A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2011-12-es szezon.

A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2010-11-es szezon.

A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2009-10-es szezon.

A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal posztba sűríteni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszottunk, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2008-09-es szezon.

Betis-Barcelona 2-2 (0-1)

Mostanra kikopott már a divatból, de gyerekkoromban rendszeresen jártunk ócskapiacra, ami a lomtalanítás sportváltozatának tekinthető, jelesül hogy a semmire sem jó kacatjainkat nem egyszerűen kidobjuk, hanem egyenesen megpróbáljuk rásózni valami palimadárra - pénzért. Ez egyébként jó móka, egyszer szereztem talán 10-20 forintért egy Ufó nevű logikai játékot, ami még mindig megvan (bár azóta sem jöttem rá, hogy mit kellene vele csinálni). Valahogy ilyen hangulata volt a tegnapi meccsnek is, bemutattuk azokat a játékosainkat, akiktől valószínűleg hajlandóak lennénk megválni, szépen körbepakoltuk őket az alapemberekkel, hátha úgy jobban festenek majd a pályán - nos, nem igazán jött be marketing. A hajtás után jönnek a megszokott egyéni értékelők, egyelőre a bajnokságra, a szezonra való átfogó visszatekintés nélkül.

Magam se hittem volna, hogy a bajnokság vége ilyen pozitív élményeket tartogat majd számunkra, aztán mégis úgy lett. Rayot pofán vágni persze nem nagy kaland, de a Málaga mégis csak Európa egyik legjelentősebb bajnokságát fogja jó eséllyel képviselni a BL-ben, így négyet dobni nekik minimum jó mutató.

És persze itt van minden Barça szurkoló szíve csücske, a helyi ellenfél Espanyol, ami elnézve az utóbbi éveket, inkább áll közel az ellenség kategóriához. Amely kategóriára rá is szolgáltak, tekintve, hogy a clásicok mindenkori eredményei mellett ez a rohadt katalán rangadó az, ami évről-évre képes befolyásolni a bajnokság végeredményét.

Ugyan a Rayo elleni gála előrevetítette azt a képet, hogy a hátralevő mindegymeccseket csípőből ledaráljuk, tegnap kiderült, hogy ezt azért nem mindegyik ellenfél gondolja így. Azért mert a bajnokság részünkről felhozó meccs sorozattá degradálódott, még vannak csapatok, akiknek igenis kell a pont és igenis létfontosságúak az utolsó fordulók.

Az eredmény ismeretében persze már könnyű rámondani, hogy laza volt, de a meccs távolról nem volt ennyire egyértelmű, bizony meg kellett dolgozni és küzdeni ezért a győzelemért. A Malaga ráadásul egy nagyon korrekt focit játszó csapat, akikben van potenciál és ezt nem csak a vagyoni hátterük miatt gondolom, bár nyilván az se mindegy.

Az a bizonyos hatvannyolcadik, ami akkor is posztot érne, ha nem lenne ennyire jelentős futballtörténeti pillanat. Iniesta varázslatos passzt ad, Messi még arra is képes, hogy az utolsó pillanatban körbenézzen. Szimplán zseniális, ráadásul ritkán látható Barca kontragól.

Felemás érzésekkel ültem le a mérkőzés elé. Az elmúlt hetek történései érzelmileg nagyon felkavaróak voltak a csapat szurkolói számára. Kezdődött egy Chelsea, Madrid, Chelsea meccssorozattal, aztán jött Őpepsége lemondása, majd a tarsolyból villámgyorsan előhúzott kinevezéssel, majd az állandó értetlenkedéssel: sokan nem tudták mire vélni Tito kinevezését, a kevésbé felkészültek pedig már azt gondolták, hogy a Rayo ellen is ő lesz a nagyfőnök - ami részben teljesült is.

Tegnap délután még öt mérkőzés volt hátra a szezonból, 5 meccs, hogy méltóképpen búcsúztassuk a klub valaha volt legnagyobb edzőjét, majd további jó sok meccs a következő szezonokban, amikor reménykedhetünk, hogy fáradalmait kipihenve visszatér hozzánk.

