Tot El Camp

Iratkozz fel
Tot El Camp FB
Friss kommentek
Archívum
Kategóriák
Linkek


Spanyol kupa, elődöntő: Valencia CF - FC Barcelona
Írta: vigvik 2012. febr. 1. 17:20

A Robin van Persievel megerősített Barcelona nehéz helyzetben van. A sérülések, a nem várt bajnoki pontvesztések mind visszábbvetették a csapatmorált, ráadásul a gárda elsőszámú sztárjai is mintha gyengébb formában lennének. Ilyen körülmények között úgy hiányzik ez a Valencia elleni kétmenetes csörte, mint Hleb az Olimpiakosznak lufiárúsnak a nyílzápor. Pedig különösen fontos lenne állva maradni, a kupa már nem csak a legkönnyebben bezsebelhető csecse-becse, hanem az egyetlen, amiért igazán nagy eséllyel szállunk ringbe. Mindenképp jó meccsnek ígérkezik a mai, nem csak a számunkra különösen nagy tét miatt, hanem az Emery-Guardiola taktika harc következő állomásaként is.

Kritikus párharc előtt állunk. Nagyon úgy tűnik, hogy a Madrid elleni csata sokba került. Nem csak az újabb sérülés(ek) miatt, de az egyébként se éppen friss fejek és lábak is tovább nehezültek. A kupa a sikerrel megvívott negyeddöntővel illetve a hétvégi pontvesztéssel egyértelműen felértékelődött, a múltban is rengetegszer jelentette ez a trófea a Barcelona számára a "megmentőt". Nyilván még mindhárom címért küzdeni kell, de a bajnokságra már az optimisták szerint is csekély sansz van, a BL-re kalkulálni pedig dőreség - pláne címvédőként. Márpedig ennek a Barcának valamilyen titulust nyerni kell. Nem valami puccos szuperkupát, hanem rendeset. Teljesen mindegy, hogy három éve mást sem csinálnak, és megbocsájtható lenne egy gyengébb szezon. Ilyen minőségű keret nagyon ritkán jön össze még a legnagyobb egyesületeknél is, az utolsó cseppet kipréselni magukból a klubbal és a szurkolókkal szemben is egyfajta kötelesség.

Nem régen írtuk, hogy skizofrén lett a csapat. Ezt azóta megspékeltük egy jó adag memóriazavarral is, hisz a Clásicókon sikerült felcserélni a megszokott forgatókönyvet, és idegenben zsugáztunk, míg otthon kínlódtunk csak. Ettől független arra számítunk, hogy ma a Túria partján (mindent az olvasókért), a korábbi trendek szerint, a rosszabbik Barca-én bukkan majd fel: a Mestalla az egyik legkeményebb vár Guardiola számára. Sőt, általában Emery csapata a Camp Nouban is rendre jól szorongatja a Barca torkát, épp ezért legalább olyan nehéz párharcra számíthatunk, mint az előző körben, hiába a valamivel kisebb játékerőt képviselő ellenfél, ha közben -kis túlzással- mumusból ijesztetté avanzsáltunk.

A Barcelonára ráaggatott kétarcúság egyébként a Valenciára is jellemző, hiszen míg a bajnokságban igencsak döcögve halad nekik mostanában a szekér, addig a még mindig BL-helyen nyaraló Levantet óriási fölénnyel csapták szét a kupa előző körében. A kulcsjátékosaik közül a bal hátvéd Jessica Jordi Albára lesz érdemes kicsit jobban figyelni, hiszen hosszú ideig tartotta magát a pletyka, hogy a Barca szeretné leigazolni. Ez Abidal szerződéshosszabbítása után kevéssé valószínű, de még így sem teljesen kizárható. Az őszi meccsünkön is leginkább az ő oldalán voltak aktívak a denevérek (itt a ráadás), remek húzás volt, hogy két, a támadásokba ügyesen bekapcsolódó bal hátvéddel álltak fel, a szélek lezárása a Guardiola által akkor alkalmazott három védős rendszer egyik Achillesze (volt?). Most is mindenképp érdekes taktikai harc várható, Emery soha nem áll vissza lesve a kontra lehetőségét.

