a sok kicsi tévedése összesítve most is egy továbbjutástól fosztotta meg a Madridot.Végül hadd igazítsam ki egy-két tévedésed.
1. a Valencia nem andalúz csapat, Andalúzia ugyanis Spanyolország déli része (Sevilla, Malaga, Huelva, Granada...), Valencia ettől kicsit északabbra fekszik, a keleti part egyik nagy kikötővárosa.
2. az nem tudom, hogy tévedés-e, vagy csak én nem értettem mire akarsz utalni, amikor cesc és xabi alonso összevetésénél a katalán(ul jobban beszélő) jelzővel illeted az előbbit. Nyugodtan írhattad volna, hogy katalán, hiszen az, xabi meg baszk. (Beismerem, ez már tényleg csak szőrszálhasogatás volt)Nem akarlak megbántani, de ez a fajta tájékozatlanság, bennem azt a gyanút kelti, hogy egyelőre a friss, divat-Barcadrukkerek táborát erősíted. De ne legyen igazam!
Lehet, hogy néhol kemény voltam, de ez most kikívánkozott belőlem. Remélem nem vetted sértésnek, mert egyébként sok jó észrevételed is van. Tudom, hogy én is elfogult vagyok, ezt nem tudom elkerülni. Mindenek ellenére én azt mondom, sok ilyen el clasicót még! -
ladlac
2012. 01. 26. 16:23
[51]
@HalaRM: Egyrészt valószínű, hogy egy Barca drukker csak nehez ismeri el - már ha elismeri -, hogy főléjük nőtt a Real hazai pályán.
Másrészt viszont látni kell, hogy egy pillanatig nem játszottunk eredménykényszerben, még ha forró is volt a talaj. A teljes koncentráltságnak az is ellentmond, hogy a középkezdésből gólpasszt adtak Higuaínnak, aki szerencsére nem élt vele. És idén nem az első olyan meccsünk volt, amit 2-0 után totál leadtunk. Aztán jött két hülye gól (mert valljuk be, nem a leggyakoribb fajta, hogy kapuskirúgás után két passzból jön vissza a ziccer, vagy hogy a kivágott labda elakad, és minimális ellenállással szemben mehet a csatár - aki aztán klasszis módon oldotta meg) nagyon hirtelen, és az addig is jól pörgő Real még nagyobb hőfokon kezdett el égni.
De gondolj csak bele - ha pontelőnnyel érkeztek a Camp Nouba, mennyi esély van rá, hogy ismét ezt a hozzáállást veszi elő a Real? Ma nem volt veszítenivalójuk, akkor lesz. És legutóbb, amikor a Real így állt fel, és a Barca volt eredménykényszerben, akkor 5-0 lett.
-
albundy33
2012. 01. 26. 16:26
[52]
Túlfeszüljük a dolgot. A Madrid tegnap jobb volt a barcánál ahogy az elmúlt 8ból 7,5x meg a barca volt a jobb. A barcának volt egy kis szerencséje tegnap meg a bíró és sötét volt ezért jutott tovább. A bajnokság már nem a barca kezében van ezért kellett továbbjutni kupában, meg amúgy is hiányzik Pepnek.
Én szívem szerint örülnék a következő 2 hétben 3 classiconak. Látni akarom h Pep mit húz elő a kalapból. José nagy nehezen rájött a nyilvánvalóra, most a másik oldalon a labda. Abidal nyílván nem maradhot jobb védőben ha ott lesz Özil.
Nem fordul meg a világ a keretek ugyanazok, nem változtak 1,5 hónap alatt... -
sunimesek
2012. 01. 26. 16:29
[53]
nekem nagyon nem tetszett a poszt.
1. kozhelygyujtemeny
2. resz: biro, mentalis hadviseles, stb.
3. real dicserete.
4. resz jatekosok totalisan rossz pontozasautana meg zsinorban olvasom a real dicsereteket. en meg marha azt hittem, hogy ez egy barca blog!
azt hittem hogy egy jot olvasok arrol, hogy mi a fraszkarika tortent a csapattal, most kell megijednunk vagy sem, oda a szezon vagy sem, stb? nos ezekbol nem kaptam semmit. nem kaptam arra se valaszt, hogy miert nem mukodott a jatekunk? az hogy nem vettuk komolyan egy dolog - de azert egy kis szakmazasra kivancsi lettem volna.
na de a jatekosok osztalyzasa......?!?!
abidal 7-es? ozil akkor ment el mellette amikor akart, ha nem lett volna ott senki, akkor se lett volna jobban atjarohaz a baloldalunk. a labdakihozatalt meg hagyjuk, mert abidal cseleitol kezd a tokom kilenni!
xavi 8-as? mi a f@sz? a real a meccs 2/3-ban lefocizott minket, es erre a csapat esze/fonoke/kapitanya stb., szoval aki meghatarozza a barca jatekat kap egy 8-ast? teny ami teny, nem volt tul acelos a labdakihozatalunk, de azert eleg sokszor (8-10-szer) kigurigaztuk a realt, es ott voltunk maris a felpalyanal 4 a 4 ellen. de xavi tett rola, hogy a kontrainknak annyi legyen!
sanchez 7-es? egyaltalan fent volt a palyan? nehany lesre futasan kivul tenyleg semmire sem emlekszem! tenyleg brusztolt rengeteget a real vedelmevel - a mult heten. de tegnap felvette a "lathatatlan kopenyt".
-
albundy33
2012. 01. 26. 16:30
[54]
Amúgy a barca mostanában rendre elalszik a 2. félidőben, de szerintem most bajban lesz madrid.
Megráncigálták az oroszlán bajuszát. Érezniük kell, hogy a madrid már tud az ő szintjükön játszani és ideje tehát felébredni, ott a motiváció, újra ki kell építeni a különbséget a nagy riválissal szemben.ladlac: Egy barca szurkoló semmivel nem elfogultabb mint egy real szurkoló. A tisztán látás kizárólag sportszerűség és értelmi szint kérdése. Ha valaki azzal hadilábon áll tök mindegy kinek szurkol..
-
sunimesek
2012. 01. 26. 16:33
[55]
oregem idejossz a barca blogra, es jossz a birokkal! eszem-faszom megall. mult ota realosoknak kuss a neve birok tekinteteben.
tenyleg kinyilik a bicska az ember zsebeben!!!!
-
pusztai_zseni
2012. 01. 26. 16:34
[56]
@albundy33: Mér' hiányozna Pepnek? 2009-ben már megnyerte. Persze kupákat nyerni mindig jó, de szerintem neki inkább a BL-címvédésre fáj a foga.
-
albundy33
2012. 01. 26. 16:35
[57]
Mondjuk Iniesta combizomszakadása már nagyobb gond. Pótolhatatlan kincse ő a csapatnak...
-
Bon_Dia
2012. 01. 26. 16:36
[58]
@corazonblanco: Szerintem nem kicsit vagy elfogult a sajat csapatoddal szemben(egy-ket dolgot leszamitva)gyakorlatila semmiben sincs igazad!
-
albundy33
2012. 01. 26. 16:37
[59]
...hmm... tényleg...
-
johneagle11
2012. 01. 26. 16:40
[60]
@pusztai_zseni: csak Neked az első meccsről:
A tegnapit még nem volt időm visszakeresni, de ha nem lett volna feltűnő jelenet, eszembe se jut megemlíteni, tehát volt "folytatása". Egyébként pedig a belinkelt jelenet Messi kéztaposása után volt kb. fél perccel, tehát nagyobb a valószínűsége, hogy azért vett elégtételt, nem pedig az általam felvázolt és teljesen alaptalan-komolytalan összeesküvés-elmélet az ok.
-
corazonblanco
2012. 01. 26. 16:42
[61]
@Bon_Dia: várnám a konkrétumokat, és az érveket
-
HalaRM
2012. 01. 26. 16:49
[62]
@ladlac: de szerintem más lesz mostantól.egyébként nem hiszem,hogy úgy ment ki a Barca pályára,hogy biztos előnyük van! miért?
1. az 1-2 szerény előny,így még a Valencia ellen se menne ki!
2. sportemberekről van szó,ráadásul hazai pályán a legnagyobb rivális ellen szerény előnnyel!szóval sántít a meglátásotok! mellesleg a következő Clasicón kimehet úgy Real,hogy múltkor nagyon összejött,miért nem sikerülhetne most is!
de már mondtam,hogy a lényeg az,hogy mindent leszámítva jó meccs volt,és se nekünk,s nektek nem szabad kifogásokat keresni,mert az csak beárnyékolja ezt fasza meccset,mellesleg naív hülyét csinálunk magunkból!
-
sunimesek
2012. 01. 26. 16:50
[63]
na ettol feltem. hogy a realistak 24 oran belul ennyire koponyegforgatok lesznek. tegnap direkt elolvastam a blogotokat, es amit kapott toletek mourinho meg pepe, az meg egy barca blogra is sok lett volna.
most meg mar megint jottok azzal, hogy mi is mekkora gorenyek vagyunk! akkor most sztornozva minden, amit a tegnapi meccsig csinaltak pepe-ek? es ujra eloveszitek a tavalyi lemezeket? es ezt egy barca blogon?
-
NFLFAN65
2012. 01. 26. 16:53
[64]
En csak annyit fuznek hozza, hogy Barcelona siman lealazhatta volna tegnap a madridot, ha nem hulyeskedik el a masodik felidot. Nagyon szimplan vezettek, aztan ket kapitalis hibabol megajandekoztak ket gollal a madridot. Aztan ujra kapcvsoltak es onnantol egy valamire helyzete nem volt a madridnak ismet. Ellenben Pedro 100%-os helyzetet hagyott ki es Messi elonzozott ket masik helyzetet. Kozben a Madrid pedig ivelgette a labdat elore a felpalyarol. Semmi extra.
Most pedig beallitjak, hogy micsoda taktikat talalt ki a Special Five, aki a legrosszabb statisztikaval rendelkezik a Barcelona ellen a rendes jatekidoben, mert egyszer sem tudott meg nyerni.
-
ladlac
2012. 01. 26. 16:53
[65]
www.youtube.com/watch?v=nm7n4kXPm34
Ez első kameraállásból elég furcsa a mozdulat, de nem akarok állást foglalni.
-
johneagle11
2012. 01. 26. 16:54
[66]
@corazonblanco: nos, szerintem eltévesztetted a házszámot, ha ilyen elvárásaid vannak egy Barca szurkolóval szemben.
Várd meg inkább a Korona mögött posztját, ott valószínűleg nagyobb egyetértésre számíthatsz, mint tőlem. A posztban bőségesen megadtam a tiszteletet és az elismerést a Madridnak, még a reálisan elvárható szint felett is.
A Valencia - Andalúzia témára éjjel kettőkor már elég lassan forgott rá az agyam, de fentebb már ki lett tárgyalva a téma, le is írtam, hogy átfogalmaztam.
A "katalán(ul beszélő)" mondatrész szójáték, egyfajta humoros megfogalmazás akart volna lenni/volt.
Ebből a két dologból pedig levonni azt a következtetést, hogy én tájékozatlan, de pláne friss divatdrukker vagyok, konkrétan khmmm... tévedés volt részedről. Remélem te már megint nem az a kategória vagy, akinek még az életkoránál is régebb óta szurkolok a Barcának :).
