Eltartott egy darabig, amíg sikerült találnom egy legalább jó írást napjaink Barcelonájáról és azon belül is Pep munkásságáról. Nem meglepő, hogy (ezúttal is) brit szakírók szállítják nekünk a legjobb gondolatokat, név szerint John Carlin és Michael Robinson az elkövetők. Ők a Daily Telegraph-ot kínálták meg ezzel a – szerintem – kiváló írással, amit reményeim szerint sikerült elég jól magyarra fordítanom.

Carlinról annyit sikerült megtudnom, hogy a Nelson Mandelával készített riportja ihlette a Clint Eastwood „A legyőzhetetlen” című filmjét, egy másik írása adta az alapötletet a Die Hard negyedik epizódjához, sportban pedig a Maradonáról 2000-ben készített dokumentumfilm egyik készítője, de például ő kapta meg Rafael Nadal életrajzi könyve megírásának jogát tavaly. Michael Robinson neve az „Informe Robinson” sorozatból lehet ismerős, melyből mi a Valdés interjút és a Messi portrét még a télen prezentáltuk magyar felirattal. Nem mellesleg személyében egykori Manchester City, Liverpool, QPR és Osasuna játékost tisztelhetünk, aki 24-szeres Ír válogatottsággal is büszkélkedhet. Hajtás után a cikk.

Ilyen a blogban eddig még nem volt, márpedig most lesz. Ugyanis az van, hogy leközöljük történelmünk első vendégposztját! Bevalljuk, hogy részben a körülmények (=némi szezonvégi kifulladás, szinte már csak önmagunkat ismételgetjük a heti kétmeccses terhelésben) hozták a helyzetet, hogy örömmel éltünk a lehetőséggel, de ha már így alakult, felhívást is közzéteszünk.

Aki úgy érzi, hogy kering(enek) a fejében jó posztötlet(ek), meglátás(ok), gondolat(ok) a klubbal és/vagy a csapattal kapcsolatban, ne legyen rest megosztani azt velünk. Ígérni nem tudjuk, de ha arra érdemesnek vélünk egy anyagot, mi se leszünk restek formába önteni és leközölni azt.

Hajtás után fogadjátok szeretettel sunimesek írását, amelyben a számokon keresztül igyekszik érdekes gondolatokat megfogalmazni a José korszak Barcelona – Real Madrid párharcairól.

A címben szereplő mondat korábban már érintőlegesen szóba került, most néhány rövid videó segítségével ismét (és egy kicsit bővebben) szót ejtünk róla.

Maga a kifejezés a Fundació Barcelona (Barcelona Alapítvány) kezdeményezésének jelmondata, jelentése leginkább: "amik vagyunk".

Önmagában persze sok értelme ennek nem lenne, világosabbá válik azonban, ha a - jelenleg futó - három fő kampányt részletezzük. A hajtás után ez meg is történik.

A La Masia épülete jelképpé vált az elmúlt harminc évben, érdekes azonban az is, hogy karakteresen felismerhetőek az innen kikerülő játékosok szerte a világban. A magabiztos passzjáték, a (nem ritkán) döbbenetes sebességgel lábhoz érkező labdák hibátlan kezelése, a nagyon magas szintre fejlesztett labdafedezés mind-mind jellemzői egy innen kikerülő növendéknek.

De milyen az a játékos profil, amit a Barcelona keres? Hogyan és milyen szempontok alapján választják ki a gyerekeket, mérik a teljesítményt és a fejlődést? Valóban akár még a fizikai szempontok kárára is érvényesül a „mindenek felett álló" technika? Vajon elég önmagában a tehetség, vagy győztes karakter is kell ahhoz, hogy világklasszis játékos lehessen valaki?

A poszt terjedelme okán teljes értékű válaszokat nem fog adni, de enged némi betekintést abba, hogyan gondolkodnak az utánpótlás korosztályok vezetői és edzői a klubnál.

Szerintem nem tévedek nagyot akkor, ha azt mondom, a Barcelona szurkolói nem különösebben kedvelik aktuális elnökünket, Sandro Rosellt. A már több soron tárgyalt témába nem akarok ezúttal belebonyolódni, legfeljebb annyi megjegyzést teszek, hogy egy közkedvelt “bohém” - de főleg soha nem látott sportsikereket elérő - Laporta után valószínűleg bárki a “nemszeretem” kategóriába lépett volna nálunk.

Ha szeretjük, ha nem, egy érdemet nem fogunk tudni elvenni tőle: az üzlethez és azon belül is a marketinghez bizony nagyon is ért. És ha már ért hozzá, jelen pillanatban úgy látszik, hogy a háttérben felépít egy olyan Barcelonát, amilyet eddig még nem láthattunk. Ennek az "új típusú" Barcelonának pedig a lényege az egyre szélesebb körben letarolt digitális kommunikáció és az ahhoz szervesen kapcsolódó súlyos pénzkötegek begyűjtögetése. Korábban olvashattunk már írást a népsporton ezzel kapcsolatban, de a téma van annyira jelentőségteljes, hogy pár (száz) sort hozzáadjunk az ott leírtakhoz.

