A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2011-12-es szezon.

A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2010-11-es szezon.

A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2009-10-es szezon.

A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal posztba sűríteni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszottunk, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2008-09-es szezon.

Egyben olvasva érthetetlen érzelmi összevisszaság a poszt, ezért egy rövid magyarázattal kell kezdenem. Közvetlenül a meccs után leültem megírni, ezért a bosszúság is erősen megjelenik benne, ahogy viszont haladtam előre a gondolataimban, ez fokozatosan alábbhagyott. Viszont az érzelmi hangulatváltások nem lineárisak a posztban, mert össze-vissza ugráltam az egyéni értékelő és az egyes gondolatok között, attól függően, hogy éppen mi jutott eszembe.

Holnap – lényegesen higgadtabban – már könnyebb lesz rámondani, hogy „végül is nem akkora kudarc ez”, közvetlenül a meccs hatása alatt ez még nem ilyen egyszerű. Szintén holnap már én is valószínűleg másként látok egyes mozzanatokat és játékosokat, így az is előfordulhat, hogy a csapat(ból valaki) indokolatlanul kapott tőlem kemény(ebb) kritikát.

A cím véletlenül sem elütés következménye, mi is tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a dolgot a legtöbben "Danza Kuduro"-ként ismerik.

Viszont lelkes amatőrök meg úgy gondolták, hogy a Barcelona futballcsapatára adaptálják az eredeti dalművet és még a világhálóra is felteszik azt. Mi meg úgy döntöttünk, hogy ha már van egy ilyen, akkor magyarosítjuk és poszt formájában az olvasók elé tárjuk.

A "Mou veszt!"-hez hasonlóan itt is el kell mondanom, hogy - legalábbis nekem - nehéz feladat magyarosítani úgy egy szöveget, hogy az eredeti értelme megmaradjon, szótagszámra legalább nagyjából stimmeljen és még úgy-ahogy rímeljen is. Ezért elnézést kérek az előforduló magyartalanságokért, a suta szavakért-mondatokért és azért is, hogy néhány ponton megváltoztattam az eredeti jelentést.

Hajtás után a dalmű.

Ilyen a blogban eddig még nem volt, márpedig most lesz. Ugyanis az van, hogy leközöljük történelmünk első vendégposztját! Bevalljuk, hogy részben a körülmények (=némi szezonvégi kifulladás, szinte már csak önmagunkat ismételgetjük a heti kétmeccses terhelésben) hozták a helyzetet, hogy örömmel éltünk a lehetőséggel, de ha már így alakult, felhívást is közzéteszünk.

Aki úgy érzi, hogy kering(enek) a fejében jó posztötlet(ek), meglátás(ok), gondolat(ok) a klubbal és/vagy a csapattal kapcsolatban, ne legyen rest megosztani azt velünk. Ígérni nem tudjuk, de ha arra érdemesnek vélünk egy anyagot, mi se leszünk restek formába önteni és leközölni azt.

Hajtás után fogadjátok szeretettel sunimesek írását, amelyben a számokon keresztül igyekszik érdekes gondolatokat megfogalmazni a José korszak Barcelona – Real Madrid párharcairól.

Az a feneség ebben a clásicoban, hogy az utóbbi években lépten-nyomon becsap minket. Az éppen aktuális összecsapást megelőző találkozó(k) sugall(nak) felénk egyféle valamit, azt hellyel-közzel el is hisszük, alkotunk magunkban egy feltételezhetően (el)várható összképet és végeredményt, aztán meg jól csalódunk benne. A nagy kérdés csupán az marad, hogy a csalódásunk negatíve értelmezendő-e avagy – mint például tegnap is – pozitíve-e? (Ez jó mondat lett, mi?) A kupa párharc legnagyobb tanulsága szerencsére hamar kimutatja magát és méretes közhely is: a jó meccshez mindig KÉT CSAPAT kell.

Mindenféle őszinteséggel kell kezdenem a posztot, mert elárulom, hogy nagyon nehéz feladat a tavalyi év - és azon belül is a decemberi találkozó – után beharangot írni a párharc elé.

Ugyan volt időm gondolkodni azon, milyen vezérfonalra is lenne felfűzhető a poszt, de kizárólag csak közhelyek jutottak eszembe, így aztán úgy döntöttem, ha már tartalmat nem tudok produkálni, hát csinálok formát.

Ezekben a napokban itthon amúgy is divatos szó lett a plagizálás, úgy döntöttem, lopok én is egy plágiumot és megpróbálok a Török Szultán stílusában - de mégis kicsit másképp -  írást alkotni.