-
ladlac
2012. 01. 26. 16:57
[67]
@HalaRM: Mondom, én ezt akarom látni, te meg amazt. :) De idegenben két gólt lőni, hidd el, nagy előny. Illetve még mindig tény, hogy nem először ereszt le a csapat a magabiztos vezetés birtokában.
Majd a következő Klasszikuson visszatérünk rá.
-
Bon_Dia
2012. 01. 26. 16:58
[68]
@corazonblanco: "Az igazi alattomossag az amit egy ket barcas muvel"..aztan" Ha Pepe,vagy Ramos odarug,vagy odaut,vagy CSAK A KOZELEBE ER mar rogton villan a piros" es meg sorolhatnam amiket ferditesz itt! Nevetsegesnek tartom amiket irsz,valszeg nem lattad az odavagot...Hogy is ert Messi kozelebe a hentes..Vagy akar a tegnapi meccs nehany jelenetet..Az igazsag az,hogy tenyleg jol jatszottatok,de azert nem mostatok fel velunk a sajat gyepunket ahogy irtad,a masik blogon rengetegen elismerik,hogy egyik tizi sem volt tizi,viszont szinten Madridosok elismerik,hogy diarranak,reges reg a zuhanyzoban lett volna a helye!
-
corazonblanco
2012. 01. 26. 17:00
[69]
@sunimesek: Nem egészen értem, hogy milyen köpönyegforgatásról beszélsz. Épp ti csináljátok ezt. Eddig rohadt, undorító szándékos szabálytalanságok a Madridtól. Most meg: jól van Messi, rúgj csak vissza, hadd bűnhődjön a kis köcsög Pepe.
Én ezelőtt és most is tartom ahhoz magam, hogy az agresszió nem megoldás, és nincs mentség a Pepe-féle agyatlan törésekre. De 1. ne tegyünk már úgy mintha kizárólag a Realosok csinálnák ezt. 2. a Barca sajnos tudatosan provokálja ezt a színészkedésekkel, ami ugyanúgy nem tolerálható a számomra
-
sunimesek
2012. 01. 26. 17:01
[70]
ja majd elfelejtettem.
a poszt nem volt nagy szam, de a "messi felrugja pepet es uvoltesz oromedben" reszert egy oriasi piros pont. meg a realbol se reklamalt senki, mindenki erezte, hogy ha mar pepe kiment a palyara, akkor ez jar neki.
mint amikor megdugod a baratod csajat, es kapsz egy nagy maflast a baratodtol, akkor se utsz vissza, mert tudod hogy uriemberek kozt ez igy szokas!
sajnos volt egy csomo egyeb felesleges durvasag, fetrenges, szineszkedes - amit mint irtam utalok. de mondom - ahogy messi majdnem kirugta a stadionbol pepet, mar azert erdemes volt fentmaradni!!!
-
Bon_Dia
2012. 01. 26. 17:10
[71]
@corazonblanco: Viszon ha ezen a ket meccsen te a Barcat vadolod szineszkedessel,akkor szerintem hattal ultel a tevenek..:)
-
sunimesek
2012. 01. 26. 17:14
[72]
mielott az agresszirora reagalnek - elotte rakjuk mar fel a pelenkat a gyerekre!
a statisztikak szerint 1 golhelyzettel volt tobb a realnak, mint a barcanak. ebbol minimum 2-t mi adtunk nektek (pique, point). ennel mar lattam nagyon alazast is a foci torteneteben.
a koponyegforgatashoz. nem sokkal elobb leirtam a messi-pepe afferrol mi a velemenyem es mi altalaban a durvasagrol. es ebben konzekvens vagyok mar tobb mint 20 eve.
DE!
tegnap a real blogjan mint egy jehova gyulekezetben a tomeges onostorozas, olyan volt a hangulat. szinte mindenki mea culpazott, hogy valaha is jot irt a mourinho fele csapatrol. mert nem eleg hogy minden classicon a f@sz rossz oldalan alltok, meg gyoker mentalitast is meghonositotta. pedig a real mindig is arrol volt hires, hoyg a hofeher mezuk a fair playt jelkepezi.
erre lemegy a meccs. fenti mondatok elfelejtve - es egybol le tudjatok vezetni, hogy azert goreny pepe, xabi alonso, es a tobbiek, mert mi provolkaltuk oket - pedig amugy ezek a legynek se tudnanak artani. mi ez, ha nem koponyegforgatas.
mi nem vagyunk mourinho fele goreny horda - es megkerek tisztelettel minden realost, hogy EZZEL ne jojjon egy braca blogra!!! (elismerve azt, hogy mi se vagyunk szende szuzlanyok)
-
johneagle11
2012. 01. 26. 17:16
[73]
@sunimesek: nem az a problémám, ha ellenvéleményed van, viszont nagyon is problémám az, ha lebarmolsz, magyarán lebaszol a(kármelyik) poszt miatt.
Ha a jövőre vagy kíváncsi, menj el egy jóshoz, vagy kártyavetőhöz, honnan a bánatból tudnám én megmondani neked, hogy mi lesz május végén?
Mi lenne a szezonnal? Ki az a hülye (már elnézést), aki január végén azon kezd sopánkodni, hogy elvesztettük a bajnokságot, kupát, BL-t, mindent? Majd amikor matematikailag nincs esély a bajnoki győzelemre, amikor kiestünk kupából, BL-ből, beszélhetünk arról, hogy mi volt, addig meg szurkolunk és bizakodunk de mindenekelőtt nem temetjük idő előtt se a csapatot, se a szezont.
A szakmázás is bőségesen ott van a posztban, de hagy ne írogassam már ki mondatonként a lényegi elemeket és hagy ne citáljak már ide hatvanoldalas szakmai dolgozatot a tegnapi meccsről.
-
corazonblanco
2012. 01. 26. 17:19
[74]
@Bon_Dia: te meg valószínűleg akkor lemaradtál ramos góljáról és danika vetődéséről...
-
johneagle11
2012. 01. 26. 17:19
[75]
@sunimesek: ezzel nagyon egyetértek és köszönet, hogy felhívod a másik tábor figyelmét erre a túl hirtelen és túl gyakran változó szélirányra.
Ezt már "eljátszották" a decemberi meccs után többen is, talán jó volna következetesebben véleményezi az eseményeket, akár meccs előtt, akár meccs után. Ha előtte nem volt nagy a pofa, utólag már nem hiteles felcombosodni.
-
sunimesek
2012. 01. 26. 17:23
[76]
@johneagle11:
qrva ideges vagyok az teny, de sehol nem talalok olyat, hogy lebarmoltalak volna.
egyszeruen annyi volt, hogy mint kiehezett gyerek a kinder tojasra, alig vartam mart a posztot, erre olvasom hogy a gyereknek 10 utan agyban a helye meg ilyenek.
aztan persze a vegen mar volt szo a meccsrol is, de most valami olyasmit vartam, hogy egy nalam okosabb "elmagyarazza", hogy miert is nem kell szomorunak lennunk. de tovabbra is elbaszott a hangulatom. -
Bon_Dia
2012. 01. 26. 17:23
[77]
@johneagle11: Szerintem is fair volt a poszt,minden tekintetben,talan csak a pontozas egy picit eros,na de Barca szemuvegen keresztul..:)nana..:)Egyebkent is,tovabbjutottunk,es egyetertek az elottem szolokkal,akik szerint inkabb jott ez a pofon szeru valami ,nem tul nagy tasli jokor,mint barmikor kesobb..
-
Bon_Dia
2012. 01. 26. 17:27
[78]
@corazonblanco: Mirol beszelsz ember?Meg a sajat hazatok tajan is a velemenyek nagyresze hogy szabalytalan gol volt...De mit bizonygatok en itt neked...Viszlat,sok sikert,jovore ujra megprobalhatjatok a kupaban,hatha majd akkor...
-
ladlac
2012. 01. 26. 17:28
[79]
@corazonblanco: A Radio Marca bíróelemző műsorában egy másik játékvezető is helyesnek ítélte, hogy a nem lett megadva a gól.
Egyébként amikor több _taposás_ marad mindenféle retorzó nélkül, akkor provokálsáról beszélünk?
-
kompany
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 17:41
[80]
@sunimesek: @johneagle11: Azért helyretenném a dolgokat, mielőtt ezeket magatok is elhiszitek. A síri hangulat és a félelem attól volt, hogy esetleg újra beszari játékkal megyünk neki az egésznek (az elmúlt 2 clásicót tekintve ez a félelem több volt mint megalapozott), az pedig, hogy ez nem így történt, mindenképp javított José elmúlt hónapban kissé(!!) megbicsaklott renoméján.
"szinte mindenki mea culpazott, hogy valaha is jot irt a mourinho fele csapatrol" - a ferdítés és az ostobaság külön-külön sem túl fényes, együtt pedig pontosan azt teszi, amit hősiesen bemutatsz: nem sikerül levonnod a poszt/kommentek lényegét, egy teljesen szélsőséges mondatot alkotsz az egészről, és azt hangoztatod, mint valami örök igazságot.
"Ha előtte nem volt nagy a pofa, utólag már nem hiteles felcombosodni." - hát ez micsoda hülyeség, te jó isten?! Azért, mert az egyik tábor (ismerve a közelmúltat) szerényebb hangulatban készül egy meccsre, a mérkőzést követően nem kelhet ki magából a látható szemétségek ellen? Mi elítéltük a saját mocskunkat, illő lenne ezt bevezetni nálatok is, nem azon háborogni, hogy a madridisták most - teljes joggal - úgy érzik, tegnap kőkeményen kib.sztak velük.
Ha pedig örömmel tölt el, hogy a bíró tudatos átkúrása az egyetlen igaz kritika, akkor lelked rajta, én nem villognék vele. Pláne nem fűzném fel ezt egyedül José mocsokságaira, és úgy, mintha kb. minden Barca-mezben bemutatott kamufetrengés Mourinho nagy szájára lenne a totálisan érthető válaszlépés.
-
cs9999
2012. 01. 26. 17:48
[81]
@johneagle11: No attack, mint ''külsős'': Van olyan posztotok, ahol kivesézitek a Barca színészkedéseit?