Mert kétségem nincs afelől, hogy ha Pep a következő években visszatér az edzősködéshez, akkor azt valamilyen formában a Barcához köthetően teszi, nem pedig mondjuk egy arab sejk privát klubjának sikeréért. (Persze azzal se lenne semmi gond, ha a következő elnökválasztáson elindulna - nem hiszem, hogy sokan szavaznának ellene)

No, de elég a búcsúztatásból, tegnap meccset is játszottunk, nem is akármilyet.

Szokatlan történéseket hozott magával a Rayo meccs. Afellay ismét a pályán, Pedro a ziccert nem a kapusba durrantja, ráadásul még Keita is gólt lő. Könnyű dolga volt persze, mert Messi a nehezét megoldja. Már a befutás se rossz, de a passz az igazi mestermunka.

pusztai_zseni És azok az emberek ott álltak a Camp Nou lelátóján, énekelték a Barca-himnuszt, mintha minden tökéletesen alakult volna; mintha életük csapata jutott volna BL-döntőbe; simogatták a címert a mezükön, lobogtatták a zászlójukat. Mi pedig ültünk egy budapesti lakásban a tévé előtt, földre rogyva; néztünk egymás könnyes szemébe, és baromi büszkén zokogtunk. Összeölelkezve vigasztaltuk egymást: nem baj, hiszen ott a következő év; nem baj, hiszen mi mindent átéltünk, ami gyönyörű; mert legyünk bár hungarokatalánok, legyünk divatmakik, mi tudjuk, mennyire őszintén tudunk rajongani ezekért az emberekért. Mert akkor is imádatunk kedves személyei, amikor kihagyják a büntetőt; amikor nem sikerül 10 ember ellen sem bepréselni azt a megváltó gólocskát.

Az utóbbi egy hétben végig nekem jutott a kötelesség agyondicsérni az ellenfeleket, meg aztán írni mellé az okosságokat. Ma ez elmarad, mert perpillanat nem érdekel sem a jövő, sem a hogyan kellett volna, egyébként pedig a meccs utáni kommentekből kijön három poszt is, amik alapvetően az én gondolataimat is pontosan leírják. Az biztos, hogy az idény a tegnapi meccsel számunkra majdnem véget ért. A kupadöntő persze érdekes, meg lesz majd EB is, aztán meg kiderül Pep folytatja-e? És természetesen hírbe hoznak minket a Föld összes játékosával, aki képes egyeneset rúgni a labdába, de ez egyelőre mind-mind a jövő.

Annyi észt osztottunk már itt a szezon csúcspontján (is), hogy jelenleg nem akarunk semmi mást, csak egy kis pihenést és megnyugvást. Szerintem ezzel éppen úgy vagyunk, mint a szezon végére a végletekig kizsigerelt játékosok. Elég volt a felhajtásból és a csapatot körülvevő tömeghisztériából, nem mellesleg a ránk okádott mocsokból is. Reméljük, hogy az ellendrukkerek oly’ hosszú idő után kielégültek tegnap, részünkről senki nem bánja, ha leszakadnak rólunk és keresnek maguknak másik célpontot.

Egyben olvasva érthetetlen érzelmi összevisszaság a poszt, ezért egy rövid magyarázattal kell kezdenem. Közvetlenül a meccs után leültem megírni, ezért a bosszúság is erősen megjelenik benne, ahogy viszont haladtam előre a gondolataimban, ez fokozatosan alábbhagyott. Viszont az érzelmi hangulatváltások nem lineárisak a posztban, mert össze-vissza ugráltam az egyéni értékelő és az egyes gondolatok között, attól függően, hogy éppen mi jutott eszembe.

Holnap – lényegesen higgadtabban – már könnyebb lesz rámondani, hogy „végül is nem akkora kudarc ez”, közvetlenül a meccs hatása alatt ez még nem ilyen egyszerű. Szintén holnap már én is valószínűleg másként látok egyes mozzanatokat és játékosokat, így az is előfordulhat, hogy a csapat(ból valaki) indokolatlanul kapott tőlem kemény(ebb) kritikát.