Épp ezért az is nagy kérdés, hogy Pep milyen hadrendet választ. Az utóbbi néhány meccsen meglepően ritkán bukkant fel, de akkor egész jól működött a három bekkes szisztéma, valószínűleg most is inkább azon múlik majd a döntés, hogy mit tart optimálisnak az ellenfél taktikájának semlegesítésére. Ha a Valencia a várható 4-2-3-1-ben lép majd pályára, akkor az inkább egy 4-3-3 reakciót sejtet. A rengeteg sérült miatt szinte alig van variációs lehetőség, különösen a támadósorban nincs opció a szélsővédők feltolásán kívül, ami meg már többször is becsődölt januárban. Illetve Guardiolánál soha nem lehet tudni, könnyen a kezdőbe kerülhet a tegnap óta hivatalosan is az első kerethez tartozó Cuenca, vagy a B-csapatból a meccsre felhívott Tello, Dos Santos, Sergi Roberto trió bármelyik tagja is. Összességében a legfontosabb az lenne, hogy aki pályára kerül, az tegye oda magát 100%-ig, mert mint azt már leírtuk nagyon nehéz, és legalább annyira fontos összecsapás következik.

Az általunk tippelt kezdő: Pinto, Alvés, Mascherano, Piqué, Adriano, Busquets, Xavi, Thiago, Cuenca, Messi, Alexis

A találkozó 21 órakor kezdődik a DigiSport+-on.

Címkék: beharangozó, kupa, valencia
Kommentek: 62 komment

Eddig 62 komment érkezett

  • Bendak Válasz erre 2012. 02. 01. 17:58  [1]
     
     

    érdekes h Puyolt kihagytad a tippelt kezdocsapatbol.. az o karaktere a Mestallaban nagyon fontos lenne. bar en jatszatnam Mascheranot es Busquetset is, utobbit kisse feljebb tolva a KPra..
    abban pedig mindenkepp egyetertek, h ez a parharc sok mindenrol donthet. nem azt mondom, h mindjart az elso meccs, de ha neadjisten tudnank egy nagyobb aranyu gyozelmet aratni a Valencia felett akar majd otthon is (ami bamulatos lenne) akkor lehet nemileg helyrerakna a sracokat fejben...
    egyebken semmi sem valtozott, meg mindig mindenki inkabb a Barcat akarja legyozni mint mondjuk a Madridot es a motivaciojuk megkettozodik ilyenkor, azaz az eddig mutatott format leirhatjuk egy arannyal befont papirra, nemes olasz tintaba martogatott pennaval kidiszithetjuk es aztan kitorolhetjuk vele a seggunket... ha a Barca ellen bizonyitasz, a vilag ellen bizonyitasz.. es ugyebar a Valencianak is ez az igazi lehetosege ezeven (is)!
    borzaszto nehez meccsre szamitok...

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 01. 19:20  [2]
     
     

    Bárcsak játszana Jessica Alba :D tutira sokkal izgalmasabb lenne a meccs :) így viszont... megint egy olyan kínlódás, mint a 7végi volt... nem is tudom. Tello-t viszont a csapatban akarom látni :) Alexis helyett pl, aki szerintem nem teljesen egészséges. Messi úgyis végig játszani fog. És, igen úgy van, ahogy Bendak mondja, qva nehéz meccs lesz. Nem is tudom, hogy mire számítsak. Tippelni sem tudok. Vigvik a posztjaidat nagyon kedvelem :) van benne mindig némi humor :))

  • FiveZero Válasz erre 2012. 02. 01. 19:32  [3]
     
     

    1 linket plz!!!!koazi

  • cashgame Válasz erre 2012. 02. 01. 19:47  [4]
     
     
  • balintoliver Válasz erre 2012. 02. 01. 20:49  [5]
     
     
  • elkesetthusvetinyul Válasz erre 2012. 02. 01. 21:01  [6]
     