-
sunimesek
2012. 01. 26. 17:56
[82]
oregem nem siri hagulat volt ott (persze az is), hanem mourinho fikazas vastagon. a tegnapi realos poszt zsenialis volt, en is megdicsertem - de lehet hogy felreertettem? azert smittpalisan idezek a tegnapi posztbol:
"Mindenki vegyen egy mély levegőt és gondolja végig miért lett madridista. (H. Iván leülhet!) Jómagam Raúl, Üllői úti vendégjátéka után lettem egy életre Real drukker. És az amit akkoriban láttam, éreztem, az maga volt a színtiszta madridizmus. És hiszem, hogy e sorokat olvasók közül is jópáran a játék szépsége, a sztárok, a csillogás, a tisztaságot, biztonságot és tökéletességet szimbolizáló fehér szín miatt szerettek bele a klubba. Akkoriban olyan játékosok alkották a csapatot, kikkel azonosulni lehetett. Így lettem én az örök fehér hetes a grundon, majd a stafétát átvéve a San Iker Rend közép-európai fel nem szentelt lovagja."
majd
"Akkora volt a heppening, hogy még a Barca általi tükörsima otthoni BL gyalura is csak legyintettünk. Pedig intő jel lehetett volna, mert akkor még nem sejtettem azt, ami most visszanézve tökéletesen logikus: hogy elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol az Élet Örök Törvényei közül beigazolódni látszott az egyik legfontosabb: "Azt kapod, amit adsz". És mi szurkolók kaptunk bőven az arcunkba. Mert Mourinho tábornok a tavaszi hadjárat során elhitette velünk, hogy az egész világ ellene/ellenünk van és a Barca benne a Főgonosz, akit bármilyen eszközzel és bármilyen módszerrel, de térdre kell kényszeríteni. Eközben a saját elborult pszichéjét simán kivetítette ránk és őrült fanatizmusával még a leghiggadtabb szurkolót, játékost, vezetőt is maga mellé állította. A zsozéizmus hatására olyan stílusú posztokat vetettem képernyőre, amik után legszívesebben Austin Powers szavaival menekültem volna: "Ez nem az én stílusom baby!". Én, az ellenfél tiszteletét, a raúli és ikeri eszmét mindenekfelett propagáló, fair play díjra hajtó blogger, hatalmas arcoskodások közepette csapódtam a betonba."
majd
"És egy Csapat ereje elsősorban a szívében és nem a lábában, kezében, fejében van. A magyar kézilabda-válogatott ékes példája bizonyítja nekünk mire képes egy csapat, ha van szíve, tud küzdeni és nem mellékesen egy tiszta fejjel(!) bíró, rendkívüli szakember irányítja őket. És ennél a pontnál ki kell emelnem a lényeget: a tiszta elmét. Mourinhoé ugyanis nem tűnik tisztának, sokkal inkább zavartnak. Egyre inkább elhatalmasodó Barca-fóbiája (kinyomni az ellenfél szemét hátulról? Nooormális?) abszolút kihatással van a fiúkra is. Elborult taktikai elképzelései béklyóba kötik a korábban mindig táncos madridi lábakat, vérben forgó szemei pedig brutális vadállattá változtatják a mentálisan gyengébbeket. Karmikus képességeinek hála, a hozzá legközelebb álló emberek (Zizou, Di Stefano, Perez) még továbbra is támogatják , de mint minden diktátor bukását megelőzően, egyre több a Vezér épelméjűségét megkérdőjelező hang. Mivel José természetszerűleg sosem fogja beismerni a bukást, ezért a felelősség elhárításának első lépéseként, máris megkezdte a fegyverhordozók felelősségre vonását."
most olvasd el ujra mit irtam es vesd osszes az idezzetekkel! Te tenyleg a bloggerek marceloja vagy - kb. neked is annyi eszed van!
-
krysal
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 18:01
[83]
@kompany: ne várj el ilyet itt, sajnos egyre inkább feleslegesnek érzem.
-
sunimesek
2012. 01. 26. 18:05
[84]
a tuloldalt most nem olvasom, igy csak toled tudom, hogy kikeltetek a barca szemetsegei miatt.
konkretan mondanal olyan "szemetseget", amire nem tudnank kapasbol mondani tok ugyanolyat Toletek?
egyszeruen ertetelen vagyok. semmi olyasmira nem emlekszem, ami ma ezen az oldalon barmiert elnezest kene kernunk! de kerlek nyisd fel a szememet - tudasra szomjazom!
-
ladlac
2012. 01. 26. 18:05
[85]
@kompany: Kőkeményen?! Mert csak 5 percet voltatok emberhátrányban egy egész félidő helyett?
-
cs9999
2012. 01. 26. 18:09
[86]
@sunimesek:
Hát ezt rohadtul nem sikerült barátom!
Te használtál idézőjelet! :) -
sunimesek
2012. 01. 26. 18:10
[87]
@ladlac:
ez nagy volt! -
kompany
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 18:11
[88]
@sunimesek: "tudasra szomjazom!" Szerintem ez lesz az egyetlen, amiben egyetértünk, igyad bőséggel.
Lesz ma este öf, majd ott is lesz elemzés meg kommentek, biztosan leírom részletesen, ott elolvashatod.
-
johneagle11
2012. 01. 26. 18:12
[89]
@kompany: szerintem mindenkinek jobb, ha nem kezdünk bele, ha eddig meg voltunk - viszonylagos - békében egymás mellett, már ne kezdjük el.
Ahogy nekem átjött, José renoméja nem kicsit bicsaklott meg, sokkal inkább felerősödtek azok a hangok, akik inkább már elküldenék, mondván szégyent(!) hozott a Real Madridra. Ez volt az általános - de legalábbis a leghangosabb és leginkább mérvadó - vélemény és nem csak egy Hegyi Iván kreálta pillanatnyi okosság.
A mikor, hogyan és ki b.szott ki a Madriddal kérdéskörbe végképp ne kezdjünk bele, se vége nem lesz, se (látszólagos) megegyezés.
A José nagy szájára és az arra való Barca reagálás kérdésében onnan nézve elvetettem a sulykot, innen nézve meg kijött belőlem az elmúlt 4-5 év mocska, amit ránk dobált és a hibám csupán annyi, hogy engedtem az érzelmeimnek, mert őszintén ki is mondtam.
Azt pedig egyáltalán nem hiszem, hogy csak és kizárólag a Barcelona lenne az egyetlen csapat, amelyik "tudatosan átkúrja" a bírót, illetve akkor José ugyanezt teszi, csak nem a pályán, hanem a médián keresztül.
-
sunimesek
2012. 01. 26. 18:14
[90]
ja tenyleg! mondjuk nem is sikerult letennem a doktorit!
-
eriksen22
2012. 01. 26. 18:15
[91]
Én bevallom Real szurkoló vagyok, de azért legalább ti Barca szurkolók elismerhetnétek azt a tényt, hogy a bíró hamarabb állít ki egy reál játékost mint 1 barcást...(Hozzáteszem undorító amit néha pepe ramos alonso marcelo csinál), de amikor ugyanezt a másik oldalon alves, fabregas vagy ne adj isten messi megcsinálja és ezért csak 1 "ejnyebejnye" jár a bíróktól az rossz nézni...lehet azt mondani h " de mert annyi rúgást kapnak és h törlesztenek, oké törlesszenek de akkor annak is legyen valami következménye...A bírórol való társalgásról meg annyit h ramos gólja után ronaldo reklamálásért kapott sárgát, de akkor kérdem én Cesc sárgája az egész meccsen vajon hol maradt??? Összegezve elismerhetitek h nektek picit többet engednek a bírók... Ettől függetlenül ezt a továbbjutást nem magatoknak köszönhetitek, hanem annak hogy mi elbuktuk(kihagyott helyzetek stb)
-
ladlac
2012. 01. 26. 18:18
[92]
@eriksen22: Nem magunknak köszönhetjük? Mert az első meccset ki nyerte meg?
-
johneagle11
2012. 01. 26. 18:18
[93]
@cs9999: szerintem korábbi posztokban több helyen is olvashatsz részünkről olyan megjegyzést, véleményt, ahol nem értünk egyet bizonyos játékosok (élen nyilván Busqutes-szel és Alves-szel) viselkedésével, akár általánosságban, akár konkrét meccset követő írásban.
Konkrétan csak erről a témáról még nem készült anyag, de mivel napi szinten "átlag három posztban és 10-20 kommentben" megemlítik mindenfelé a színészkedő-csaló Barcát, szerintem nélkülünk is bőven elégséges felületet kap a téma a neten és azon belül a népsporton is.
-
Chapman14
2012. 01. 26. 18:22
[94]
ez azért meleg volt: sport-moments.blogspot.com/2012/01/mesut-ozil-sistergos-lovese.html
-
sunimesek
2012. 01. 26. 18:26
[95]
hat a valaszod olyan igazi mourinhos lett: pokhendi es tartalmatlan. gratulalok hozza!!
volt egy film "elso50 randevu" cimen. abban a foszereplo csajnak csak 24 oras memoriaja volt, masnapra mindig mindent elfelejtett az elozo napokbol. eleg nagy atok volt a kornyezetere!
egyebkent ez egy gyogyithatalan betegseg, de az teljesen uj, hogy ezen betegsegben szenvedok egy sajat blogot nyitnak!
ez csak ugy eszembe jutott - nem is tudom miert!
-
zakkant34
2012. 01. 26. 18:26
[96]
@eriksen22: Egy real szurkolo ugy látja.
Egy Barca szurkoló meg nem.Ennyi.
Én igy láttam:Első 20 perc...De jó ez a reál ma.Köv10 perc,na végre észrevettük hogy meccs van,Köv15perc,Lőttünk két gólt,egyik akkor bomba gól volt hogy még a madrid drukkerek is megtapsolták)))Második félidőben kiküldtük a mezeket,és itt látszott hogy milyen erős ez a barca.Mert a Madrid bárkit megevett volna az utolsó 20 percben tegnap....De a Barcát nem,és nem a bíró miatt...Persze ez egy Barca drukker szemével))) -
Eniee
2012. 01. 26. 18:30
[97]
Sracok, tegyétek a kezeteket a szívetekre. Ugye hogy inkabb kise mentünk volna, legyen meccs nelkül 3-0 a Realnak, csak legyen egy egészséges Iniestánk. Én simán cserelnék. Ezen a meccsen nem nyertunk semmit.
Viszont nagyon örülok,hogy a Real kiegyenlített, nagyon kellett ez a csapatnak, hogy nehogy elszálljanak nagyon. Fontos lesz még ez a bajnoki Classicon,így legalább nem úgy futnak ki a sracok, hogy ááá, nem is kell nagyon focizni, ezeket úgyis megverjuk. -
sunimesek
2012. 01. 26. 18:35
[98]
ocsem nem semmi barca drukker vagy. 0-2-rol feljott a real, te meg orultel neki, mert majd egyszer a tavoli jovoben (talan meg sem erjuk) hasznositjak mentalisan a fiuk.
az biztos hogy te tovabb elsz mint en, mert en orjongtem es karomkodtam, hogy mi a f@sz van. de az is lehet, hogy csak ortodox vagyok, es valtanom kene :)
-
krysal
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 18:35
[99]
@sunimesek: a címe helyesen 50 első randi volt, bár lényegtelen. Az, hogy 1, azaz 1 blogger hogyan vélekedett az aktuális helyzetről, messze nem jelent általánosítható igazságot, teszemazt az általad bőszen lengetett poszthoz érkezett hsz-ekben is tucatnyi ellenvélemény (vagy nevezzük inkább "más vélemény"-nek) fogalmazódott meg. Sőt, árnyalja a képet a szerző saját kommentje, ajánlom utánanézni, mert így "félműveltnek" tűnik a nagyívű okoskodásod.
@johneagle11: a Barcával (illetve az ellenük mutatott játékkal) kapcsolatos vélemények egy gyatra meccs után (megspékelve néhány extra finomsággal, úgy, mint Pepe taplósága) talán nem csoda, ha a mindig finnyás publikum morgolódik. Szóljatok, ha rosszul látom, de egy szurkolónál ez természetes jelenség. Ebből adekvát választ levonni konkrétan ostobaság, ezt csak mint blogger pajtásnak mondom - rútul tévútra tud vinni.
Ugyanakkor: ha Mi minden alkalmat megragadva gereblyézzük a hibákat, tuskóságokat egy csokorba (kifigurázva, genyó módra ha kell), kevésbé érthető, hogy az "elegáns" Barca blogon miért tapasztalható ennek ellentettje (bár lehet, hogy csak nekem tűnik így. Ha utóbbi lenne igaz, elnézést.).
-
kompany
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 18:36
[100]
@johneagle11: "onnan nézve elvetettem a sulykot" El. Így nincs több kérdésem, az eddigi színvonalas munkáidat mondjuk sokkal jobb volt olvasni, bár megjegyzem, hamarabb is kijöhetett volna az őszinteség. Az ember így ír blogot, vagy mi.