Az utóbbi években a klubon belül lezajlott egy átalakulás, amely 2006-ban kezdődött, 2009-ben folytatódott, végül 2011-ben lezárult. Az első évszám a Ciutat Esportiva megépülését jelöli, a második az első csapat végleges beköltözését, a harmadik az új La Masia átadását plusz az orvosi és a futball szekció beköltözését, egyben a folyamat végét, melynek kulcsszava: centralizáció.

Tavaly óta a Ciutat Esportiva ugyanazt jelenti a Barcelonának, mint a Melwood a Liverpoolnak, vagy a Milanello az AC Milannak. Vannak azonban lényeges különbségek is, mert az említett két modellel szemben a Barça egyetlen egységbe rendezte a klub teljes futballszekcióját. A változás eredménye, hogy az 5 éves újonctól a jelenlegi korelnök Pintoig, a szertárostól a sportigazgatóig minden egyes labdarúgásban érdekelt személy egyetlen helyen végzi a napi munkáját.

Netes adatgyűjtés közben gyakran előfordul velem, hogy miközben éppen beírogatom a keresőszavak kombinációit,  a kereső túlzott előzékenységében feldobál olyan oldalakat, amiket én egyáltalán nem is akartam megtalálni. Néha nagyon tud zavarni a gyors kereső funkció, azonban egy ilyen véletlen folytán jutottam el az alábbi anyag forrásához.

A hajtás után kiderül, mit reggelizett a csapat a 2006-os BL-döntő napján, és az is, mi volt a meccsek előtti utolsó étkezésük menüsora a 2011-es BL-döntő, a 2009-es klub-VB döntő és az 5-0-ra végződő el clásico napján.

Bár az utóbbi időben az első csapat mellett egyre többet hallhatunk a Barcelona fiatal játékosairól, - és a focin kívül más sportágak sikerei is eljutnak hozzánk, - a klubot érintő legtöbb eseményről csak ritkán szólnak a hírek. Pedig az FC Barcelona akkor is egy hatalmas és szerteágazó szervezet, ha a legtöbben már csak legyintenek a „més que…” kezdetű mondatokra. Hittéríteni persze nem akarunk (mi se vagyunk "szektatagok"), de a hajtás után rövid összeállítás következik a klubot érintő legfontosabb szeptember-októberi eseményekről, amiből kiderül, mennyi minden történik azon túl, hogy az első csapat meccseket játszik.

Gyanúsan sima mérkőzésen vertük el 5-0-ra a Villarrealt, mely talán a harmadik számú spanyol csapat, bár ezt tegnap nem sikerült bizonyítania. Innentől kezdve a spanyol bajnokság egyre inkább úgy tűnik, mint a magyar kézilabda bajnokság: van két csapat, ők leosztják a trófeákat, a többiek meg statisztálnak.

Ráadásul olyan érzésem van, mintha nem lett volna a nyári két hónap leállás, a Copa, a rövidke nyaralás, minden úgy folytatódik, mint eddig, csak a csapat bővült három olyan játékossal, aki meccseket dönthet el: Alexis, Cesc és Thiago bizony nagyon illenek ebbe a csapatba.

Az első forduló múlt héten elmaradt, a pénteki Porto elleni kupagyűjtés miatt pedig a számunkra szokatlan hétfői időpontban került megrendezésre a mérkőzés, amely nem ígérkezett túl egyszerűnek, hisz a Villarreal az elmúlt szezonban az egyik legmasszívabb spanyol csapattá nőtte ki magát, s múlt évben csak a Real-Barca páros tudott oda-vissza 3 pontot szerezni ellenük.

Ráadásul sok gondja volt Pepnek, hiszen a védelem nagy része játékra alkalmatlan állapotban volt, Xavi még nem százas, Messi pedig lényegében mostanában tért vissza a nyaralásából...

Vége! Végre véget ért ez a hihetetlenül hosszúra nyúlt, klubokat, játékosokat megalázó, a Barca mes que un club életérzését, nagyságának szobrát leromboló saga, mely számomra leginkább Rózsás Sándor megmutatomhogyénvagyokafaszagyerek kiáltványa, egyszersmint szavahihetőségének megcáfolása.

Fabregas visszatért tehát, ami egyfelől jó a klubnak, megnyugvás a szurkolóknak, másrészt pedig az Ibra-transzferhez hasonló érvágás a Barcának. Lehet gyűlölni, lehet szeretni (én személy szerint jelenleg egyszerre érzem mindkettőt), de vitathatatlan, hogy egy világklasszist igazoltunk, akinek a Barcában a helye.

Sokunk örömére az előző idény elsősorban arról marad emlékezetes, hogy a Barça korszakos csapattá avanzsált. Számtalan írás, elemzés, értékelés készült már  a csapatról, ráadásul a bulvármédia kiváló alapanyagot kaphatott az idén Messi „ügyei” mellett a Piqué-Shakira kapcsolatból is. Jól ismerjük a sztárokat, szerintem kevesebbet tudunk azonban a háttéremberekről, akik a csapat körül élik mindennapjaikat. Vannak közöttük olyanok, akiket szinte soha nem láthatunk, vannak akiket alkalmanként felfedezhetünk a pálya környékén, de a nevüket nem tudjuk és akadnak páran, akik rendszeres szereplői a meccs közvetítéseknek is. A 2010/2011-es szezon „névtelen Barça hőseiről” készítettem egy összeállítást.