     

    a tippem ismét a döntetlen lesz, idegenbeli kapott góllal (sajnos) és idegenben lőtt góllala.

    akiknek nincs Digi:

    onlinetvkeresre.eu/lejatszo.php?kozv=5 (magyar kommentár)

    88.80.11.29/43265/watch-valencia-vs-barcelona (valószínűleg spanyol kommentárral)

  • elkesetthusvetinyul Válasz erre 2012. 02. 01. 21:02  [7]
     
     

    vigvik, melyik linket nem szereti a rendszer? valamiért mindig először az éterben landolok...pedig én csak jót akartam :)
    (digis vagyok, tehát nem linkről kell néznem)

  • Tikamester Válasz erre 2012. 02. 01. 21:05  [8]
     
     

    szuicid vagy szuicid lépés, hogy a 2 bal oldali gyors emberük ellen Puyol játszik nem Alves?
    Xavi nélkül ez már végképp egyenértékű a feladással?

  • elkesetthusvetinyul Válasz erre 2012. 02. 01. 21:07  [9]
     
     

    akiknek nincs Digi:

    onlinetvkeresre.eu/lejatszo.php?kozv=5 (magyar kommentár)

  • elkesetthusvetinyul Válasz erre 2012. 02. 01. 21:22  [10]
     
     

    már megint Pinto...felesleges volt

  • esosdelben Válasz erre 2012. 02. 01. 21:34  [11]
     
     

    pörszi helyett védő kéne.

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 01. 21:40  [12]
     
     

    1. lótuszkát törölni a faszba
    2. PUYOLLLL A KAPITÁNY!!! :)))

  • lotus007 Válasz erre 2012. 02. 01. 21:42  [13]
     
     

    :D

  • lotus007 Válasz erre 2012. 02. 01. 21:43  [14]
     
     

    Csak szeretném tudni milyen érzés mikor ti böfögtök oda ahova nem kellene!!:D

  • fabilaszlo Válasz erre 2012. 02. 01. 21:58  [15]
     
     

    Azt hittem 10től kezdődik a meccs, még jó, hogy előtte néztem, hogy van-e poszt, így legalább 5 percet láttam az első félidőből is.
    Nyugtassatok meg, hogy az első félidőben volt vmi Messi elbaszott kontráján kívül? (gondolom Puyol szögletből gólt fejelt...)

  • egy fijúúúú Válasz erre 2012. 02. 01. 21:58  [16]
     
     

    Hát ez nagyon döcög fiúk, de jó lenne nyerni! Puyol meg a fejeskirály!!!!!!!!!!!!!!!!

  • johneagle11 Válasz erre 2012. 02. 01. 22:00  [17]
     
     

    @lotus007: hogyhogy milyen érzés? Onnan kitörölgeti a Barca szurkolókat az, akinek meg az nem tetszik, ilyen egyszerű.

    Remélem, a nőknél nem szoktad ugyanígy elsietni a dolgot, mert az kínosabb, mint ez.

  • ladlac Válasz erre 2012. 02. 01. 22:05  [18]
     
     

    @fabilaszlo: Én meg majdnem átjavítottam a posztban tízre, mert vigvik már nincs netközelben, és szólt, ha van benne olyan, korrigáljunk. Még jó, hogy utánanéztem. :D

    Alexisnek volt két nagy helyzete is, de egyiket sem tudta befejezni. Mondjuk a másodiknál hatalmasat védett Diego Alves.

    Amúgy beszarás ez a Valencia. Simán gyengébben a Realnál, de szétdurranak az önbizalomtól. Megkerülés, bőrözés, esernyő, és az a külsős indítás sem volt gyenge.

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 01. 22:24  [19]
     
     

    Mindjárt jön krokodil, hogy Messinek kell lônie a tizit azt pont. Idén amit kaptunk mindet elbaszta... nem neki kéne lônie... nem tudja valaki, hogy mi van Pinto mezére írva névként?