-
pusztai_zseni
2012. 01. 26. 18:37
[101]
@sunimesek: 50 első randi volt a címe.
És szerintem nem valami elegáns így beszélni az ellenféllel. Emlékszem, mikor kiesett a Barca a BL-ből az Inter ellen, én sem kértem az Interesek kioktató hangneméből. Persze lehet azt mondani, hogy minek jött ide, de azért ilyenkor nem árt, ha a győztes inkább örül, nem a hülye sódert nyomja.
-
filemile
2012. 01. 26. 18:38
[102]
Ne legyél ennyire pesszimista.
Ebben a kupában már csak 3 meccs van hátra, a Valenciát két félkifli közé csomagolva intézzük el, Bilbaós barátainkat pedig majd a döntőben. Igaz ez a BL döntő mellett plusz terhelést jelent, de tavaly is kibírtuk. -
ladlac
2012. 01. 26. 18:41
[103]
@sunimesek: De tényleg az van, hogy totál nem értem a bírózást. Vissza lehet nézni, mikor kezdődött megint az agymenés. Lass egy sárgával a zsebében eltakarítja Messit, úgy hogy még véletlenül sem akart labdát találni. A 46. percben elmaradt a jogos kiállítás, minden más, csak eztután történt.
De már tényleg érdekel, mint követett el a Barca. Volt egy két elmaradt sárga, tiszta sor. Ezeket követeltük mi is a tavalyi meccseken, csak fordítva. Meg volt egy második sárga - pont ilyen esetben kapott Piqué múlthéten szintén sárgát.
-
Vismajor01
2012. 01. 26. 18:42
[104]
@kompany: Persze, csak semmi köpönyegforgatás!
Pedig nem kell olyan messzire menni, illetve tág körben gondolkodni.
Csak átmenni a real blogra, és elolvasni a kommenteket. félidő után, nem egy, nem kettő, nem három hozzászólást olvashattál: én nem nézem, kikapcsolom, hát ez egy szar, most kezdődni fog a hentelés, ezt nem várom meg, etc...
Majd, tovább olvastad, és akik az iménti sorokat leirták: GÓL BENZIN GÓL ISTEN VAGY
És itt nem az a gond, hogy nézték, nem nézték, hanem hogy egy félidő alatt lett a galád murinnyóból félisten kb:'D
Jézusom, kompany, a szűklátókőrűséged igazán megtarthatnád a reálos majmoknak, mi nem vagyunk vevők rá, itt pláne nem. -
filemile
2012. 01. 26. 18:47
[105]
@kompany: ha a madridiak is ezt a tanulságot vonták le a tegnapi meccsből (bíró, szerencse), akkor Barcásként nyugodtan hátradőlhetünk, még egy jó darabig nem lesz vége a "sorozatotoknak".
Az ajándékba kapott helyzeteket értékesíteni kell, egy tudása negyedét nyújtó (többször könnyelműsködő) ellenfelet meg kellene verni. Amíg másban keresitek a hibát, nem juttok előre.
-
sunimesek
2012. 01. 26. 18:49
[106]
nezd, nekem semmi bajom a realosokka - ugy altalaban.
DE.
egesz nap frusztralt vagyok - es azon toprengek, hogy miert? vegulis is tovabbjutottunk.
de most mar tudom, mi volt a bajom. ereztem, hogy a realosok megtalalnak minket, hogy mi is mekkora tahok vagyunk. es nyert - bingo!!
nem ertem, hogy miert kell egy ilyen fantasztikus teljesitmeny utan, amit itt is mindenki maximalisan respektalt, megelegedni a mutatott jatekkal - es ezzel feltoltodve hetekig boldogan kelni. nem. nekik nem eleg. azt is akarjak, hogy a barcasok elismerjek, hogy most mi is ugyanolyan gyokerek voltunk, mint 1 hete Ok.ezek utan josz nekem azzal, hogy nem elegans igy beszelni az ellenfellel.
egyebkent meg azert nem orulok a gyozelemnek - mert a kupa nem szamit, ezt mindenki tudja, de a kesobbiek szempontjabol ez a meccs meg visszauthet.
-
leilamessi
2012. 01. 26. 18:50
[107]
Nem tudom mi bajod van Fabregassal szerintem se ez volt a legjobb meccse. Az Alonsos témát én nem nagyon érzem jogosnak.. A bíró nem azért állította ki Ramost amit akkor csinált hanem előtte volt egy két rossz megoldása a góljánál lerántotta Alvest , és ezek összegyűlvén állította ki a bíró. Remélem Alexis és Iniesta hamar rendbe jönnek ! Messi megint nagyot játszott ! <3 a második félidő pedig csak azért volt olyan amilyen mert a fiúk hozzák a 2011/2012-es szezonban már "megszokott" pihenős második félidőt.Ha előnyben vagyunk idén mindig ezt csinálják . :) a lényeg h továbbjutottunk és a Valencia 2 meccsen dehogy fog kiütni minket ! Visca Barca <3 :)
-
cs9999
2012. 01. 26. 18:51
[108]
@johneagle11: még1*. No offenz, de corazonblanco sztem nem írt mást az első hsz-ban, minthogy az éremnek 2 oldala van, és, hogy ezt ti is belátjátok-e. Erre elküldtétek, hogy háttal nézi aTV-t, pedig kifejezetten normális hangnemben írt. De nem okoskodom tovább a partvonalról.
-
kompany
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 18:52
[109]
@sunimesek: "azt is akarjak, hogy a barcasok elismerjek, hogy most mi is ugyanolyan gyokerek voltunk, mint 1 hete Ok. "
Nyertél. Ennyi lenne az egész. Ha mi képesek vagyunk extrém hülye videót készíteni Pepe kamubocsánatkéréséről, szégyenkező posztot írni a mocsokságokról, akkor az én értékrendem szerint az lenne a minimum, hogy ne lobogtassa senki a színészkedést és az idegesítő tömegreklamálást úgy, mint ha az teljesen jogszerű válaszlépés lenne bármire is. Jó, hogy megfejtetted, ez a mondat így most nekem sem jutott eszembe.
-
Vismajor01
2012. 01. 26. 18:56
[110]
@kompany: A gond az, hogy úgy teszel, mintha a homorítás egyenértékű lenne egy nyújtott lábas becsúszással.
Nem az. -
HalaRM
2012. 01. 26. 18:57
[111]
szerintem itt oltári nagy félreértések vannak! igaz,hogy sok madridista oltotta Mourinhot és Pepét,de én olyan kommentel nem találkoztam ma,hogy bármelyik madridista dicsérte volna őket! SŐT(!).....én most is azt mondom,hogy mehetnek a rákba,mert nem valók ők a Madridba!
szóval ezzel kapcsolatban miért is oltjátok kompanyt és krysalt?? nem értem..... -
krysal
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 18:58
[112]
@Vismajor01: és egy hátulról térdre rúgás (Fabregas), ami érdekes mód nem kap akkora "nyilvánosságot", mint ha ez a másik oldalon történik? Az ilyeneket miért felejti el mindenki?
-
Vismajor01
2012. 01. 26. 19:00
[113]
@krysal: Ez a jellemző?
-
krysal
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 19:07
[114]
@Vismajor01: miért, általánosságban az a jellemző a Realra?
A probléma forrása épp itt van: egyiknél sem ez a jellemző (még ha a sok hülye ezt is akarja bemesélni), csak épp egymás ellen kijön a mocsok. Az még hagyján, hogy Mou vs. Barca, de emberek, ez a Real Madrid vs. Barca, aminél nagyobb párharc nem létezik (Európában legalább is, mert ugye Boca-River, etc).
Tény, hogy kihozza az állatot sok esetben a játékosokból a klasszikus, de ennek hosszú, nagyon hosszú és mély háttere van. Ettől még a Real Madrid NEM hentesbrigád, a Barcelona pedig NEM ribancokból álló színitanoda.
Biztosan velem van a baj, de én láttam mocskos klasszikusokat, ahol minden volt, amit akartok, igaz, nem most volt. Nem újdonság ez, a probléma az (is), hogy most e köré építenek lapeladást (hangsúlyosabban), kattintásokat - népbutító business. Igaz, ez hülye mantrám, de ha azt hisz bárki, 10, 20 évvel ezelőtt a "Több, mint egy klub" fiúcskák vs "Habfehér balett" mentes volt tömegjelenetektől, vitáktól, pattanásig feszült idegektől, az egész egyszerűen hülye.
És ahogy mi magunk is elítélendőnek tartjuk a túlzottan erőszakos játékot (pl. Pepe, Ramos, Marcelo, Alonso belépői), és ennek HANGOT IS ADUNK, egyrészt nem egyenlő azzal, hogy José kopjon le, másrészt igenis elvárjuk, ha a sportszerűségről szónokol a T. katalán publikum, akkor e szerint is nyilvánuljanak meg.
-
eriksen22
2012. 01. 26. 19:11
[115]
@ladlac: de nem az első meccsen jutottatok tovább...
-
HalaRM
2012. 01. 26. 19:12
[116]
@krysal: baszod krysal,de jól beszél! respect!
-
takaróléc
2012. 01. 26. 19:16
[117]
johneagle, ne csak te örültél, amikor Messi felrúgta Pepét! A lassításokon látszik, hogy a közel ülő nézök ujjongva ugranak fel, és állva tapsolnak a háttérben, amíg Pepe fetreng, és mire a Pepe meggyógyult és felállt, az egész stadionba zúgott a Messi, Messi! Láthatólag tömegigény volt rá, hogy valaki, de ha lehet, akkor éppen ő felrúgja az égbe azt a vadbarmot.
-
albundy33
2012. 01. 26. 19:19
[118]
krysal tegnapi meccstől tényleg kicsit elszaladt a ló a realosokkal...
Amúgy tudod csak az a különbség, ha megnézed az 5-0-t ott még semmi aztán jött a classico maraton és a madrid kicsit sem akart focizni (Hozé barátotok irányításával), fát vágni annál inkább.. 9. classico a portugál seggfej feltünte óta, mit vársz? A barca mikor kezdett el hasonlóan focizni? 2-3 klasszikussal ezelőtt? Akciót reakció követ (és a cigó reakció..:D) az egész jelenlegi helyzetért Hozét tartom felelősnek. Mert a sajtó sem lehet menne ennyire erre az ügyre ha Mou nem kiabálná mindennel tele...
Pepe eredendően aberált, de én nem látom, hogy bárki más ott zsigerből lenne görény csak az edző ezt hozza ki belőlük. Érdekes tegnap a 2. félidőben nem rugdalóztak állandóan mégis meg tudták szerezni a labdát, azt hogy? -
Vismajor01
2012. 01. 26. 19:25
[119]
@krysal: Ez nálam ördögi körnek tűnik, amíg azt olvasom(és most nem rólatok, bloggerekről beszélek!), hogy "most megkéne verni az arcelonát, a szinészegyesület, a buzikat" akkor én addig azt fogom rákontrázni, hogy a szinészkedésbe ezidáig még senki nem sérült bele, úgyhogy ezen a téren is nálunk kisebb a szar. Ettől függetlenül ne gondold, hogy a mi szívünket büszkeséggel tölti el alves vagy busquets homorítása, de valószínűsítem, hogyha nincs rugdosódás, akkor a szinészi teljesitmény is(bár meglenne) alább hagyna. Egyszerűen tudják a játékosok, hogy ez a "gyengétek", hogy elveszítik egyes játékosok a fejüket, és erre rá is lehet játszani, részben színészkedéssel, részben a bíróra hatással. Abban viszont nem lennék biztos, hogyha egy csapásra megszűnne a színészkedés, akkor megszűnne az erőszak a másik oldalt.