Áprilus 21. Szombat reggel van és semmi különlegeset nem érzek. Régebben, a nagy rangadó napján bizony már szinte Barca-mezben, sálban ébredtem, s számoltam vissza a perceket, másodperceket, hogy mikor is kezdődik az El Clàssic. Ma nem így alakult.

A miértekre nehéz pontos választ adni, de köze van hozzá az elmúlt két szezonban eddig lejátszott 10 hasonló mérkőzésnek - egyszerűen elfáradtam, belefásultam. Idén ráadásul már lement kettő a spanyol kupában, s jó eséllyel lesz még egy Münchbenben, a BL döntőben. (optimista énem egy üveg sörben fogadott, hogy Bayern-Barca BL döntő lesz, de a realista énem mindkét meccsre 3-1-et tippel)

Bloggerként is hálátlan a feladat: az idei mérkőzések felvezetésében már ellőttünk szinte minden puskaport, elfogytak az ötletek, lassan már sorsolni kell a sok (nem) jelentkező között, hogy ki is írja meg a beharangozót. Nekem jutott a megtiszteltetés, ahogy szokták mondani, így most abbahagyom a kifogáskeresést, s nekiállok a meccs beharangozásának.

Ilyen a blogban eddig még nem volt, márpedig most lesz. Ugyanis az van, hogy leközöljük történelmünk első vendégposztját! Bevalljuk, hogy részben a körülmények (=némi szezonvégi kifulladás, szinte már csak önmagunkat ismételgetjük a heti kétmeccses terhelésben) hozták a helyzetet, hogy örömmel éltünk a lehetőséggel, de ha már így alakult, felhívást is közzéteszünk.

Aki úgy érzi, hogy kering(enek) a fejében jó posztötlet(ek), meglátás(ok), gondolat(ok) a klubbal és/vagy a csapattal kapcsolatban, ne legyen rest megosztani azt velünk. Ígérni nem tudjuk, de ha arra érdemesnek vélünk egy anyagot, mi se leszünk restek formába önteni és leközölni azt.

Hajtás után fogadjátok szeretettel sunimesek írását, amelyben a számokon keresztül igyekszik érdekes gondolatokat megfogalmazni a José korszak Barcelona – Real Madrid párharcairól.

Lehetséges, hogy többek szerint a meccs után indokolt lenne aggódnom, de jelenleg semmi ehhez hasonló gondolat nincs a fejemben. A helyzet ugyanis az, hogy már tegnap egyértelmű volt: a Barçának nem ezt a meccset kell(ett) megnyernie, hanem a párharcot.

A párharcnak pedig még távolról sincs vége, tehát várjunk még a végső konzekvenciákkal, nem érdemes beleesni az elhamarkodottság állapotába. Az biztos, hogy a hazai meccset nyernünk kell, de ilyen már fordult elő a futball történelmében, egyben ez se nem lehetetlen, se nem hihetetlen. Meg aztán olyanról is hallottunk már, hogy egy bajnokságot lefutottnak tekintettek január magasságában aztán három hónap múlva már nem is volt olyan egyértelmű a szituáció. Aki meg azt hitte, hogy a sikert ezen a ponton könnyen adják, tanulja meg komolyan venni Pep szavait. Csak ne ezt a „most már a Chelsea a favorit” kötelező udvariaskodást, mert valójában ő se fogja feladni egészen a legutolsó pillanatig.