  • fabilaszlo Válasz erre 2012. 02. 01. 22:56  [20]
     
     

    @sittingbull90: Ha jól láttam Colorado, de nem biztos, az egyik szöglet után tűnt fel nekem is...

  • Vismajor01 Válasz erre 2012. 02. 01. 22:56  [21]
     
     

    @sittingbull90: Meghalt apai nagyapja, nekia keresztneve

    Btw puyol két csel? :D

  • sunimesek Válasz erre 2012. 02. 01. 22:56  [22]
     
     

    Oriasi gratulacio a fiuknak. Igazabol egy dolgot lehet elvarni meg a barcatol is - hogy kuzdjenek 100%-al. Ma ezt megtettek. Ma lehetett volna 5-1 is ide - de a tenyleg nagyon faradtak a fiuk, es ezzel egyutt gorcsosek. Talan ok is erzik, hogy most a spanyol kupat mindenkeppen be kene huzni!

    Barca erejet mutatja, hogy igy faradtan is neha lefociztuk a valenciat!

  • ladlac Válasz erre 2012. 02. 01. 22:57  [23]
     
     

    @sittingbull90: lol, én is arra gondoltam, hogy hamarosan megtudjuk, hogy a büntetőt márpedig így kell lőni. Pintonak pedig a másik vezetékneve volt a mezén.

  • yayat24 Válasz erre 2012. 02. 01. 22:58  [24]
     
     

    leo megint elbaf@szkodta a helyzeteit...büntetőt kihagyni meg a legalja...le kell ültetni a padra gondolkodni egy kicsit. a 11-ket már régen elvettem volna tőle. a góltermésbe az évi 5-6 11-es nem sokat számít bele, főleg ha a felét ki is hagyja...

  • lotus007 Válasz erre 2012. 02. 01. 22:59  [25]
     
     

    Nyugalom!!De mi lett az eredmény!!Nem én szoktam a szezon elején kijelenteni,hogy bajnokok vagyunk meg az összes kupa a miénk idén is ,sőt az egyéni díjakat is mi visszük haza!Na az a korai nem az amit én írtam!!:D

  • fabilaszlo Válasz erre 2012. 02. 01. 23:02  [26]
     
     

    Nem értettem a cseréket....
    Sanchez sokkal jobbnak tűnt az alatt a pár perc alatt, amit láttam, mint Cuenca..
    Thiago nagyon élt,
    Cuenca meg 85.ben le? Tello 5 percet kap? azt mind ő, egyedül?

    Talán az lehet benne, hogy mihelyt volt értékelhető megmozdulás, le kell kapni őket...
    Sanchezt a lesgól, Thiagot a 11-es kiharcolása, Cuencát a sárga (Mathieau) kiharcolása után...

    Dos Santos kicsit gyengének tűnik, de hát ez van...

    Messi megint harmatgyenge volt, elb..tt pár kontrát, kihagyott egy tizit, persze Alvesnek majdnem adott egy gólpassz...

    Hihetetlen, hogy mennyire nincs szerencsénk...

    Ami viszont jó:
    Nekünk vannak a legtechnikásabb hátvédeink:
    Abidal már régóta oktat, Alves a helyzete előtt szép cselt csinált, Pique is kezdi néha Abidal stílusában nyomni, Puyol meg egyszerűen megmutatta, hogy mit is kéne csinálni a pálya bármely pontján...
    nem 11 Messi, de 11 Puyol kéne a csapatba!

  • V.I.C. Válasz erre 2012. 02. 01. 23:02  [27]
     
     

    Most látszott igazán mennyire hiányoztak Xavi és Iniesta a pályáról. Számomra érthetetlen hogy Guardiola hogyhogy nem cserélte be Xavit Busquets vagy Fábregas helyett, mert a Barca-meccsekhez képest átjáróház volt a középpálya. Puyol meg HIHETETLEN. Így nagybetűvel. Fejel egy egyenlítő gólt, minden támadáshoz felzárkózik, jól játssza meg a labdákat, na és az a 64. percben esett dupla-Zidane csel. Hát le a kalappal. Ebbe a Tello gyerekbe pedig többet látok mint Cuencába, szerintem több lehetőséget érdemelne.