-
johneagle11
2012. 01. 26. 19:27
[120]
"Hála az égnek", azt érzem ki nem kevés véleményből, hogy nekünk Barca szurkolóknak kellene (már megint és sokadszorra) elnézést kérnünk a bíró tevékenységéért.
Illetve már megint ott tartunk, hogy a győztesnek kellene "bocsánatot kérnie", mert valamilyen rejtélyes oknál fogva ezt nagyon sokan és rendszeresen elvárják/elvárnák a Barcelonától és annak szurkolóitól.
Egyben megint az van, hogy "ne örüljünk" a sikernek, mert azt elvtelen módon és aljas eszközökkel értük el. És különben is mindig így "szoktuk".
Illetve ezek után már meg se kell lepődnünk azon, hogy sunimesek-be beleáll az ideg és egész nap szarul érzi magát amiatt, hogy továbbjutott a kedvenc csapata a nemzeti kupában egy nagyon nehéz párharcban egy nagyon nehezen kivívott meccsen. És mindezt azért, mert TUDJA, hogy milyen "árat fognak fizettetni vele" ezért a továbbjutásért.
Komolyan mondom, tragikus és nagyon elszomorító az egész szituáció.
-
krysal
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 19:30
[121]
@albundy33: ha a tegnap esti meccs után elszaladt volna a ló, akkor ugyan, mit mondjunk a Barcásokról? Igen, most rosszmájú vagyok, de a sztereotípiák felnagyítása is ostobaság.
José az utóbbi időben kifejezetten elzárkózik a hangzatos nyilatkozatoktól, bármennyire érthetetlen sokaknak, ez mára egy elég üres közhely. Nincsenek azok az éles visszavágások, mint tavaly, pl. a BL párharckor.
Ugyanakkor mit jelent a "nem akart focizni"? Megint elképzelhető, hogy csak én vagyok ostoba, de az sem természetes jelenség, mennyire "rátelepedett" a Barca minden szinten a futballra. José az utóbbi klasszikusokon mindenféle eszközt bevet, hogy legyőzze őket - igen, volt, amikor mocskos focival, védekezve, volt már, mikor erőből nekik menve. Hogy a jóllakottsága okán a Barca néha kienged Betisek ellen, még oké, de jelenleg ők (vö: Ti) a Világ Teteje. Mindig így volt, anno a Galaktikusokat, A Van Basten-féle Milant, az Ajaxot akarták így megverni, mert az volt a csúcs. Emlékezz Fergusson üres tekintetére, aki konkrétan semmit (SEMMIT) nem próbált bevetni egy BL Döntőben ellenük (ellenetek), mert NEM VOLT SEMMI ÖTLETE. Josénak van, amire Pep mindig érdemben reagál - vessetek meg, de nekem külön izgalmas, hogy melyik edző húzására mit reagál a másik. De elkanyarodtam: a "színitanoda" ostobaság szerinted csak José érdeme? Övrebö neve ismerős? Busi ellenünk lett "kukucsjancsi"? Nem, ez olyasmi, ami kijön a játékosokból, jellemszerűen. Pepe is egy furkó, Ramost se az eszéért szeretjük, Marcelo is vehemens, Xabi Alonsonak meg, ha már szerelnie kell(ene), az régen gond, ezt is elmondtuk már százszor "odaát".
-
Vismajor01
2012. 01. 26. 19:30
[122]
Ez még az előzőhöz tartozik:
Viszont tegnap én sem brutálisnak, hanem esetenként inkább durvának minősítettem a védelmetek egyes megmozdulásait, és az dicséretre méltó dolog, hogy most tényleg a gólszerzéssel, a támadással, a _focival_ voltatok elfoglalva, nem azzal, hogy ki és kit takarítson el végjátéknak -
zakkant34
2012. 01. 26. 19:31
[123]
@Vismajor01: Teljesen egyet értek.A homorításba nem sérül meg senki,de az alattomos taposásokban van kockázat.A bírók max tizenhatoson belül büntetik a színészkedést....ha jól emlékszem Mészöly Kálmán mondotta .A jó labda rugókban kell lenni egy kis csibészségnek.Mezhúzás,homorítás.de hogy a fenébe lenne már egyenértékű a szándékos felrugással.A barcát tegnap kétszer is ugy állították meg nem messze a tizenhatoatól hogy abból akár gól is lehetett volna..és még a spiker azt mondta hogy ezt kellett tennie a védőnek....röhej
-
krysal
- http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 19:32
[124]
@johneagle11: a gúny, a cinizmus már megy, igaz, ezek igazi blogger-erények, de látom, elbeszélünk egymás mellett. Így kb. tényleg felesleges.
-
HalaRM
2012. 01. 26. 19:36
[125]
@johneagle11: a legnagyobb baj az,hogy totál féreértitek a madridistákat! mi csak azt várjuk el,hogy végre ismerjétek el,hogy a Madrid most igenis partyba volt veletek,és ne gyertek azzal,hogy a mezeket küldték ki,mert ez ostobaság!
az idióta Real fanokat és Barca fanokat kéretik nem fiyelembe venni,viszont minden jóérzésü szurkolótól kijár az elismerés mind a két csapatnak,A BUZI KIFOGÁSOK NÉLKÜL!
ismétlem,a hülyékre ez nem vonatkozik,mert agyhalottak ezt nem is érthetik! -
szeretemamagyarfocit
2012. 01. 26. 19:36
[126]
Mikor lesz végre egy olyan játékvezetői hármas,aki felmeri vállalni azt,hogy a szabály nem csak az egyik csapatra vonatkozik,hanem mindkettőre.Egy ennyire kiélezett rangadón egy ilyen nulla hármast küldeni ez számomra hihetetlen.Egy nagyon jó mérkőzést láttam volna tegnap,ha nem vágja fel az agyamat a játékvezetők.Ha ez a bírói hármas jelenleg a legjobb hármas,akkor no comment.Függetlenül attól,hogy egyik csapatnak sem szurkoltam,mert nem csípem az ilyen játékot,meg jó pár játékost sem,el rontották a tegnap estémet...kösz..
-
Úr
2012. 01. 26. 19:44
[127]
Kedves Sporttársak ! Szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a színészkedés és a tömeges reklamálás nemcsak a Barcára, hanem a Real Madridra is abszolút AZONOS SZINTEN jellemző. Sőt, az összes latin csapatra.
Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a bíró mindkét oldalra tévedett, így ezt sem célszerű fennhangon emlegetnie semelyik oldalnak.
(A szövetség döntését szándékosan nem citálom elő, pedig tehetném ...)
Amit szerintem érdemes lenne megemlítenie egy BArca-utálónak, vagy Real-drukkernek az a madridiak taktikája. Végre támadó és nem alapvetően megfélemlítő taktikát alkalmaztak. (Egy ilyen kerettel ez a minimum.) Arról nem is beszélve, hogy a küzdőszellemük is fantasztikus volt. Már csak a meccsek előtti és utáni nyilatkozatokon kellene javítani és akkor nem lehet majd egy árva szót sem szólni a Real-ra (kivéve a kétes pénzügyeiket, de azok nem a pályán zajlanak) ... -
yayat24
2012. 01. 26. 19:45
[128]
@johneagle11: nagyon szépen megfogalmaztad a lényeget. erről van szó!
-
pepforca
2012. 01. 26. 19:46
[129]
@HalaRM: nem tudom, de ez a posztban meg van fogalmazva.a Real egyenrangú ellenfél volt.
elolvastam a hozzászólásokat, de nem értem teljesen mi a vita tárgya ami a poszthoz is köthető.Az én értelmezésem szerint, nem kellene ilyen lazán elfogadni, Messi odarúgását?
-
pepforca
2012. 01. 26. 19:48
[130]
www.youtube.com/watch
Crackovia: Pepe bocsánat kérése -
johneagle11
2012. 01. 26. 19:51
[131]
@krysal: sunimesek kapcsán egy pillanatig nem voltam cinikus és gunyoros! Valóban azt gondolom, hogy elszomorító, ha szurkolókban ilyen reflex alakul ki, ha előre arra készülnek és számítanak, hogyan és mi fogja megkeseríteni az örömüket.
-
sunimesek
2012. 01. 26. 19:55
[132]
azt irod varod a bocsnatkerest! most mar tenyleg nagyon kivancsi vagyok hogy miert?
1. mert huje a biro? ezert minden meccs utan mindket fel oda-vissza bocsanatot kerhetne, mert mint tudjuk a birok mindig hujek.
2. fabregas hatulrol beakasztott. ja. menj be a DVD kolcsonzobe, vegyel ki egy tetszolges meccset - es szolj ha talalsz olyat, amiben nem latsz legalabb 1 ilyen becsuszast. ez nagyon csunya, sarga lap erte, esetleg piros - de (sajnos) ilyen foci. a real oldalan szamos ilyen utemtelen becsuszas van minden meccsen, de ilyet epelmeju ember nem ker szamon a masikon. ja hogy nem volt sarga/piros? lasd elso pont.
3. szineszkedes. oszinten mondom utalom. nem szeretem bukfencet, alvest es sajnos fabregas is kezd felzarkozni. tenyleg csunya dolog. de menj be a DVD kolcsonzobe, vegyel ..... Szolj ha latsz olyan meccset, amikor nem latsz szineszkedest. sajnos mar angol meccseken is egyre "elfogadottabb" (hiaba mourinho hatasa nem mult el nyomtalanul). szoval szineszkedest ugyancsak szamon lehetne kerni szinte barmelyik csapattol. meg a realtol is. ha akarod meg egyszer leirom, hogy nem szeretem a fenti jatekosokat emiatt - de most tepjem meg a ruhamat olyanert, amit mindenki csinal?
en ertem, hogy a realosok az elmult egy het frusztraciojat valakin le akarjak vezetni. de szerintem nagyon rosszkor idozitenek. a tegnapi meccs feszult volt, de nekem megiscsak az maradt meg:
1. semleges nezonek qrva jo meccs lehetett
2. irgalmatlan nagy golt rugott dani alves - puskas dijat mar ki lehet osztani (mondjuk benzemae se volt csunya)
3. a real is baromi jo csapat.elegedjetek meg azzal, hogy lassan felertetek a barca szintjere fociban, de ne akarjatok ezzel parhuzamosan sarba lokni a csapatunkat! vagy ha igen, akkor tenyleg jelentos frusztracio van bennetek - es ez 95%-ban mourinho hatasa!