Utólagos kiegészítés a kommentekre reagálva: elnézést, hogy ennyire fárasztó lett a poszt + zanzásított verzió: nem számítunk könnyű meccsre, nem gondoljuk, hogy a kupa értéktelen lenne. Reméljük, hogy este a csapat jobbik arcát mutatja idegenben és - természetesen - reméljük, hogy sikerül megismételni a decemberi győzelmet. + a végén korrekt videó összeállítás a tavalyi meccsekről hangulatkeltés gyanánt.

A meccs után két nappal már nem indokolatlan némi visszatekintés. Rövid szösszenet arról, hogyan élték meg a skacok a gólokat az Oriol Tortban. Kéretik észrevenni, hogy szándékosan nem La Masia, mert az már unalmas.

Vasárnap van és nagyon adja magát a párhuzam, ami a múlt heti felfokozott várakozást követő „buli” és egy szilveszter másnapja között felfedezhető. Ez a hét sok pontjában hasonlatos volt ahhoz, amikor az ember fia-lánya a bulitervezés-szervezés izgalma után elmegy a célállomásra, ott pedig hangos dirrek és durrok kíséretében megünnepli az év végét. Sőt még a lecsengése is teljesen egybevág, mert január elsején egy teljesen kihalt világot tapasztalhatunk magunk körül, miközben megpróbáljuk összeszedni magunkban az emlékfoszlányokat. Már előre elnézést kérek mindenkitől, de mivel január elseje hangulatának gyakori velejárója a másnaposság is, így valószínűleg én is kicsit csapkodó leszek. Nagyon frissek most még a meccs érzelmi hullámai, nehéz összeszedetten, higgadtan véleményt mondani.

A világ legpatinásabb, leghosszabb múltra visszatekintő összecsapása, amelyet csontvelőig átitat a történelem és a politika. Az új évezred elsőszámú edzőzsenijeinek ütközete, ahol játékfilozófiák csapnak össze. Klubmodellek, gazdasági szemléletek állnak egymással szemben, a világ legjobb klubcsapata címért öldöklő harcot vívva. Az utóbbi négy év két kimagasló támadócsillaga tovább küzd a futballuniverzum egyéni trónjáért. Nem mellesleg a spanyol bajnokság végső kimenetele szempontjából is döntő fontosságú meccs következik. Így hirtelen csak ennyi jut eszünkbe.

Útban Madrid felé elalszik a mi jó Carles-ünk, álmában pedig életre kelnek és összekeverednek a gondolatai a Pet Shop Boys – Go west! számával…

Ebben az anyagban a magyar szöveget úgy írtam, hogy szótagszámra – lehetőség szerint - passzoljon az énekhez, így nem minden esetben egyezik az eredeti mondanivalóval. Például így lett a „Mou res” (~”Mou egy senki”)-ből „Mou veszt”. Ezen túl szándékolt célom volt letompítani az eredeti – itt-ott igen kemény beszólást tartalmazó – élét is. Van már így is éppen elég feszültség, nem kell azt még külön gerjeszteni is.

"Hivatalosan" is Clásico lázban égünk. Már megint. Valljuk meg, hogy tavaly ilyentájt még Mourinho és bandája simán felhúzott minket mindenféle különösebb segítség nélkül, most azonban, így a nyolcadik menet tájékán már nem jövünk olyan könnyen hangulatba. Donnelly trónjára törve új műfajban próbáljuk ki magunkat, hátha a változatosság megmozgatja a kissé elzsibbadt ösztönöket. A történetben szereplő karakterek természetesen csupán a képzelet szülöttei, és a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve - de azért ha valakinek valami nem világos, akkor a linkek segíthetnek. Fogyasszátok roséfröccsel. [A történet első fele itt olvasható, ennek ismerete nélkül ez értelmezhetetlen.]

Mivel már szinte csak órák vannak hátra A meccsig, adja magát, hogy mazsolázzunk kicsit a közelmúlt párharcainak Crackóvia változataiból. Barcelona szurkolóként az 5-0 kihagyhatatlan, a 0-2 pedig nem kevés párhuzamot mutat a jelenlegi helyzettel, ezért nem csak feltétlenül vicc.

A jelenetekben a feliratozás inkább műfordítás, mint az eredeti szöveg szigorú magyarra ültetése = a tartalmi lényeg alapvetően ugyanaz maradt, viszont igyekeztem úgy fogalmazni, ahogy ezeket a mondatokat magyarul hallhatnánk. Így például teljesen átírtam egy számunkra érthetetlen spanyol szóviccet, illetve kihagytam a spanyol közéleti személyekre való utalásokat.