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 01. 23:03  [28]
     
     

    @fabilaszlo: @Vismajor01: @ladlac: igen, közben én is kiszúrtam, hogy Colorado :) most viszont már azt is tudom, hogy miért. jaja, hamarosan le leszünk oltva, hogy ez milyen kibebaszottul jó tizi volt, meg amúgy is: Messi 10. úgy kéne mint az NBA-ban, akit faultoltak az végzi a büntetôt. amúgy meg nyerhettünk volna...

  • Bon_Dia Válasz erre 2012. 02. 01. 23:04  [29]
     
     

    Szerintem remek meccs volt,nemes ellenfellel,henteskedes nelkul ott,fetrenges nelkul itt..De ugy egy harommal jobbak voltunk! Ez van,meg jo hogy nem bajnoki megint:)Ez azert nem olyan tre eredmeny valenciaban,az odavagon,de ezt nagyon be lehett volna huzni,egy kis szerencsevel.Illetve dehogy szerencsevel,egy koncentraltabb,tisztabb feju Barca,ezt normalis esetben behuzza..Most ez van..Fabregas remek volt,Messi,es Sanchez is,de nem megy a golloves. Sokkal pozitivabban az elore jatekban,alltunk fel,mint a villareal ellen,bar Cuenca jo volt,sot neha elmenyszamba ment,a Tello gyereknek azert adtam volna egy olyan negyed oraval tobbet,hat ha mas nem,de a het vegen azert eleg nagy meglepetes volt a remek jateka!

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 01. 23:10  [30]
     
     

    @Vismajor01: azért a 2 Puyol cserért volt érdemes megnézni a meccset :) egymás után hogy eltolta már védő létére :)) mostanában meg szórja a gólokat. többet lőtt mint Messi :)) hahhahaha
    ÉLJEN PUYOL!!!!!

  • tarantino1 Válasz erre 2012. 02. 01. 23:10  [31]
     
     

    Nem hittem volna,h valaha láttok olyan meccset ahol Messi a leggyengébb a csapatba!Nem akarom leszólni Messit mert mindenkinek van rossz napja csak 1 megállapítás volt.A többiek előtt le a kalappal főleg Cesc,Puyol,Thiago de kb mindenkit leírhattam volna!Sanchez helyet Tello-t hoztam volna be!Jó meccs volt nagyon!
    www.youtube.com/watch?v=dRW29AK8Syw
    ElSalvadorPUYOL!!!!

  • opal Válasz erre 2012. 02. 01. 23:12  [32]
     
     

    Hát srácok, ugye milyen fontos tud lenni egy "nyamvadt" királykupa?:)

    @fabilaszlo: "Hihetetlen, hogy mennyire nincs szerencsénk..." Ezt azért sokan másképp látják :)Vagy mindenki vak, vagy kurvanagy szerencsétek volt , hogy nem kellett 70 percet emberhátrányban játszanotok a Valencia ellen idegenben...
    Az eredményhez egyébként gratulálok!

  • Bon_Dia Válasz erre 2012. 02. 01. 23:14  [33]
     
     

    Persze Pujol:)! Azert O tenyleg a meccs leggjobbja volt! Orulet mit muvel ez az ember! Neha ugy erezzuk lassult,de ha visszanezem a het evvel ezelotti meccseket,szerintem ott sem volt gyorsabb!Egyebken is kozephatved,a helyezkedes fontosabb.Jaaaaaaa,hogy ma nem is kozepen jatszott,hanem a bal oldalon...:D SZENZACIOS!!
    Szerintem nem lesz kerdes a visszavagon telt haz elott!