-
yayat24
2012. 01. 26. 19:55
[133]
nekem, barca drukkernek kelljen magyarázkodnom, hogy a bíró nem fújta be a nyilvánvalóan nem 11-es szitukat? magyarázkodni, hogy Leo a 150. bekapott rúgás után egy kicsit alárúg pepének(nem volt durva falt egyébként). úgy gondolom, hogy egyedül Fabregas két megmozdulása volt az ami nem fért bele... rendkívül csúnyán csúszott rá Pepére, és az utánrúgás sem bölcs dolog. ezeken kívül nem láttam sportszerűtlenséget a barca oldaláról.
egyébként a madridi tábor is közrefogta a bírót, amikor a góljukat érvénytelenítették. ezek után miért baj, ha egy nyilvánvaló kiállításnál a barcások mennek a bírónak? -
HalaRM
2012. 01. 26. 19:56
[134]
@pepforca: nem vagy egyedül,én sem értem,hogy bizonyos dolgok hogy jöttek fel! úgy látszik az az alap,hogy tök mindegy az,hogy jó volt e a meccs,így is úgy is egymásnak esünk és egyesek addig mennek,hogy okkal,ok nélkül kifogásokat keresnek!
amúgy az,hogy Messi megrúgta Pepét,háát....jogos.meg au azt követő sárga is.
-
yayat24
2012. 01. 26. 20:02
[135]
szerencsére a barca a játékkal törődött mindkét meccsen. ha a real is ezt tette volna, lehet ők mennek tovább. talán ennyi a tanulság ebből a párharcból.
-
yayat24
2012. 01. 26. 20:08
[136]
egyébként nagyon színvonalas találkozó volt, ezért ha dicshimnuszt nem is költök a madridhoz, azért jár a kalapemelés mindenképp. olvastam a madridi nyilatkozatokat is és rendkívül sportszerű volt a többség. az iker féle "bulizz a katalánokkal" meg írjuk az elkeseredettség számlájára(ha elhangzott ilyen egyáltalán). jó meccs volt! ráadásul ez nem egy felkészülés közepén levő barcelona volt, szóval még értékesebb a real játéka.
-
zakkant34
2012. 01. 26. 20:09
[137]
A portugál szerint a Camp Nouban a látogatók rendszerint nem esnek egyenlő elbírálás alá a hazaiakkal. „A Chelsea-vel, az Interrel és a Madriddal is játszottam már itt néhány alkalommal, és ebben nincs semmi új. Gratulálok a Barcelonának a Bernabéuban elért eredményhez, de nem a továbbjutáshoz.”
Már megint belopta magát a szívünkbe ez a jóember:DD -
Medist
2012. 01. 26. 20:18
[138]
@Bendak: Így oké, teljesen adom amit írtál :)
-
elkesetthusvetinyul
2012. 01. 26. 20:24
[139]
nem bírózni kell, mert annak a csórónak másodpercek alatt kell döntést hoznia, hanem a vaksi partjelzőket kell szidni, ők többet látnak. azt hiszem hogy egy dologban ért egyet a két szurkolótábor: a sporik a fehér botot az öltözőben felejtették. tegnap gratuláltam a Madridnak a mutatott játékért és akarásért DE az nem Mou-nak szólt, hanem a játékosoknak.
-
Tikamester
2012. 01. 26. 20:29
[140]
Nyilván mi innen nem tudjuk befolyásolni egy meccs alakulását, ellentétben a csapat játékosaival. Viszont ők nem tehetik meg, hogy ha hentel az ellenfél / csal a bíró, stb. akkor levonulnak a pályáról. Mi könnyedén kikerülhetjük azokat a hsz-eket, amelyekből semmi jót nem várhatunk.
A bloggereket megértem (és sajnálom, és full respect), nekik „hivatalból” el kell olvasni mindent, de kérem, hogy a többiek ne álljanak a szardobálás útjába, és így ne is reagáljanak. -
yayat24
2012. 01. 26. 20:31
[141]
felmentem a madridistára, mert kíváncsi voltam a játékosok nyilatkozataira és sajnos a szemem a kommentekre tévedt, ahol az alább zseniális írást találtam. "4 éve vagytok topon, előtte sehol nem voltatok, nézd meg a Real történelmét! Hala Madrid!"
:O -
Tikamester
2012. 01. 26. 20:35
[142]
@yayat24: ez poén? a spártai, aki úgy felkúrta a válogatott csapattárs Iniestát, hogy le kellett cserélni, és azt nyilatkozta, hogy egyenlően kellett volna osztani a sárgákat?? ez tényleg ork agyú, basszus, bevette a bunkó szövegét, hogy a sárgákból ugyanannyi osztanak! megértettem, vazz, ezért mészárolnak, mert arra számítanak, hogy mindkét csapatot ugyanúgy szankcionálják, és akkor már igyekeznek jól kitölteni a maguk kvótáját!!
tisztelem Ikert, de ha ilyet mondott, miért nem tiltják el a faszba?? a bunkó miért nem tiltják el, amiért megvárta a bírót???
ja, de tudom, ugyanazért, amiért azt sem tiltották el a bolhataposásért, és Alonso rugdosódhat, anélkül, hogy lapot kapna -
the_illusionist
2012. 01. 26. 20:38
[143]
@yayat24: Teljessen egyetértek veled, most, hogy 5 perce néztem meg ismét a meccset.
Annyit még hozzátennék, hogy:1. Bírózás a real oldaláról teljesen feleseges. A meccsen csak egy kapitális hiba volt, mégpedig, hogy Lass a pályán maradt. A többi elég kiegyenlített volt, és addig a meccs is nyugodt mederben folyt.
2. A real a 72-83 (kb) percig megnyerhette volna a meccset, a Barca szétcsúszott ez idő alatt a bekapot gól hatására...de ahelyett, hogy koncentráltak lettek volna, elsiették a dolgokat, rosszul passzoltak, rohantak mint az őrült...ezt meg is értem, az adrenalin, etc, de ez idő alatt nem volt nagyobb szabálytalanság, dominált erősen a real...aztán a barca kezdte felvenni a fonalt,magához tért, járatta a labdát, lassított a játékot, és akkor ismét durrant a jól ismert mentalitás...Durva szabálytalanságok, afektálás, vagdalózás...És aztán ezt merik a bíróra fogni...Mintha egy remek feltámadásért járna nekik a győzelem...HÁT NEM!
-
yayat24
2012. 01. 26. 20:42
[144]
én meglepődtem, hogy megpróbálták nem a bíróra kenni. egyébként tény, hogy kijárt volna 2-3 sárga a barcának is. a madrid szövegelésért kapott 2-t, ezek alapján ide is járt volna, illetve 1-2 szabálytalanság is sárgás volt. én úgy mentem fel, hogy mindenki a bírót fogja elővenni, ezért kellemesen csalódtam. egyedül Iker említette meg, de róla tudjuk, hogy általában korrekt, bár kicsit ő is megindult a jo5é féle lejtőn...
-
yayat24
2012. 01. 26. 20:48
[145]
drágáim megszokták már, hogy általában megfordítják a vesztes meccseket...mondjuk ennyi erővel ahhoz is hozzászokhattak volna, hogy nem a barca ellen... mondjuk az meg minket minősít, hogy az ellenfél 30 percnyi jó játékkal így ránk tud ijeszteni...nagyon fájt volna, ha a madrid megy tovább, nem csak a pénztárcámnak, hanem nekem is. :D szerintem igazságtalan lett volna...persze lehet, hogy ezt érzik a madridi oldalon is, de az inkább csak azért lehet, mert valóban elhiszik, hogy a bírón ment el...
-
Tikamester
2012. 01. 26. 20:49
[146]
egyébként Szesz keménykedéseit azért nem dimenzionálnám túl, mert most jött vissza Angliából, 8 évet játszott ott, ahol kicsit keményebb a játék. nyilatkozta is tavaly, hogy ott a bírók (minden szempontból - tehát szövegelés is; kapott is párat azért is) többet engednek meg
-
dvids
2012. 01. 26. 20:56
[147]
@krysal: úgy keltem fel a székemből a meccs után, hogy na végre egy izgalmas, jó klasszikus és nem akarom, hogy a sok focin kívüli dolog elhomályosítsa ezt a tényt. De persze túl sokat akarok, ha egyúttal blogot is olvasnék, hisz csípőből megkapjuk, hogy egyrészt minket segítettek a játékvezetők, másrészt sűrgősen gyakoroljunk bűnbánatot a játékosaink cselekedeteiért. Igen, van benne igazság. Mindenféle érv (provokáció, saját maguk védelme) mellett is vannak a csapatnak árnyoldalai, amikre nem lehetünk büszkék. Nem fogom letagadni, de unom taglalni, strigulázni, ahogy személy szerint igyekszem ugyanígy tenni a madridi atrocitásokkal is. Ez ugyanis semmire nem vezet és igazából semmin nem változtat. És szerintem sokan éreznek még így, úgyhogy ne vonjunk le olyan téves következtetéseket, hogy a "barcások" nem ismernek el semmit és hasonlók. Nem így van. A blog írói pedig nem a szurkolótábor nevében beszélnek (írnak) és nem is reprezentálják azt. Ne felejtsük ezt el!
-
yayat24
2012. 01. 26. 21:04
[148]
@johneagle11: ne hallgass senkire. nagyon jó amit csinálsz. nem kell neked senkinek sem megfelelned, azt írd amit gondolsz, ne azt, amit a madridi bloggerek (LOL) elvárnak. ha így folytatod szerintem a legtöbben tapsolni fogunk és meghajlunk előtted. :D
-
yayat24
2012. 01. 26. 21:05
[149]
akarom mondani leborul.:D
-
gemharcos
2012. 01. 26. 21:08
[150]
Leszögezem előre,hogy Real Madrid drukker vagyok!
A tegnapi mérkőzést ahogy én megtekintettem ki merem jelenteni,hogy lefociztuk a Barca Teamot,és nem kicsit.De most is bebizonyult,hogy miért nem használ Mourinho ilyen taktikát,mert hiába támadunk,végül mégis Messiék rugdossák a gólokat.De megmutattuk hogy van tartásunk,és egyenlítettünk,amire büszke vagyok!Sajnálom hogy kiestünk,mert megérdemeltük a továbbjutást,és akárki mondhat bármit a bíróra,de hogy nekünk fújt volna egy szituban is azt erősen megkérdőjelezem.Csak kb 3 tizit nem kaptunk meg.Szóval mégsem a Barca a világ legjobbja,fel tudunk mi nőni a szintjükre,sőt le is tudjuk azt hagyni.Várom a tavaszi Clasicot ahol kiderül az igazság. -
the_illusionist
2012. 01. 26. 21:09
[151]
ha esetleg van még ideges barcás, ajánlom figyelmébe az újboli meccsnézést! csodálatos terápia... meg a meccs hevében talán nem vette észre azokat az apróságokat, ami miatt imádjuk ezt a csapatot!
-
yayat24
2012. 01. 26. 21:15
[152]
egyébként ez majdnem olyan nevetséges lenne, mint amikor eltiltották/elzavarták(nem tudom pontosan) Léderert a hoki közvetítéstől, mert a magyar hokisnak drukkolt a bunyónál...persze ha a másik tábor igényli össze lehet dobni egy videót a barca vs madrid ami nem futball pályára való címmel, csak a barcás része kb a trailer míg a madridi egész estét moviehoz.:D
-
yayat24
2012. 01. 26. 21:17
[153]
egyébként én is szeretem a másnapi meccsnézést. nincs ideg, így rengeteg mindent észre lehet venni, és gyönyörködni.
-
yayat24
2012. 01. 26. 21:19
[154]
@yayat24: *a "még" szó felesleges az utolsó mondatban.
