Tot El Camp

Iratkozz fel
Tot El Camp FB
Friss kommentek
Archívum
Kategóriák
Linkek


Végre egy döntetlen, ami nem fáj
Írta: johneagle11 2012. febr. 2. 17:07

Némi bosszankodás persze elfogadható, de az utóbbi hetek-hónapok döntetlenjei után valóságos felüdülés, hogy az eredmény nem kap automatikusan vereség minősítést. Nyilván most én is ordítanék-toporzékolnék, ha ugyanez a játékkép és ugyanez a végeredmény már megint egy bajnokin alakult volna ki, viszont ez így nekünk kedvez, a visszavágó meg otthon lesz.

Hajtás után ezúttal csak egyéni értékelő található, mert ellestem vigviktől, hogy lustáskodja el a posztokat.

(Persze dehogy vigviktől lestem el és nem gondolom, hogy ellustáskodja őket, csak nem akartam önmagamat ismételni a Valencia tárgykörben.)

A pontozás szokásomhoz híven ismét közel áll az engedékenyhez, de a végeredményen túl is van konkrét okom rá. Az utóbbi hetek többször fásult, erőtlen összképe után nagy örömmel láttam azt a fajta megújulást, ahogy vállvetve küzdenek a fiúk a pályán.

Az ellenfélről pedig: biztos vagyok abban, hogy ha a Valencia képes lenne minden csapat ellen a Barcelonával szemben évek óta mutatott hozzáállását, játékfelfogását, ötletességét, erejét, akaratát - nagy hatékonysággal kombinálva - előadni, akkor a spanyol bajnokságnak nem két esélyese lenne, hanem három.

Egyéni értékelő:

Pinto – én nem emlékszem, hogy tett volna bármit, ami hűde kapusérdemnek tekinthető. Egy alkalommal biztosan fogott egy szöglet beívelést, amúgy pedig viszonylag keveset bénáskodott, illetve magabiztosan vett részt a labdázgatásban. Az biztos, hogy Victorral a kapuban közel nem bikáztunk volna ennyi kirúgást a fenébe, de tegnap nem feltétlenül volt ez ordító hiányosság. Na és persze volt neki AZ a bizonyos eset, amiről én azt gondolom, hogy benézte. Soldado igenis kicselezte (volna), ezért úgy esett az eset, hogy az alkarja a labda mozgási vonalának irányába esett, és bármit ítélt volna a bíró, szó nélkül el kellett volna fogadnunk. Mint ahogy szó nélkül el is fogadtuk a legspanyolabb spanyol (=Señor González González) meglátását az eseménnyel kapcsolatban. – 6

Puyol – decemberben már előfordult, hogy egy meccs után keresgetni kellett az értékelésben a túlfokozott túljelzőket, ezúttal ismét okokat adott rá. A bekapott gólnál ugyan az idén már nem először lépett bután fel, hogy Mathieu nevű kedvencünk ismét gólt lövethessen valakivel, de a góljával és a játéka összképével teljes mértékben feledtette a hibát. Illetve nem is tekinteném egyéni hibának, mert az őszi bajnokival ellentétben a csapat hamar reagált a helyzetre. Ugyanis azonnal nullára redukálódott az oldalán jelentkező veszély, ahogy az éppen közelben tartózkodó középpályás kisegítette őt. Nagyon feltűnő volt a reakció, nagyon feltűnő volt a fegyelmezett helyezkedés, akár Cesc, akár Thiago, akár Busquets, vagy éppen Cuenca volt a közelben. Az ész felhasználásának végeredménye pedig az lett, hogy kétszer nem léptünk ugyanabba a szarba folyóba. Mindig is tudtuk róla, hogy fontos játékosunk, az igazi értéke éppen akkor mutatkozik, amikor arra a csapatnak a legnagyobb szüksége van. - 8

Piqué – először is meglepően sokat csúszkált és mivel ez nem egyedi eset, csak arra tudok gondolni, hogy nagyon akar, nagyon igyekszik, és emiatt becsüli alá a fizika törvényeit. (Gondolhatnék arra is, hogy béna a cipőgyár, de hát ez mégiscsak profi futball.) A sallangmentes megoldásai pont az ilyen ellenfelekkel szemben értékesek, ha ott a pillanat, a finomkodás helyett kiválóan megteszi egy jól irányzott kirúgás is. A csúszkálásából (most már tudjuk, hogy valójában igyekezet) adódóan volt amikor nem kevés terhet tett a társak vállára, de a csapat meg attól csapat, hogy a tagjai számíthassanak egymásra. Nálam a tegnapi meccs elsősorban küzdelem volt, abból pedig kivette a részét, ahogy illik. Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit, márpedig dolga tegnap neki is volt nem kevés. - 6