  • tarantino1 Válasz erre 2012. 02. 01. 23:16  [34]
     
     

    @Bon_Dia: Jobb oldalt játszot! :)

  • winston1 Válasz erre 2012. 02. 01. 23:17  [35]
     
     

    A blog írónak igaza lehet , csak a hangsúly a lényeg a címben : MÉG hár... bocsi a trollkodásért -ha az- de úgy tűnik kicsit elfogyott a lendület ... nekem - REAL szurkeszként- úgy tűnik rövid a pad... ha Messi 11-est hibáz ott nem a lábban a baj...nekem úgy tűnik nem ti jártatok jobban a , hogy tovább jutottatok... peace veletek

  • V.I.C. Válasz erre 2012. 02. 01. 23:17  [36]
     
     

    @tarantino1: Játszott ő ma mindenhol... :)

  • tarantino1 Válasz erre 2012. 02. 01. 23:18  [37]
     
     

    @opal: 1 Ez a ti dumátok,h semmit nem ér ez a kupa!
    2 Nyilván megint 1 realos jön a játékvezetéssel!Gondolom nem kell magyarázni,h másra gondoltak a szerencsével kapcsolatban!

  • tridente2010 Válasz erre 2012. 02. 01. 23:20  [38]
     
     

    vigvik: azért ilyet leírni, hogy csak a kupáért szállunk eséllyel harcba... 18 fordulóval a bajnokság vége előtt... ...a BL címvédőjeként és legfőbb esélyeseként.... ...ez nem Barca szurkolóhoz méltó...

  • sunimesek Válasz erre 2012. 02. 01. 23:23  [39]
     
     

    messit leggyengebbnek minositeni oriasi butasag!

    persze hoyg en ez volt elete meccse - de az elso felidoben nelkule egy helyzetunk se lett volna. az teny hogy faradt, de at fog ezen is lendulni. tavaly is volt ilyen idoszaka - de ez nem tart sokaig.

    valaki irta, hogy cuencat neha elmeny volt nezni. en egy ilyen jelenetre emlekszem, amikor lejott a palyarol. na az elmeny volt. ennek toltak az orra ala 5! eves szerzodest? elem miert nem toltak - ennyit en is tudnek a palyan.

    puyol meg OK - de csak a masodik felidoben. az elsoben konkretan az O oldalarol jottek a valencia kontrak - a balszelsojuk kozeleben nem volt ember. a gol is innen jott.

    de egyebkent en meccs elott kiegyeztem volna egy 1-1-el, plane ismerve a csapat allapotat.

  • tarantino1 Válasz erre 2012. 02. 01. 23:25  [40]
     
     

    @V.I.C.: bal oldalt nem játszott az biztos! ;)
    @winston1: Nekünk tényleg rosz,h harcba vagyunk 1 kupáért neketek ez úgyse volt fontos.Tavaly azért örültettek neki mint majom a farkának!

  • winston1 Válasz erre 2012. 02. 01. 23:34  [41]
     
     

    @tarantino1: ti mondtátok , hogy mikiegér kupa , hát dobtuk, ...

  • winston1 Válasz erre 2012. 02. 01. 23:37  [42]
     
     

    @tarantino1: nem kívánom , de sanszos : elfogytok mint a márciusi hó....

  • tarantino1 Válasz erre 2012. 02. 01. 23:37  [43]
     
     

    @winston1: Ezt melyik edző vagy vezető vagy játékos mondta tőlünk!? Ti vezetőidtől viszont hallhatunk ilyent!

  • ladlac Válasz erre 2012. 02. 01. 23:46  [44]
     
     

    @sunimesek: Ennek? Én még Oleguert sem említettem így, pedig miatta még az ablakon is ki lehetett volna ugrani.

    Főleg, hogy 2015-ig írt alá és ha éppen arra járt a labda, amerre ő, többnyire jól megoldotta. Ilyen kis területen eddig csak Messit és Iniestát láttam labdát tologatni. Alexis második nagy ziccerét is ő csinálta meg.

    Szerintem Pep eddigi legjobb teljesítménye volt ez a Mestalla-ban, persze ehhez kellett az is, hogy Pintot nem szórták ki. Bár Piqué ott volt Soldado mellett, lehet, hogy csak sárgát érdemelt volna.