Levante-Barcelona 1-2 (1-0)

Gyereket csinálni sokféleképpen lehet. A legkellemesebb minden bizonnyal a hagyományos módszer, de van olyan, hogy az embernek nincs energiája semmihez. Olyankor jöhet a címben jelölt kétujjas technika, hogy aztán végül valami egyéb, furmányos úton találkozhassanak a kromoszómák - értitek. Nos, valami ilyesmit csinált tegnap a csapat. Körülbelül tizenöt percet voltunk hajlandóak normálisan focizni, ez pont elég volt arra, hogy a minimális célkitűzést teljesítsük. Elég csüggesztő volt látni, hogy a semmi különlegeset nem csináló Levante milyen hatékonyan heréli ki az előrejátékunkat. Mostanra teljesen bevett taktika lett ellenünk, hogy a tizenhatos és az oldalvonal közötti területeket feladják az ellenfelek, hiszen az ívelt beadásaink - igazán domináns center hiányában - annyira nem működnek, hogy legtöbbször meg sem próbáljuk őket; a laposan belőtt labdák pedig többnyire a láberdőben halnak el még útjuk elején. Guardiolának sajnos egyelőre nincs látványosan jól működő válasza erre a húzásra, Sanchez beküldése a darálóba inkább tűnik kétségbeesett próbálkozásnak, semmint brilliáns meglátásnak. A jó oldala a mérkőzésnek, hogy megint olyan három pontot szereztünk, ami ősszel legfeljebb egy lett volna, az önbizalomnak mindenképp jól jött ez a győzelem.

Az utóbbi hetek eseményeit látva azt a következtetést kell levonnunk, hogy Pep folyamatosan "mellébeszél". Ugyanis – önmagához híven - egyre jobban erőlteti „a bajnokság már reménytelen”, a „Madrid még soha nem bukott címet 10 pontelőnyről”, valamint a „kevesebb mosolygás, több futás” szlogeneket.

Mivel tudjuk róla, hogy hajlamos olykor indokolatlanul(?) is józan gondolkodásra inteni a közvéleményt, hagyjuk csak meg neki ezt a kommunikációs vonalat. Mi viszont szurkolók vagyunk, tehát nem csak lehetőségünk, de kötelességünk érzelmi alapon véleményt mondani, így megtehetjük, hogy elrugaszkodunk a valóságtól, és egy kicsit eljátszunk a gondolattal. Mekkora esélye van annak, hogy ez a szezon megint egy hatkupás legyen?

Illendő megemlékezni a tegnap este egyik legragyogóbb pillanatáról, ezért pedig meg is tesszük. Messi lövése is a jobbak közül való, nekem személy szerint még jobban tetszik a zsuga, ahogy Iniesta leteszi neki.

Zaragoza - Barcelona 1-4 (1-2)
Az eredmény alapján könnyűnek tűnő, de valójában igen komplikált meccsen van túl a Barcelona. A tartalékos összeállítású középpálya, egy-két játékos gyenge egyéni formája és a minősíthetetlen állapotú gyep együttesen szinte teljesen tönkretették az együttes megszokott játékát. Az összecsapást végül kizárólag az egyéni képeségek közti differenciák döntöttek el - ezek szuperpozíciója annyira a Barca felé billentette a mérleg nyelvét, amit semmi egyéb körülmény nem tudott ellensúlyozni. Ezzel egy napra mindenképp jó helyzetbe hozta magát a csapat, a középpálya sztárjainak kiosztott extra pihenő (és a nagyobb kockázatvállalás) pedig kamatostul térülhet meg a későbbiekben.

...a Barcelona szurkoló ruhatárában. A cím Pedro góljaira utal az idei szezonban, ezért pedig máris megemlékezünk róla. És még azért is, mert ráadásul elég korrekt módon sikerült véghezvinnie.

Mivel a tegnapi meccs forgató,- és jegyzőkönyve úgy alakult, ahogy, a bevezetőt azzal kell kezdenem, hogy mi NEM lesz a posztban.

Először is nem lesz benne bíró, se tizenegyes szituáció szuperlassított elemzése négy sűrűn teleírt oldalon. Az előzőből következik az is, hogy nem lesz benne hamunak önnön fejre szórása, mert ahogy évek óta nem, úgy most sem vagyok hajlandó magamra venni senki „bűnét”. Egyben az se érdekel, hogy kik szerint kellene elnézést kérnem azért, mert „már megint csalással jutottunk tovább”.