Mascherano – a múltkor már éppen csalódnunk kellett benne, de ez meg konkrétan egy állat meccse volt. A legeslegjobb betonvédelmi középső embert adta elő, a tőle megszokott rengeteg mozgással, arról nem is beszélve, milyen parádés felfutásokkal is zavargatta az ellent. Számtalansokszor segített be és segített ki ahol, és amikor csak kellett, ráadásként az ellenfél erős nyomása mellett is kulcsszerepe volt abban, hogy a baloldalon ne szórjuk el a labdákat, egyben ne szoruljunk be. Nem számoltam, de szemre ő volt a legtöbbször abban a helyzetben, hogy utolsó emberként vagy biztosan áll a lábán, vagy gólt kapunk. - 7

Abidal – lassan már tendencia és előre kalkulálható, hogy valamiért gyengébben kezdi a meccseket. Ezzel együtt is lassan újra tapasztalható az elegancia, amivel szégyenkezésre készteti az ellenfeleket. (Tegnap is dobott egy akkora alázós lefordulást a saját 16-oson belül, amihez igen erőteljes és stabil idegrendszeri hálózat szükséges egy védő esetében.) Összességében nem emlékszem arra, hogy az ellenféltől bárki is nagyon fickándozott volna az oldalán, egyben ráfogom, hogy a védekezésben korrektül helyt állt. Mascheranohoz hasonlóan a labda kihozatalok legfontosabb láncszeme volt és ez akkor különösen kiemelésre méltó, ha szembeállítjuk azzal, milyen beszorított területen kellett már nem először játszania. Csak az összehasonlítás kedvéért javaslom mindenkinek, hogy zsúfolódjanak be hatan egy kb. tizenöt négyzetméteres szobába és próbálják meg kettő a négy ellen eljuttatni a labdát az egyik faltól a másikig úgy, hogy vaktában előrebikázni nem ér! Aki nem akarja családtagjaitól a lebarmolást benyelni a széttört lakberendezési tárgyak miatt, választhatja a vizualizáció nevű megközelítést is számítógép előtt ücsörgés közbeni körbetekintés formájában. Abidal támadásban is roppant aktív volt, emlékezzünk csak a most már megszokottá vált „befutok a védelem mögé és suhintok egyet a kapura” figurára, amit tegnap is bemutatott. - 7

Busquets – nem szeretném, ha bárki azt hinné, hogy értékén és érdemein felül dicsérem őt, de nálam a tegnapi meccsért megint kijár neki egy nagy piros pont. Ezúttal a szokásos szűrőjátékán túl Xavi feladatkörét is megkapta, én azt gondolom, egyáltalán nem oldotta meg rosszul. Tudom, hogy sokan azt gondolnak róla, amit, de minél többször látom, annál inkább fel kell figyelnem arra, mit is látott benne Pep akkor, amikor mi még értetlenül álltunk Touré mellőzése előtt. Ugyan az első Valencia helyzet éppen az ő labdaeladása okán adódott, de azontúl kiválóan képes volt bejátszani az egész pálya közepét. Megfizethetetlen érték egy ilyen játékos akkor, amikor minden futball szakanyag arról beszél, hogy a középpályán dőlnek el napjaink meccsei. - 7

Thiago – mivel az utóbbi időszakban "eltűnt" a pályáról a csillogása, már a kezdő kihirdetésénél kitaláltam, hogy külön lefigyelem, mit csinál, ami miatt olykor kritikával illethetjük. Mivel tudatosan figyeltem és memorizáltam a megmozdulásait, azt kell mondanom, hogy nagyon is sokat tesz a pályán. A csapatszerkezeten belül elfoglalt helye miatt a latinos focija ugyan nem mindig tud érvényesülni, cserében viszont meglepően magas százalékban védekezik, úgy szintén sok alkalmakkor pontosan vesz részt a labda előremozgatásában, valamint a labda nélküli játéka is nagyon nagy hasznára van a csapatnak. Így leírva persze ez nem mond sokat, de ha mást nem is említek, mint az általa kiharcolt 11-est, akkor senki számára nem lehet túlzó a pontszám. Azzal a megmozdulással megnyerhettük volna a meccset. - 7