-
the_illusionist
2012. 01. 26. 21:26
[155]
@johneagle11:lassan oda jut el az ember, hogy nem mer kimenni az utcára barca mezben...szépen összefoglaltad, úgyhogy mostmár lazulj el...:)
ez a meccs még egy dologra jó volt, amit eddig senki sem említett...hogy előhozza azt a madrid drukkerekből, amit az ember nem gondolt volna...hogy teljesen bekajáltak mindent, amit mondtak az elmúlt években a madridnál...és az a legszörnyűbb, hogy ez pont egy olyan megvilágosodott cikk után kell, hogy napfényre kerüljön, mint endoscope cikke...és hihetetlen, de ez a képzelt CN-beli barca alázást megint mindent felülírt, ami eddig történt...most komolyan, ez nem őrület? nem tömeghipnózis? bakker, komolyan, tegyük össze a kezünket, hogy egy PEP GUARDIOLA az edzőnk! -
Xavier06
2012. 01. 26. 21:34
[156]
@Neil Blender: Van Estrella még most is, tegnap vettem a CBA-ban :)
-
sunimesek
2012. 01. 26. 21:36
[157]
@the_illusionist:
"bakker, komolyan, tegyük össze a kezünket, hogy egy PEP GUARDIOLA az edzőnk!"a fenti mondatrol a kovetkezo ugrik be (forras egy politikai tuntetes egyik plakatja volt):
"Köszönöm istenem hogy nem lettem Real szurkoló" -
Xavier06
2012. 01. 26. 21:46
[158]
@kompany: Annyira kőkeményen kibasztak a real-al, hogy a 2 meccsen kb nettó 60 percet kellett volna emberhátrányban játszaniuk, ehelyett lett 5 perc, wow... Az is mekkora kibaszás, hogy pepe egyáltalán pályán lehetett.
-
Xavier06
2012. 01. 26. 21:47
[159]
@cs9999: Szerintem pont azután lesz ilyen poszt, amikor a másik oldalon kivesézik a saját színészkedéseiket, mert tegnap ebben is jobb volt a real... Egyedül gólokban nem, szerencsére :)
-
the_illusionist
2012. 01. 26. 21:49
[160]
@sunimesek: hát ez azért erős hasonlat, de hogy "Köszönöm istenem hogy nem vagyok Real szurkoló José ideje alatt" már megállná a helyét :)
Hát faszom...szóval akkor most itt vagyunk 14 emberrel, 3 naponta meccsel, és 5 millió gigatonna ellendrukkerrel...Ismét...komolyan mondom, ilyenkor érzem, mennyire szeretem ezt a csapatot...de messze van még az április 22... -
Xavier06
2012. 01. 26. 21:55
[161]
@johneagle11: Neked pedig respect, ez a legjobb posztod eddig szerintem, mivel nagyon őszinte. Az igazat megvallva a legelején féltem, hogy tovább lehet-e vinni a Som un színvonalát, most már biztos vagyok ebben, a pár kezdeti gyermekbetegséget leszámítva folyamatosan javul a színvonal, így úgy érzem ezen a téren is igen-igen elégedettek lehetünk, és a részemről nagyon köszönöm a minőségi munkát mindnyájatoknak.
-
Xavier06
2012. 01. 26. 22:06
[162]
Végül még egyszer végiggondolva a dolgokat az a legszánalmasabb, hogy a bíró egyetlen egyszer hibázott nagyot tegnap, amikor pályán hagyta Diarra-t, ez volt az egyetlen meccset befolyásoló hibája... Pique ugyanezért kapott sárgát múlt héten, mint most Ramos...
Na mindegy, legyen úgy, ahogy gondolják, sőt remélem most minden RM játékos azt gondolja, hogy lefocizták, földbe döngölték a Barca-t, és remélem ugyanilyen mentalitással mennek majd ki áprilisban is... -
yayat24
2012. 01. 26. 22:40
[163]
"le a kalappal előttünk,hogy megmutattuk hogy letudjuk focizni a mákos geciket,és az egész világ hallgat ezután a meccs után,mert érződik már a levegőben a királyiak szaga,és várom a Bajnoki Clasicot is,mert ha még egyszer így lépünk fel,nincs az az isten aki megvédi a barcelonai dráma klubot,és szerintem most mindenki így érez,olyan örömteli ez a győzelem,hogy én már a Bajnokságot megnyertnek nézem,a CSZK a bl-ben 8-at kap,és nagy évet zárunk,ennyit erről.Már a Bilbao meccs is nagyon élvezhető volt,már csak tartsuk ezt a formát!!!HALA MADRID!"
:O -
yayat24
2012. 01. 26. 22:42
[164]
azért nem semmi egy idegenbeli 2:2 után...
-
badger
- http://badgerslife.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 22:47
[165]
Nevetségesek komolyan mondom!
Szidni azt tudnak, meg elvárni, hogy meg legyen említve - vagyis pontosan ki legyen emelve, még itt is - hogy milyen jó volt a real! S mikor ez megvan, akkor idejönnek és beszólogatnak, meg fröcsögnek... Emberek, örüljetek a csapatotoknak, hogy kezd felébredni a Barca elleni Csipkerózsika álmukból - jut eszembe, mindenki megcsókolhatja a kis seggem!Nem, annak ellenére, hogy ez van, jön a bíróval, jön a tököm tudja mivel! Eddig nem voltam ideges egyik meccsen sem - de tényleg!, bár izgulni izgultam... Most viszont krva ideges vagyok!
Mit akarnak? Mi Barca szurkolok nyaljuk körbe az ő kis real madridjukat? Itt élnék Timon szavaival: előbb fogok "fűszoknyában hullahoppozni" (hogy finom legyek és nőies)
Nem kell idejönni, vagy ha mégis, akkor üljünk a szánkra kötegedés, meg majd az "énvagyokanagyrealfanjólmegmondomnekikezés" helyett!
-
sittingbull90
- http://senators.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 26. 23:03
[166]
NO :D átfutottam a kommenteket, hát... valamennyi igazsága mindenkinek van :D csak persze más-más szemszögből látjuk a dolgokat, mi Barcások, meg a Realosok. Ez ellen nem lehet mit tenni. Én például elítélem azt amit Busquets művel néha, Alvest stb. Ugyanígy azt a néhány Real játékost is. Az a baj, hogy ezen emberek alapján ítélik el sokan egyik vagy másik csapatot. Pepe miatt a Real hentes csapat lett (pedig nem az). SB miatt a Barca színitanoda stb. hadd ne kelljen sorolnom, ismeri mindenki... Kár. Mindkettő csapatnak megvannak a maga erényei, és persze nekünk is meg a Realnak is vannak sötét foltjai (vagy valami ilyesmi :D). Azt kéne felfogni végre, hogy ez csak egy kiba.zott játék! Ha kikapunk, akkor kikapunk nem kell szégyenkezni, ha kikapsz a Realtól, mert egy nagyon jó csapat az övéké. És vice versa.
Most a Real szurkolók örülnek, mert tegnap végre a csapatuk a tudásuknak megfelelően játszott. Örüljenek, nem kell lekicsinyíteni a csapat érdemeit.
Amúgy meg jó lett a poszt szerintem (mivel a felfokozott hangulat abszolút érthető). Nem kéne itt is (vagy a Real blogon) átmenni az NSO színvonalra. Tisztelni kell az ellenfelet, és el kell ismerni annak tudását. Ha győz, gratulálni. Ennyi.
Az a probléma szerintem, hogy az utóbbi idők sok classicoja miatt mindkettő tábornak kicsit tele van a töke (pardon) a másikkal. Ennyi lenne :D ne ekézzétek egymást, mert felesleges. :D szép estét -
sunimesek
2012. 01. 26. 23:04
[167]
en is beleolvastam - fogjuk fel annak, hogy ki kell ereszteniuk a faradt gozt.
azert egy dolgon mosolygok. az egyik legnagyobb bajuk, hogy a barca kevesebb sarga kapott - es ezert nem tudtak gyozni. nos egy meccsetegy biro eldonthet ugy, ha megad vagy nem ad meg egy szabalyos golt/11-est vagy kiallit valakit. ne de olyat meg nem pipaltam, hogy a sarga lapok nem egyenletes kiosztasaval nyult bele a spori a meccsbe.
de mondok mast.
szinte senki nem hozta fel azt az oruletes pofatlansagot a real reszerol, hogy jatszhatott pepe. most epp a 10 meccses eltiltasat kellene leulnie, de mar mindenki belefaradt mourinho lelki hadviselesebe, es nem nyitott a szovetseg/barca egy ujabb frontot. ezert cserebe mindenki elvarta, hogy pepe nehany hetig "serult" legyen. de a portugal edzo tett az egeszre.ezen kellene felhaborodnia mindenkinek. ezzel a real gyakolrlatilag felmentette az osszes vad alol pepet.
-
sunimesek
2012. 01. 26. 23:10
[168]
kozben nezem a valanciat. ha idegenben szoros is lesz, azert a camp nouban nem lehet gond! de ez a kupameccs most nagyon nem jon jol!
-
hristo
2012. 01. 26. 23:47
[169]
Na ez aztán a gáz
Mindenekelőtt el kell mondanom, azaz le kell írnom, hogy nincsen komoly írói vénám, nagy aktivista sem vagyok csak egy egyszerű Barca szurkoló volnék isteni Hristo óta.
Szóval úgy vártam ezt a meccset, hogy most aztán mindenki számára bizonyítjuk, hogy nem csak fociban, de erkölcsileg is megmutatjuk, öt emelettel vagyunk az arrogáns fehérek előtt, mert mi alázattal állunk a játékhoz. Megbocsátottunk az előembernek a taposásért és ma, Xavi szülinapján idebillentjük végre az örök mérleget, esetleg nagy arányú győzelmet aratunk.
Aztán látom, hogy a Special Mindegyhány felkészült az El clásico nevű tantárgyból a dékánira. Meglépték az egyetlen esélyüket és ebben mi partnerek voltunk. Elhitették a világgal, ami egyébként nem igaz, hogy ők az igazi sportemberek és méltók erre az egészre.Nem elég, hogy iszonyú mákunk volt, a játékvezető finoman szólva is segített bennünket, még alattomosak is voltunk. Így történt meg, hogy egy minden szempontból megnyert párharcból végül továbbjutóként, de egyértelmű erkölcsi vesztesként kerültünk ki. Legnagyobb félelmem pedig, hogy ezt a fehérek a többi fronton majd kamatoztatják. Ha erre lehetőséget adna a szabálykönyv, azt mondanám, nem kell, így nem kell, ilyen áron nem kell a kupában való továbbjutás, mert ebből így ők jöttek ki győztesen. Eljátszották a szerencsétlent, aki mindent megpróbál de ellenszélben nem tud pisálni, viszont még ezt is méltósággal viseli. Pep fegyverér lopták el.-csak ő eddig ellenszélben is tudott-
Lehetőség nyílott egy tapló részére, hogy eljátsza, ő szenved a hibás ítéletek miatt és csak ezen nyomás okán nem tud eredményes lenni. Holott egy tisztességes futballközegben legalább egy hónapig a pálya közelébe se mehetne. Ezzel el is érkeztünk a lényeghez, azaz hogy ez itten most nem egy tisztességes futballközeg, hanem egy sportszerűtlen moslék, aminek kizárólag egyetlen okozója van, név szerint a Speciális.
A Real és a Barca évtizedek óta vív nemes harcot egymással több sorozatban, de amióta ez a rohadék befészkelte magát a fehérekhez ez az egész küzdelem elvesztette minden nemességét. Olyan világot képvisel ő, amiben a győzelemért minden eszköz bevetése megengedett. Példamutatás, alázat, ellenfél tisztelete mind smafu. Csak győzzünk, gyűjtsünk címeket, mert az egónk megköveteli .Szegény Öcsi Bácsi tizennegyedik kisfröccse ilyenkor cigányútra megy az égi Sport Büfében.