    Alexis megkerülős csele se volt semmi, Miguel ijedtében keresztbe is feküdt előtte, de a chilei csak körbefutotta. :D Puyolén már hangosan nevettem.

  • Bon_Dia Válasz erre 2012. 02. 01. 23:46  [45]
     
     

    @tarantino1: Nem vagom miert irtam balt,Abidal mindig a balon,csak erzekeltetni akartam,hogy siman jatszik szelsohatvedet,megha sokan "mar"lassunak is titulaljak.:)Pedig emlekszem,ezt az oladal dolgot meg sulykoltak az oviban..:DD.De koszi!

  • Bon_Dia Válasz erre 2012. 02. 01. 23:57  [46]
     
     

    @sunimesek: Nagyon sokszor,remekul latod a dolgokat,irnam is nehanyszor,de annyira gay..Viszont ma elegge negativnak tunsz,megha nem is nyertunk neggyel idegenbe.:D De nem volt ez annyira sz@r.Ez a Cuenca gyerek nem rossz ahoz kepest,hogy meg tenyleg alig jatszott ezen a szinten..Szerintem eleg jol nyomtuk ma,es ne felejtsd el,foleg az utobbi idoben az egyik legnagyobb mumusunk vebdegekent...Jelentosen biztatobb volt ez a mai,mint az elmult ket het szerintem..Vagy csak a heineken..:D

  • ladlac Válasz erre 2012. 02. 01. 23:59  [47]
     
     

    Ja, a büntető. De rühellem, ha valaki ilyen pöcs módon rúgja. Félmagasan, hátha rossz irányba ugrik a kapus. Nem. A tizenegyest be kell vágni a léc alá, arra nem ér oda senki sem.

    Okulásként itt van Thiago a tavaly előtti Gamperről. Ő sem futott neki, de úgy lőtte, ahogy kell:

    www.youtube.com/watch?v=p9vxPTDGeRw

  • Bon_Dia Válasz erre 2012. 02. 02. 0:10  [48]
     
     

    @ladlac: Jogos,de nem lehet igy akarni rugni ahogy Messi rugta..(Viszont,nem lehet akarni irni,ugy mint tarzan:D) Lattam hogy milyen hulyen irtam,de mar nem akartam visszaszedni:D
    Nem megy neki,nem volt rossz ma,sot,de a golloves nem megy neki most!Ez van,de szerintem is,(mint fentebb olvastam)ez csak atmeneti! Szerintem meg nagyon letorjuk a szarvat a Madridnak!

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 02. 0:29  [49]
     
     
  • Bon_Dia Válasz erre 2012. 02. 02. 0:36  [50]
     
     

    @sittingbull90: Mar megint csak az eszak amerikai kulonitmeny maradt..

  • Bon_Dia Válasz erre 2012. 02. 02. 0:37  [51]
     
     

    Ami amugy ertheto,ha ranezek az orara.:)

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 02. 1:07  [52]
     
     

    @Bon_Dia: ja, én is meg tudom érteni, hogy miért nem emberkedik itt senki :)) pedig csak este 7 van :DD

  • Bon_Dia Válasz erre 2012. 02. 02. 1:23  [53]
     
     

    Itt is het,csak megy a legkondi,es nagyon csuszik a corona...:) Mi van fent nalatok?:D

  • Bon_Dia Válasz erre 2012. 02. 02. 1:36  [54]
     
     

    Nem emberkedik..:)Tegnap le is lettem tiltva,vagy kitiltva..(by ladlac) Sorozesbol hazaterve itt talaltam DorianGay(vagy na, Gray:)okos beszolasait..Van hogy nem birod az igazi kocsogseget,es az ember(?)annyira vagany volt tegnap,hogy meg az en hszemet is lekaptak:)Persze tenyleg nem volt szalonkepes:(

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 02. 1:57  [55]
     
     

    @Bon_Dia: nem csodálom, hogy beszóltál :D néha engem is olyan szinten idegesítenek fel egyesek... pfejjj
    Itt rohatt hideg van, meg nagy hó (mit vársz Kanadában? :D) de mondjuk már enyhül a hideg, szóval csak -15 van éjszaka :)) napközben nem rossz azért. légkondi... nem láttam színét se augusztus óta.