Cesc – tegnap filmtörténeti jelentőségű tettet hajtott végre, ugyanis egy óra leforgása alatt prezentálta számunkra Stallone teljes pályafutását, kezdve a Rocky-val, folytatva és befejezve pedig a Rambo című mozgókép művészeti alkotással. (Aduriz gyorsan el is irigyelte tőle a fejét ékesítő kiegészítőket, ő már eleve tapasszal a homlokán állt be csereként.) Ahogy Thiagonál, nála is elhatároztam a „semmit tevése” okának kiderítését. A következtetés pedig majdnem ugyanaz lett: ha nem is villog minden meccsen, rengeteget dolgozik. Illetve tegnap rengeteget dolgozott a holtidőben, viszont nagyon sokat mozgott-játszott előre hasznosan és pontosan. Nem rajta múlt, hogy most nem kétszeres gólpassz-adóként emlékezünk meg róla, így nincs okom különösebben „bántani” őt. - 7

Messi – hát ő viszont egyáltalán nem tetszett. Ennyi nagyjából elég is lenne, de ha már a többiekről sokat pofáztam, nála is kifejtem. A legszembetűnőbb persze a kihagyott tizenegyes, ami – sorozatos jelenség lévén – most már konkrétan bosszant. Először is nem néz fel a kapusra nekikészülődés közben, ami – a boxolókhoz hasonlóan – eleve rossz hozzáállást feltételez. Másodszor mindig megtorpant nekifutás közben, ami még rosszabb, mert azt feltételezi, hogy vagy már nem azt a megoldást akarja, amit a készülődésnél kitalált, vagy pedig azt se tudja, mit akar valójában. Komoly hezitálások jeleit mutatják az előbb említettek és azért is írom le, mert ennek mutatkoznak egyéb pillanatai is. Szintén nem első eset, hogy elcsesz egy kontrát azért, mert túl sokáig tököl a labdával. A többiek szaladgálnak előle, mint villámjelenségek, hogy helyet, vagy variációs lehetőséget adjanak neki, ő pedig addig mérlegeli a legjobb megoldást, amíg már tökmindegy nem lesz. Ő egy ösztönös futballzseni, akinek egyik legnagyobb kincse a nem tudatos (persze nem ez a megfelelő szó, de hátha mindenki érti) döntések villámgyors, de mégis helyes megválasztása. Ha elkezd gondolkodni, ha elkezd megingani, ha elkezd megtorpanni, akkor szarban van ő is és a csapat is. Reméljük, mihamarabb megoldódnak ezek a(z általam feltételezett) problémák, ne kelljen a sok egyéb mellett még a „Messi kérdésen” is tanakodnunk. A leírtakon túl azért nem volt ő annyira rossz. Alakulnak a szabadrúgásai, tegnap is szerzett labdát, amiből egymaga alakított ki helyzetet, a 2. félidő elején érezhetően felébredt, végül ahogy megkapta Alves-t, „gólpasszt” is adott neki egy zseniális összjátékot követően. Szóval láthattunk tőle szép megmozdulásokat is, de a nagyság átka, hogy ez nekünk már nem elég, ha róla van szó. - 5

Sánchez – ő lesz az, akiről nagyon keveset fogok tudni írni, ugyanis nem igazán emlékszem arra amit tett, avagy nem. Ez nem jelenti egyben azt is, hogy vacak lett volna, inkább azt, hogy annyira figyeltem a fent említett „szürke játékosokra”, hogy valakinek cserébe ki kellett maradnia a látószögemből és/vagy a memóriámból. Az biztos, hogy védekezésben észrevehető volt, az is, hogy többször is igyekezett összejátszani Abidallal, egyben az is, hogy ha már ilyen mértékben megkapta a támogatást, akkor jobb lett volna emlékezetesebbet játszania. Talán nem véletlenül jött le ő elsőként és viszonylag hamar a pályáról. - 6