"Hivatalosan" is Clásico lázban égünk. Már megint. Valljuk meg, hogy tavaly ilyentájt még Mourinho és bandája simán felhúzott minket mindenféle különösebb segítség nélkül, most azonban, így a nyolcadik menet tájékán, már nem jövünk olyan könnyen hangulatba. Donnelly trónjára törve új műfajban próbáljuk ki magunkat, hátha a változatosság megmozgatja a kissé elzsibbadt ösztönöket. A történetben szereplő karakterek természetesen csupán a képzelet szülöttei, és a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve - de azért ha valakinek valami nem világos, akkor a linkek segíthetnek. Fogyasszátok roséfröccsel. [Az agyakat megkímélendő az írást két részletben közöljük, folytatás holnap.]

A hajtás után található jelenet a válogatott "edzőtáborában" játszódik. Del Bosque csak egyetlen pillanatra hagyja magukra a fiúkat, máris bőszen dúl a Barcelona-Madrid háború. Mikor már éppen összeverekednének, kiderül, hogy VAN olyan dolog az életben, ami képes összekovácsolni a fiúkat. Vagy mégse...

A mai napon már nincs az a Josep Guardiola, aki meggyőzhetne minket arról, hogy várnunk kellene még az El Clásicóval, és "koncentráljunk mindig a következő lépésre, foglalkozzunk mindig a következő kihívással". Na persze ez nyilván azért van így, mert a naptár éppen azt mutatja, hogy a Madrid elleni a következő meccs! Ennek okán pedig sajnos nem foglalkozhatunk a tegnapi eseményekkel (de ígérem, hogy nem felejtjük el!), inkább megpróbálunk némi felvezető sorozatot fabrikálni a szombathoz, mely sorozatnak első állomása ez a poszt.

A hajtás után ezúttal némi képanyag található, ezzel együtt közben némi dalmű is hallható, amivel kettő dolgot kell csinálni...

Ha bárki azt gondolná a cím olvastán, hogy itt most fanyalgás lesz, gyorsan közlöm: nem így van, sőt! Felülemelkedtünk a problémáinkon, legyőztük a legnagyobb riválisunkat, az idényt azzal kezdtük, hogy bezsebeltünk egy kupát! Ellenérzelműek persze nyugodtan nevezzék csak értéktelen bádogedénynek, a csalódottságuk moraja minket igen kevéssé zavar. Ez természetesen továbbra is Barça blog marad, José Mourinho azonban ezúttal kivívta magának az érdemet, hogy róla is szóljunk, ő se marad ki a hajtás után.

… minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Megbolondultam? Egyébként lehet, de a tegnapi meccsel kapcsolatban ezt gondolom. Érvek alant.

Vége! Végre véget ért ez a hihetetlenül hosszúra nyúlt, klubokat, játékosokat megalázó, a Barca mes que un club életérzését, nagyságának szobrát leromboló saga, mely számomra leginkább Rózsás Sándor megmutatomhogyénvagyokafaszagyerek kiáltványa, egyszersmint szavahihetőségének megcáfolása.

Fabregas visszatért tehát, ami egyfelől jó a klubnak, megnyugvás a szurkolóknak, másrészt pedig az Ibra-transzferhez hasonló érvágás a Barcának. Lehet gyűlölni, lehet szeretni (én személy szerint jelenleg egyszerre érzem mindkettőt), de vitathatatlan, hogy egy világklasszist igazoltunk, akinek a Barcában a helye.

Aki járatos a Star Trek sorozatok világában, tudja, hogy a jófiúk (na meg a jólányok) mindig akkor vannak a legnagyobb baj közepében, amikor valaki megszólal: „kapitány! (parancsnok!, mindegy) elfogy az energia!” (Az energiának mindig el kell fogynia, különben nem akar leválni a védőpajzs, bátor hőseink pedig nem kerülnek közvetlen életveszélybe, amiből aztán meg kell menekülniük.) Azt is tudhatjuk, hogy a kapitány válasza ilyenkor a beosztott felé jellemzően így hangzik: „kapcsolja rá a tartalékot!” Szituációtól (meg az írótól) függően akár azonnal, akár pár másodperc múlva menetrendszerűen érkezik az újabb helyzetjelentés, miszerint: „a tartalék is elfogyott!” (Ezen a ponton álljunk meg egy pillanatra, mert felmerül pár kérdés. A kapitány miért nem tudja a harmincadik alkalom után, hogy a tartalék vagy már kifogyott, vagy úgyis rögtön ki fog fogyni, így meg kapásból kihagyhatná a folyamatábrából ezt a pontot? Milyen szánalmas egy tartalék az, ami három másodperc alatt elfogy? Eleve miért nem visznek magukkal elég energiát? És egyébként is: milyen ócska hierarchia az, ahol a beosztott állandóan csak a kifogásait sorolja a felettesének?)