Az én legnagyobb bajom ezzel viszont nem ez, hanem, hogy most már minket is belerángatott ebbe a moslékba. Először csak megdobálgatott egy-két marék szarral, de most már önként belemásztunk mi is nyakig. Márpedig szaros fizimiskával annyira nem kerek a világ. Mindenesetre a legjobb lesz ha elslattyogunk a közértbe némi durván habzó Amo kemikáliáért és megpróbálkozunk megmosdani. Ha esetleg a mocsárban való lubickolás közben a szánkba is került a fekkáliából, akkor ajánlatos egy kis erős pálesszel gargalizálni.
Addig pedig vigasztalódjunk azzal, hogy nem az el clásicó az egyetlen fasza dolog amit valami majom teljesen elbaszott:
www.youtube.com/watch?v=I7bAuzNTIBs -
yayat24
2012. 01. 27. 0:10
[170]
lehet, hogy ilyen egyszerű és sekélyes vagyok, de én egy jó mérkőzést szerettem volna látni barca továbbjutással, és megkaptam. az, hogy a többi ember, mit gondol erről a párharcról már teljesen mindegy. nincs itt semmilyen mocsár, a barca játszotta a játékát és kész.
igazából sokszor azon vagyok, hogy megpróbálok érveket hozni, hogy nem minden fekete, vagy fehér, de sok elvesztegetett karakter után belátom, hogy totál felesleges megpróbálnod meggyőzni bárkit, úgy sem fog sikerülni. nincs meg a megfelelő intelligencia és belátás az emberekben...
erkölcsi győzelem? azt meghagyjuk a vesztes félnek... -
yayat24
2012. 01. 27. 0:21
[171]
a foci elvileg a szórakoztatásról szól. szerintem mindenki megkapta, így nem igazán értem a fanyalgókat. volt egy kib@szottul jól megírt forgatókönyve ennek a párharcnak és örülök, hogy részese lehettem. ez játék, és az a jó benne, hogy amíg élek tartani fog.:D egy vereség után jönni fog egy győzelem, és egy sikersztori után a bukás is előbb utóbb. egy meccs önmagában egy nagyon kis szelete az egésznek és nem is érdemes sokáig ezen pörögni. most egy szép emlékkel gazdagodott minden barcás, de a realosoknak sincs okuk panaszkodni, mert kaptak egy visszajelzést a csapatuktól, hogy képesek lehetnek két vállra fektetni ezt a csodacsapatot még mielőtt messi visszavonulna. :P
-
yayat24
2012. 01. 27. 0:22
[172]
nem marad hátra más, mint a köszönetnyilvánítás. köszi mindkét csapatnak a meccscet, és külön köszönet dani alvesnek az év egyik legparádésabb góljáért.:D ez nagyon odab@szott!
-
badger
- http://badgerslife.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 27. 8:54
[173]
@badger: bocsánat a tegnapi káromkodós, kiabálós kommentemért, de hihetetlen módon eldurrant az agyam
-
stedberg
2012. 01. 27. 9:55
[174]
Puyol 7?
:))))Egyre reménytelenebb szegény.
Xavi 8? :))))))))
Ezt kb. úgy kapta, mint Messi az aranylabdát, szokásból, gondolom. Igen-igen szar meccse volt. -
sunimesek
2012. 01. 27. 10:32
[175]
ma olvasom, hogy mourino nem gratulalt pepnek. mintegy erkolcsi megfontolasbol, nem birta a gyomra, amit a barca muvel.
es ezt a real szurkolok beszopjak!!! most soroljam mourinho bunlajstromat? egy ilyen ember oruljon, ha egyaltalan barki hajlando vele kezet fogni, nehogy mar O szarja a passzatszelet!
-
bghu
2012. 01. 27. 13:09
[176]
@sunimesek: nincs ezzel gond. Ismét elvesztett ellenünk egy párharcot, persze hogy nem bírja! :-)
Most nézem, jól megszaporodtak itt a Reálosok, most hogy sikerült ellenünk egy döntetlen. Azért elég viccesek az itteni + "túloldali" kommentjeik. Mondjuk ennyi év szopás után megértem, hogy olyan érzésük van, mintha megnyerték volna egyszerre a bajnokságot, bl-t + vb-t is (klubcsapattal!), pedig csak egy nagyon alulmotivált Barcát sikerült egy kétmeccses párharcban egy gólra megközelíteni. Na mindegy, én mindenesetre örülök, hogy tovább jutottunk, remélem idén triplázunk! :-) -
the_illusionist
2012. 01. 27. 18:26
[177]
Egy érdekes statisztika a totalbarca-ról:
Special Five mérlege a CN-ban:
5 vereség
4 döntetlen
0 győzelem
19 kapott, 9 rúgott gól -
Zagson
2012. 01. 27. 23:55
[178]
Fura értékelés. de legalább bevallottan elfogult.
A BArca egy jó csapat, amelyik Madrid szurkoló ezt nem ismeri el az hülye.
De azért ez egy óvodás megközelítés, hogy kb egy mondaton belül felmented a csapatod összes undorító tettét. Ilyen: olaszkiszkázunk a bírónál? nem számít mert Mou meg seggfej(egyébként szerintem és sok más madrid szurkoló szerint is az és igazából ez az egész Barca-Mou ripacskodás a katalánok és az elkóborolt hűtlen kisfiúk szánalmas eposza már másfél éve és a Madrid csak ilyen kényelmetlen elszenvedője ennek a roma giccsnek). Messi törlesztésére sem lehet azt mondani, hogy éveken keresztül ő az alázatos sportember, de ilyenkor (meg a közönségbe bombázáskor) nem érdekes, meg nem rontja a renomét, mert pepe egy paraszt(szerintem és sok Madridista szerint is az). Buszkecc meg Alves szimulálásaira sem lehet az felmentés, hogy Pepe is fetreng. Aműgy Alves meg Mascerano legalább akkora suta favágó paraszt védekezésben mint a portugál. Gardiola jó edző de neki meg kamu ez az úriember dizájn, amíg a csapatában nincs rend és csoportban támadják a bírót meg fetrengenek ha hozzájuk érnek ha nem (Puyol meg Pique Callejon visszahúzott lába után is fetrenget pedig látszott hogy nem érnek hozzájuk. Buszkecc megint előadta azt ami miatt gerinctelennek tartja mindenki aki nem barca szurkoló, pedig a posztjának tán legjobbja, de ami a legfeltűnőbb az Fabregas, aki angliában kellt fel és futott tovább, de itt meg rögtön megtanulta hogy fetrengeni kell. )Elismerve a Barca nagyságát azért némi objektivitással látható, hogy ez gáz.Xavit meg nem értem. Iker megpróbál mindent, hogy ne legyen gáz a válogatottban(Puyol félideji gesztusa is szép volt) , de Xavi minden meccs elött benyomja a "nem fontos meccs, nem dönt el semmit" ha meg nyer a barca, akkor az év legfontosabb, sorsfordító meccse meg odanyom valami gusztustalant (amúgy megfigyelhető, hogy a Barcánál Xavi, Alves és Pique aki nem tud tisztességesen nyerni, míg a Madridnál, Mou meg Pepe aki nem tud tisztességesen veszteni. Mounak ez a "gratulálok az előző meccshez" dolga rém ciki). Osztályzataidnál nem értem Xavi 8asát aki bár hatalmas játékos ás tavaly aranylabdát neki adtam volna de szerdán konkrétan a csapata leggyengébb teljesítményét hozta, sokáig azt hittem nem játszik(és ezt most nem ilyen poénkodásból írtam hanem valóban nem vettem észre). Abidált is kedvelem, de Özil szanaszét szopatta, fura a 7es. -
Zagson
2012. 01. 28. 0:27
[179]
+
A Madrid nem 2-0 után jött be a meccsbe amikor a Barca leengedett, hanem végig lefocizta a Barcát (amin nálam jobban keven lepődtek meg jobban), a barca volt az aki úgy lőt 2 gólt (Messi zsenialitása és Alves jól eltalált-kurva nagy- gólja miatt). hogy nem volt meccsebn 90 percig. A hétvégén sem az volt, hogy a Bilbao lefocizta a real-t majd 1-0 nál lelazsálta a meccset. Szerintem minden madridistának el kell ismernie, hogy pl a 6-2 5-0 1-3 és a múét heti 1-2 nél a barca lefocizott minket míg a szuperkupa első meccsén meg most a Madrid focizta le játékban a barcát (most ráadásul olyan tanár diák kinézete volt a meccsnek mint a tavalyi 5-0 nál) és ami miatt nagyon jó a Barca, hogy van egy Messije aki az ilyen meccseket is xre hozza egyedül, úgy hogy amúgy magához képest nem is ment neki. De az nem normális, hogy ha jól játszotok, akkor az ellenfél 100%ot adott ki de ilyen történelmi nagycsapat vagytok, ha meg keresitek a labdát, akkor 55%(komolyan ki az aki innen pestről megmondja hogy pont 56,55ot ad ki egy csapat úgy hogy nem érzi magát cikinek), meg idény eleji forma (3 nappal az első bajnoki előtt!!!) meg mert a Madrid egy héttel korábban kezdett alapozni ect..
Mou: Szerintem a szerdai meccs csak jobban megmutatta, hogy el kéne mennie, mert a csapat nem miatta hanem ő ellenére játszott jól. Végre nem volt minden agyon kontrollálva, és nem arról szólt a meccs, hogy ő mekkora nagy stratéga, hanem hagyta, hogy a jó játékosaink jól játszanak(a múlt heti " nem szabad megpróbálni a cselt hanem passz vissza amíg Iker ki nem bikázza" csicska foci a Madrid történelmének a mélypontja volt. Ennél még az van Basten féle Milan elleni történelmi zakó is vállalhatóbb, mert ott legalább megpróbáltunk fovizni csak egy jobb csapattal találkoztunk). Továbbá mint mondtam a madridot lealacsonyította egy ilyen beteges ödipuszi csalási csetepatéban egy szaros kis eszközzé, hogy revansot vegyen a kisebbségi komplexust okozó Barcás múltján és lementünk ilyen mou gusztustalanokat üzenget a gusztustalanokat nyilatkozó xavinak meg Alvesnek, Pquenek színtre-
Pepe: Nem jó a klub reputációjának és erre nem mentség, hogy Buszkecc meg Alves sem az a Barcáénak (ráadásul az utóbbi 2 sokkal inkább fontos a barca sikerességében ezért őket jobban megértem miért nem adják el őket).
Pep-Mou: Gardiola abban szimpatikusabb, hogy felmérte mennyi szerepe van neki ebben a sikerben és nem próbálja monopolizálni azzal, hogy agyontaktikázza, hanem hagyja őket focizni (látszik, hogy volt játékos). Viszont az, hogy a csapata ilyen szégyenteljesen viselkedik (tudom a madrid meg hentel ect.), az vagy azt jelenti, hogy erre kéri őket, vagy hogy nem tud rendet tartani.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
a posztert koszonet :)
Iniesta meg Sanchez kiesese a legfajobb ): szamomra tobb ertekkel birnak mint 5 madridi jatekos. az ordog most biztos orul madridba... legalabb ahogy irtad a fagyi visszanyalt csak tul dragan.. ):