Cuenca – az utóbbi időszak nagy kérdése lett, hogy hova tűnt az első néhány meccsén csillogó-villogó „üstökös”? Nos, a tegnapi után azt mondom: sehova. A hiányossága egyelőre annyi, hogy nem érzi még a játékot a nagyokkal, így pedig időre van szüksége, amíg kiderül számunkra, a szerződéshosszabbítása a beteljesedő Barça jövőnek, vagy pedig a remélt zsírosabb eladási árnak köszönhető-e? Őt is szándékoltan külön kifigyeltem, így azt is elmondhatom, hogy korántsem volt annyira passzív, mint azt felületesen nézve rámondhatnánk. Először is egyik (fő)szereplője volt a Mathieu-Jordi Alba semlegesítési hadműveletnek, mert nagyon sokszor futott vissza védekezni akármilyen mélységig a saját védelem elé-mellé. Másodszor a gólban nagyon nagy szerepe volt. Ha Sánchez nem hagyja ki (hopp, mégis csinált valamit a chilei!), akkor most Cuenca gólpassz adó játékos lenne és máris elmondhatnánk, hogy „lám csak lám, egy újabb La Masia gyermek, aki a szemünk előtt lesz valaki”. Így viszont nem mondjuk ezt, de a Sánchez helyzetet meg közvetlenül a Puyol gól követte, tehát azt se mondjuk, hogy elhamarkodott lépés volt őt a nagy csapathoz hívni. Türelmesen várunk, hagyjuk érlelődni a fiút, a végén úgyis kiderül, hogy amikor majd beilleszkedik a csapatba, „Pedro vagy Bojan” lesz-e belőle? - 6

Alves – állatság volt, amit Messivel műveltek a kapufája előtt, állatság volt maga a lövés is, amivel három centi híján aduásszá lett.

Dos Santos – egyre ígéretesebbnek tűnik, nekem elsősorban az tetszik, mennyire univerzális játékos. A mai Barçában ez már alapkövetelmény, nem kizárt, hogy nagyobb jövő áll előtte nálunk, mint amit a bátyja megélhetett.

Tello – utólag már rámondhatom, hogy szerintem Pep szándékosan nem vásárolta tele a padot a nyáron. Első ránézésre ijesztőnek tűnhet a sok fiatal, de a tapasztalatot hamar kiegyenlítheti a frissesség és a lendületes tenni vágyás. Ez pedig a csapat jelenlegi állapotában azt is jelenti, hogy nem feltétlenül játszanak alacsonyabb szinten a fiatalok, mint a(z itt-ott érzékelhetően) megfáradt „nagyok”.

Címkék: Barcelona, copa del rey, Puyol, valencia
Kommentek: 25 komment

Eddig 25 komment érkezett

  • vigvik - http://barcelona.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 02. 17:21  [1]
     
     

    Van még mit tanulnod arról, hogy kell tisztességesen ellustálkodni egy posztot. :D

  • ladlac Válasz erre 2012. 02. 02. 18:15  [2]
     
     

    Ahogy egyre többször nézem vissza Pinto kezezését, annál érdekesebb. Tisztán látszik, hogy a támaszkodó lába kicsúszik (a talaj is repül), és ráesik a labdára. Nem vagyok benne biztos, hogy szándékos volt.

    Persze ha piros lap, akkor sem lehetett volna szólni semmit.

  • vily35 - http://barcareal.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 02. 18:29  [3]
     
     

    En örülök a döntetlennek,így legalább a visszavágón nem lazsálhatnak a fiúk.A pontozással egyetértek,csak azt sajnálom,hogy Tello nem kapott legalább 15-20 percet.Szóval összességében jó poszt,de jár az ejnye-bejnye amiért nincs megemlítve Mr. Shakira 25. füledérjenbokáignapja.Ja és szobrot A KAPITÁNY-nak!!!

  • vily35 - http://barcareal.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 02. 18:40  [4]
     
     

    @ladlac: De Pinto legalább volt olyan tökös gyerek,hogy nem tagadta a nyilvánvalót,mint ahogy tette azt szent Pepe(pfffeeejjj).