A párharc tanulsága (ismét) az lett, hogy az erkölcsi győzelem firtatása továbbra is a vesztesek „kötelessége”, a (rossz) poén pedig az, hogy nem azok tiltakoznak a leghangosabban, akiknek (valódi) alapjuk lehetne rá (=Milan szurkolók), hanem az igazság önjelölt bajnokai (=a Barcelona ellendrukkerei).

Szolgálati közlemény: Elnézést kérek, hogy ezúttal és éppen most sikeredett ilyen borzasztóan kidolgozatlanra az értékelő poszt, kénytelen vagyok a rendelkezésemre álló nagyon kevés időre hivatkozni.

Valljuk meg, hogy titkon számítottunk erre. A Bilbao úriember volt, bevállalta hogy 48 órán belül két meccset játszik (holott kérhettek volna a csapatok halasztást), és utána -mit kerteljünk- lényegében tett erre a meccsre. A baszk gárda sok szempontból szimpatikus lehet a Barca-rajongóknak is, hiszen a két klub közt több párhuzam is felfedezhető. Most ráadásul kifejezetten szórakoztató játékot tudó, minden tekintetben szerethető csapatuk van. Tegnap este is az összes pozitív tulajdonságukat megvillantották a pályán - kivéve a jó játékot. Ez persze nem is volt igazából elvárható tőlük, a fáradt kulcsembereikkel a padon. Így egy igen látványos, számunkra szórakoztató összecsapás kerekedett, hiszen az egyébként is meglehetősen támadószellemben összeállított csapat egyrészt egy felforgatott ellenféllel nézett szembe, másrészt csak a meccs bizonyos szakaszaiban volt igazán sündisznó a Bilbao - kár hogy a gólok nem jöttek. Szűkszavú egyéni értékelők következnek. (Hála a hülye időjárás okozta iszonyat fejfájásnak.)

Valahogy úgy jártunk ezzel a meccsel, mint azokkal a filmekkel, amit az ismerősök lelkendezve beajánlanak, elmegyünk megnézni, aztán meg fanyalogva távozunk és megfogadjuk, hogy ez volt az utolsó eset, amikor bedőltünk X-ék ízlésének.

Illetve ebben az esetben még inkább az történt, hogy a film első két része nagy reményekre jogosító durranás volt, elhittük, hogy a folytatásban lehet még jó produkciót összehozni, csak aztán ez a harmadik meglehetősen gyengére sikeredett.

A tegnapi meccs kapcsán először is arra kellett rájönnöm, hogy az aktuális állást közlő széles feliratsávot szándékosan mindig azokra a pillanatokra időzítik, amikor az éppen kitakarja az ott történő történéseket. Az egyik lehetőség ez, a másik pedig, hogy valójában a TV-ben a labda mindig a képernyő cirka alsó ötödében tartózkodik, csak ezt meg akkor vesszük észre, amikor az említett feliratsáv éppen átmenetileg kitakarja.

Mivel a meccset mindenki látta (aki meg nem olvassa el a jegyzőkönyveket), a hajtás után esélylatolgatás van. Az meg utólag derült ki, hogy a cím semmilyen formában nem kapcsolódik a poszthoz (=eredetileg egész mást akartam írni), de végül – jobb ötlet hiányában - hagytam.