  • elkesetthusvetinyul Válasz erre 2012. 02. 02. 6:05  [56]
     
     

    @tarantino1: "Nyilván megint 1 realos jön a játékvezetéssel!" - ha Pinto az elején megkapja a pirosat szándékos kezezésért, szemünk sem rebbenhetett volna, és hát a Mestallában emberhátrány 70percen keresztül...hát...
    de legalább a döntetlent eltaláltam :)

    @sittingbull90: @Bon_Dia: nem önként, de én már képviselem itt kis hazánkat :))

  • tarantino1 Válasz erre 2012. 02. 02. 10:04  [57]
     
     

    @elkesetthusvetinyul: Szerintem teljesen felesleges a játékvezetésen lovagolni,ahogy Pep is mondta.Amíg nincs videobíró hibák lesznek(nem mintha számítana,mert vannak olyan esetek amit utólag se honorálnak),ezt el kell fogadni ők is emberek.Rohadt unalmas már,h ha valami történik akkor 1ből 1 troll ezzel jön,mert nekik soha az életbe nem tévedett a javukra a bíró.Azért köszünjük meg az égnek,h vannak tökéletes emberek,mert erre az országra ráférnek az ilyen nagyszerű soha nem hibázok szemilyiségek.

  • Tikamester Válasz erre 2012. 02. 02. 10:37  [58]
     
     

    Nemrég írtátok valamelyik posztban, hogy jó lenne már megnézni, amikor Messi és Alexis egyszerre jók. Hát, tegnap megnézhettük, hogy milyen az, amikor mindketten szarok.. :( Ráadásul Iniesta, Xavi nélkül, továbbra is gyenge Cesc-szel, továbbra is nem rossz, de nem irányító Thiagoval, Puyollal jobboldalt a liga kb. leggyorsabb baloldala ellen, amilyen jó volt tavaly év elején, annyira szeles most Abidallal, a Mestellában, ami mostanában nem diadalmenet (nagy mókamester Pintoval a kapuban) – szerintem a döntetlen jó eredmény.
    Guti szelleme továbbra is ott lebeg a birodalmiak öltözőjében, mert Xabi Alonso kölcsönadta a sárgák ellen védő amulettet Guardiola francia haverjának. A modell annyira erős, hogy még a közelében színjátszó Jessica Albának is jutott az erejéből; izé, a medál annyira erős, hogy még a közelében színjátszó Jordi Albának is jutott az erejéből :D.
    Puyol Zidane-kör, vazze!!! :) Hiába, aki játszott a berber ellen (H):))
    Tello a múltkori produkciója utána igazán megérdemelte volna, hogy 5 perc helyett 10-et kapjon.

  • elkesetthusvetinyul Válasz erre 2012. 02. 02. 16:43  [59]
     
     

    @tarantino1: nem tartom magam trollnak, és nem szoktam bírózni sem. annyit írtam, hogy ha akkor ott pirosat kap Pinto, akkor senki nem szólhatott volna egy szót sem.

  • vigvik - http://barcelona.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 02. 16:54  [60]
     
     

    @elkesetthusvetinyul: a linkelgetésedhez: egy hozzászólásba egy linket tegyél, akkor megjelenik. Ha 2-4-t teszel, akkor engedélyeznünk kell kézzel. 5 és afölött automatikusan megy a kukába, és nem is tudjuk visszacsinálni.

  • elkesetthusvetinyul Válasz erre 2012. 02. 02. 17:20  [61]
     
     

    @vigvik: rendben, köszi! legközelebb figyelni fogok :)

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 02. 19:50  [62]
     
     

    @elkesetthusvetinyul: hajnali 6-kor? szegénykeeee :(( asszem akkor pont a másik oldalamra fordultam át :))

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.