  • the_illusionist Válasz erre 2012. 02. 02. 18:45  [5]
     
     

    Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de Villa egyre jobban kezd felértékelődni a szememben. Ugyan eddig sem ekéztem, csak voltak olyan " rúgd be ember!" pillanataim, de ha összehasonlítjuk bárki mással, aki a bal szélen kap helyet, és azzal, hogy mennyit tesz hozzá a játékhoz, kiderül, mekkora kaliber is ez a Villa. Remélem nem akarja eladni a Barca, és hogy április közepére már bevethető lesz

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 02. 20:05  [6]
     
     

    Micsoda?? Messi 5, Puyol 8? MICSODA?? Meg vagytok ti húzatva?? Hol élsz te, Johneagle? Messinek volt 3 jó passza, 2 megindulása. Különben is a 11est pont így kell lőni. Ez egy nagyon jó tizenegyese volt Messinek. És lécci hagyjátok ezt a magához képest dumát. Messi nagyon jó volt, a kontrákat nem ő rontotta el, hanem a többiek nem gondolkodnak olyan gyorsan mint Messi. Simán MoM, és 10 pont (+ bónuszok). Úgyhogy lécci sürgősen javítsátok át a pontszámát.
    na kb erre számíthatsz hamarosan Johneagle :))) én viszont abszolút egyetértek veled :D Vigvik meg lustaaaa :D
    @the_illusionist: Hiányzik a jó öreg David... nekem is... el ne merjék adni, mert kb tarkón verem mindet :D
    Puyollal meg nem tudom hányszor lehet még meghúzni ezt a szöglet kombót :D beszopta a királyi védelem 2 hete, most meg a Valencia is... Kire figyelnek ezek baszod? Thiago? muhahha
    ÉLJEN PUYOLLLL

  • mecenate Válasz erre 2012. 02. 02. 20:08  [7]
     
     

    Jó Meccs volt! Először is messi az messi imádom tisztelem, de úgy érzem ezen a meccsen jobban érdekelte a név ami a meze hatan van mint az elején! Abban remelem mindenki egyetért velem ha most nem messirol lenne szó ez egy nagy karó lenne az ellenőrzőbe.. Volt minden önzözes, meg ha az értékelőbe kicsit ki is kozmetikaztad, eladott labda stb! A 11es pep hibája volt mert annak tükrében ahogy játszott nem engedtem volna neki rúgni.viszont a félidőben jól felismerte hogy ez nulla és kicsit összeszedte magát a 2 ért!egy dolog meg itt tisztán láttuk hogy Dani Alves mennyire kihatással van messi játékára!jó a poszt!:)

  • MrPaul Válasz erre 2012. 02. 02. 20:47  [8]
     
     

    Reméljétek, hogy egy jó meccsen a Valenciát legyőzitek visszavágón ahol Messijó volt és akkor valószínűleg visszatér belé alélek :) Korábbi szokásommal szakítva néha nézek Barca meccseket és valahogy olyan ötlettelen tényleg néha a játék.És amúgy én is néztem, mint hal a szatyorban...Amikor Villa megsérült, gondoltam úristen mennyi gólt lő így a Barca h nincs aki elcsessze a ziccert,ehhez képest a Barca amióta ő hiányzik, azóta bukdácsol,szóval bízzatok benne, hogy gyorsan meggyógyítják..

  • krokodil22 Válasz erre 2012. 02. 02. 21:48  [9]
     
     

    Nem értem, mik ezek a nagy elvárások Messi felé. Az az igazság, hogy Diego Alves jó 11-es ölő. CR 11-esét is kivédte.

    Messi szerintem passzolna, ha érezné, hogy Cuenca ott szaladgál nem messze tőle. Nem sokat játszottak össze, és így nem megy az összjáték. Eléggé maga alatt van. Egyből be is rohant az öltözőbe.

    Alves beállásával volt társa. 3 gólpasszértékű labdát adott.

    Messi legjobb 11-ese az argentin válogatottban volt tavaly nyáron.

  • Bon_Dia Válasz erre 2012. 02. 02. 21:48  [10]
     
     

    A cimmel egyetertek,eleg jo a pontozas is,de ugy gondolom azokat a hetesek ott a kozeppalyan inkabb csak hatosok,es Messit meg picit feljebb kerekitenem,bar azert most mar koncentralhatna jobban is elol.A helyzetek megvannak,de nem lovoldozi be mostanaban,volt nehany jo labdaja is,de neha adhatna,amikor uresen rohan egy tarsa mint az allat mellette..Bar,sokszor ugye az ilyen szituaciokbol lovoldozi a golokat,ha nem lone be azokat a befele cselezek meghuzom szituaciokat,akkor is azt mondanank hogy onzo.Viszont valszeg ez az allapot nem marad igy,egy-ket meccs,es a regi Messi lesz ismet!
    Fabregasnak,regota az egyik leggjobb meccse volt.