Az iskolában a tanárnő azt a feladatot adja fel, hogy mindenki gyűjtsön egy tanulságos történetet.
Másnap:
- Nos, te Pistike mit gyüjtöttél?
- Egyszer amikor vittük a tojást a vásárra, eltört a szekér kereke, és eltörtek a tojások.
- És mi ebből a tanulság?
- Az, hogy ne vigyük egy kosárban az összes tojást.
- Jó, és te kicsi Juliska mit gyüjtöttél?
- Egyszer amikor vittük a tejet a vásárra, megbotlott a szamár és kiborult a tej.
- És mi ebből a tanulság?
- Az, hogy ne vigyük egy kannában az összes tejet.
- Jó, és te kicsi Tomika mit gyüjtöttél?
- A bácsikám Vietnámban szolgált zöldsapkásként. Egyszer lelőtték a helikopterét, amelyben a frontra vitték. Volt nála egy gépfegyver, egy kés és egy üveg whisky. A zuhanás közben megitta az üveg whiskyt, hogy ne vesszen kárba. Amikor földet ért, szembe találta magát 100 vietkonggal, 50-et elintézett a gépfegyverrel, amikor kifogyott a munició. Fogta a kést és megölt vele 30 vietkongot, de akkor kicsorbult a kés éle. A maradék 20-at pedig saját kézzel intézte el.
- Jaj, és mi a tanulság ebből a szörnyűségből?
- Mi-mi... hát, hogy ne baszogasd Leo bácsit, ha részeg!

…tegnap meg lett belőle tíz perc aktív foci, a maradék meg aktív pihenés. Zanzásítva nagyjából ennyi volt a meccs, de amikor az ellenfél ennyi erőfeszítést provokál ki a csapatból, a francnak többet rááldozni? Abszolút pozitívum, hogy az idegenbeli frász végképp tovatűnni látszik, a kötelező télvégi formahanyatlás nem csak látszik, hanem tova is tűnt. Azt pedig már nem tudhatjuk meg, mi lett volna, ha a kapuban a Javi Varas nevű rontás áll?

A poszt szólhatna persze a meccsről is, de mivel úgy alakult, hogy egy ideje nem jutottam lehetőséghez a csapat dolgairól irkálni, említek inkább két darab témát, mert az szerintem érdekesebb.

Áldom az eszét annak, aki délután hatra tette ezt a meccset, a szokásos este tíz helyett. Újabban vízszintesen szoktam tévézni, ami egyrészt fölöttébb kényelmes, másrészt viszont elég veszélyes is, mert hacsak nem valami nagyon izgi megy, akkor 6-8 másodperc alatt elalszom - este tíz után még gyorsabban. Na most ez a tegnapi minden volt, csak izgalmas nem, tökéletesen működött az Ohm-törvény: nulla ellenállás esetén nulla a feszültség - szóval igen büszke vagyok magamra, hogy végig kibírtam ébren. A második fertályóra végén azon kaptam magam, már jó ideje csak bambulok, hogy a punc Babacar-babakocsi tréfát valami emészthető formába öntsem (nem sikerült, mert ez egy béna vicc). Nem is nagyon fűznék több általános maszlagot a látottakhoz.

Az őszintét bemondva, rendesen rákapáltam ezzel az értékelővel. Eredetileg ugyanis úgy indult, hogy lesz majd egy lefutott visszavágó, ami különösebben senkit nem hat meg, így "bőven elegendő" róla egy  rövid értékelőt összedobni.

Utólag nézve a „fájdalomküszöb” valahol az 5-1 magasságában lett volna, de ezt a 7-1-et már sehogy nem lehet elintézni egyetlen bevezetővel. Hosszas belső vívódás után végül azt találtam ki a fejemben, hogy a nyilvánvaló helyett inkább igyekszem koncentrálni a kevésbé központi témákra. Írok néhány sort az ellenfélről, a csapat statisztikáról, valamint a közeljövőre tekintő pozitívumokról, viszont nem szentelek külön sorokat Messinek, mert azt éppen elegen megteszik nélkülem is.

Ugyan ma este már jön a következő meccs, a legutóbbi mégsem hagyja nyugodni a közvéleményt. A tegnapi napon ugyanis felkerült egy videó a netre a Gijon meccsről, amely az Alexis sérülése utáni pillanatokat mutatja.

Pep nyilvánvalóan dühös, és mond is néhány szót Sáncheznek, a videó érdekessége pedig az, hogy hallani (véljük?) rajta, mi hangzott el a pálya szélén.

A kérdés már csak az: valóban ezt mondta Pep, vagy pedig technikai ügyeskedésről van szó?