  • krokodil22 Válasz erre 2012. 02. 02. 21:50  [11]
     
     

    @mecenate: Ne haragudj, de butaság, amit írsz. messi küzdött, nem volt flegma. Sajnos a 11-ese és a helyzetei nem sikerültek.

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 02. 22:32  [12]
     
     

    @krokodil22: pont ez a probléma, hogy azok nem sikerültek :) nem tudom, hogy mi a ******* ő lövi a tiziket... van abban a csapatban más is, aki el tudna végezni egy qva 11-est, ha már végre befújják nekünk...

  • Bendak Válasz erre 2012. 02. 02. 22:37  [13]
     
     

    "...Mindig is tudtuk róla, hogy fontos játékosunk, az igazi értéke éppen akkor mutatkozik, amikor arra a csapatnak a legnagyobb szüksége van."
    ugyanez jutott akkor az eszmbe. szinte szó szerint.Igazi vezér az, aki akkor áll a szekér élére, ha döcög.. óriási ember!
    egyebként meg nem sikerült ellustálkodnod Johneagle :) hála istennek.. volt mit olvasnunk és egyet is értek.
    pont :)

  • mecenate Válasz erre 2012. 02. 02. 22:47  [14]
     
     

    Nem haragszom de látod nem vagyok egyedül,viszont nem írtam h flegma,viszont mar egy ideje nem jönnek össze ezek a rá viszem cseles dolgai,persze elismerem mindenkit kiismernek egy idő után,de ne h azt mond nekem h mert nem Alves futott mellette azért totolyazott,3 aranylabdaval lehetne kicsit onzetlenebb, amúgy igaz h cec is rughatta volna simán a 11 est. Pont a 11 est nem vetem a szemere:) amúgy anno ronaldinho is szolidabb meccsein kihagyott 1-2, ez normális, én ilyenkor atengednem másnak, nézd ha pl rossz napom van akkor nem én vagyok az első a frontvonalban,nem szégyen átengedni, sőt szerintem épp ellenkezőleg. Amúgy ez előrevetíthetö volt iniesta xavi Alves nélkül messi sem lehet ugyan olyan "jó", ha érted mire gondolok!:)

  • mecenate Válasz erre 2012. 02. 02. 22:49  [15]
     
     

    Ezen a meccsen piuyol volt ez az ember aszen:)

  • zsalaata Válasz erre 2012. 02. 02. 22:56  [16]
     
     

    @the_illusionist: Teljesen egyetértek veled. Kb Villa kiesésétől lehet felfedezni valami hiányosságot a Barca támadó játékába,ez nagyon érdekes sokan azt mondták,hogy nem annyira vált be Villa,de szerintem most pokolian hiányzik!,és remélem mielöbb visszatér. Egyébiránt az tisztán látszik,hogy valami nincs rendben,szerintem mentális fáradság,ennek következménye a pontatlanság. Ja és a posztból Messi-nél kimaradt,hogy az utóbbi meccseken szembetűnően kissé mintha önző lenne,ami nekem nem annyira szimpatikus. Szóval finoman szólva is ez nem Messi meccse volt,dehát azért szeretjük őt,mert remélhetőleg összeszedi (megrázza) magát aztán a visszavágon a Camp Nou-ba megajándékoz bennünket 1-2 szép góllal. Visca Barca,visca Cataluna!

  • Tikamester Válasz erre 2012. 02. 02. 23:04  [17]
     
     

    azt hiszem, hogy nem mondunk ellent egymásnak, hogy szerinted Thiago sokat melózik, szerintem meg keveset irányít. Azt a Xavi féle irányítást sem Thiagotól sem Szesztől nem látom. Pedig Thiago csinálta a B-ben meg az U21-ben (?), Szesz meg az Arsenalban - de nyilván bele kell tanulniuk a Barca nagycsapatában. Vagy nem kell, mert nem ugyanazt fogják játszani Xavi nélkül, hanem egy más típusú játékot. Ennyiben meg nem jogos az elvárásom a két fiatallal szemben. Az idő dönti majd el :).
    Cuenca szerintem konkrétan kurva jó volt, simán érdemelt volna 7-est.
    "nem kizárt, hogy nagyobb jövő áll előtte nálunk, mint amit a bátyja megélhetett"
    hát, basszus, az rohadtul karcsú volt, úh nagy kudarc lenne, ha csak annyira vinné.. :(
    nagyon örültem, hogy beállt, és Tellonak is

    Tényleg végre volt lendület a csapatban, nem alva fociztak - és nyilván nem azért, mert most volt csak partner, mert a birodalmiak is pörögtek, mint a buszkerék.

    Nyugodtabb lennék, ha Messi csak 4. lenne a tizenegyes lövő rangsorban Villa, Szesz, Thiago mögött.

  • sittingbull90 - http://senators.blog.nepsport.hu/ Válasz erre 2012. 02. 02. 23:19  [18]
     
     

    @Tikamester: ja, Thiago tud valamit és nem épp egy tapasztalt róka a srác :D www.youtube.com/watch?v=87Myg3T-Fns (6 perc 7nél) össze sem lehet hasonlítani Messiével... Tudom, hogy ez most itt 1 alkalom volt, de Messi igen fontos szituban hibázott a Sevilla elleni is, meg most is. Persze ez a mostani, nem olyan fontos még, de lehet, hogy szerdán hiányozni fog ez a gól... Nem akarom bántani Messit, tisztelem meg minden, de ha már befújják végre akkor lője úgy baszki, ahogy Ibra lőné :D ha meg nem megy, adja oda másnak.

  • Pofázovics Válasz erre 2012. 02. 02. 23:25  [19]
     
     

    Jövő szerdán 2-2 lesz, de ezen úgy bedühödnek Xaviék, hogy az összes bajnokijukat behúzva, egy pont előnnyel (a Bilbao és az Atletico szíves segítségével) megnyerik a bajnokságot.

  • kastraki Válasz erre 2012. 02. 03. 7:34  [20]
     
     

    Tello-nak vagy 20 percet adni kellene már!

  • ekeke Válasz erre 2012. 02. 03. 8:54  [21]
     
     

    Én változatlanul az átlövéseket hiányolom a Barca játékában.
    Xavi, Iniesta, Mascherano, Messi, Alves,Fabregas, Thiago is tud 20-25-30-ról lőni, nem is akárhogyan.
    Ehelyett mégis makacsul erőltetik a labdával a kapuig c. taktikát, ami egy idő után sokak számára kiismerhetővé vált és a sok döntetlen okozója amin lehet hogy az idén a bajnokság is elúszik.
    Kár volna,ugyanis a Real eközben szárnyal, bár a direkt harcban rendre elvérzik.

  • yayat24 Válasz erre 2012. 02. 03. 10:56  [22]
     
     

    jó poszt! én is örülnék, ha nálunk is bevezetnék, amit a kéziben. ha valaki büntetőt hibázik, akkor egy másik játékos kapja meg a lehetőséget, és addig ő lövi, amíg ki nem hagyja. nem tudom Pep mi alapján választja ki a lövőket, de éppen ideje lenne váltani. leo nem jó büntető lövő és kész. gyengék és nem helyezettek a labdái. ha a kapus megérzi az oldalt, "simán" fogja. Fabregasnak kellene odaadni. persze csak akkor, ha nincs harag, mivel mindenki tudja, hogy a barcának akkor jó, ha leonak is jó. ha Messi boldog, akkor garantált, hogy mi is azok leszünk.:D

  • Acumen365 Válasz erre 2012. 02. 03. 13:29  [23]
     
     

    Isten bizony szívesen járok fel ide, mert elég objektívek a cikkek (néha 1-2 értékelés fura ugyan nekem), de ebben a mostaniban nem igazán van érdemi kivetnivaló!

    A másik és fontosabb dolog, h mindig olyan eszméletlen módon feldobja kroki a kedvem (vis a hsz-ai!:D), h szinte jobb lesz tőle a napom! :D

    Egyszer beöltözök messzinek és elmegyek hozzá. Csak a hecc kedvéért. Na meg h mit reagál. Na meg h mit csinálna...."velem"! :D

  • gabiba01 Válasz erre 2012. 02. 03. 15:28  [24]
     
     

    Csatlakozom az előttem szólókhoz, Villa nagyon hiányzik remélem felépülése után sem veszít a lendületéből!
    És szintén szeretném többet látni Tellot!
    Hihetetlen lendülettel játszik és meg van hozzá a kellő technikai tudása is!
    Remélem hamarosan több időt is kap!

  • tubus Válasz erre 2012. 02. 03. 19:42  [25]
     
     

    Ez a Cuenca-gyerek még nagy király lesz egyszer, az biztos. Két év, és bottal ütik a nyomát.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.