Ronald Koeman Kampoviktorológia Mesterkurzus bejegyzései 
Írta: johneagle11 2012. máj. 20. 9:42
A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.
Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.
A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.
A 2011-12-es szezon.
Írta: johneagle11 2012. máj. 18. 7:38
A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.
Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.
A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.
A 2010-11-es szezon.
Írta: johneagle11 2012. máj. 17. 8:28
A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.
Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.
A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.
A 2009-10-es szezon.
Írta: johneagle11 2012. máj. 16. 9:08
A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.
Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal posztba sűríteni.
A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszottunk, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.
A 2008-09-es szezon.
Írta: johneagle11 2012. máj. 1. 9:23
A foci és a kézilabda csapat ugyan kiesett a legrangosabb nemzetközi tornákból, mégis van egy Barcelona, amelyik idén Európa trónjára ülhetett. Szerintem sokan máris tudják, hogy a Barcelona Alusport csapatáról lesz szó, akik a hétvégén elhódították azt az UEFA Futsal Kupát, amely trófea a sportágban egyenértékű a nagy pályás foci Bajnokok Ligájával.
Hajtás után egy kis történelemmel kezdjük a posztot, majd rátérünk a közelmúlt és az idei szezon eseményekre.
Kommentek: 2 komment
Írta: rhynn 2012. ápr. 30. 9:54
Felemás érzésekkel ültem le a mérkőzés elé. Az elmúlt hetek történései érzelmileg nagyon felkavaróak voltak a csapat szurkolói számára. Kezdődött egy Chelsea, Madrid, Chelsea meccssorozattal, aztán jött Őpepsége lemondása, majd a tarsolyból villámgyorsan előhúzott kinevezéssel, majd az állandó értetlenkedéssel: sokan nem tudták mire vélni Tito kinevezését, a kevésbé felkészültek pedig már azt gondolták, hogy a Rayo ellen is ő lesz a nagyfőnök - ami részben teljesült is.
Tegnap délután még öt mérkőzés volt hátra a szezonból, 5 meccs, hogy méltóképpen búcsúztassuk a klub valaha volt legnagyobb edzőjét, majd további jó sok meccs a következő szezonokban, amikor reménykedhetünk, hogy fáradalmait kipihenve visszatér hozzánk.

Mert kétségem nincs afelől, hogy ha Pep a következő években visszatér az edzősködéshez, akkor azt valamilyen formában a Barcához köthetően teszi, nem pedig mondjuk egy arab sejk privát klubjának sikeréért. (Persze azzal se lenne semmi gond, ha a következő elnökválasztáson elindulna - nem hiszem, hogy sokan szavaznának ellene)
No, de elég a búcsúztatásból, tegnap meccset is játszottunk, nem is akármilyet.
Elolvasom »
Írta: johneagle11 2012. ápr. 25. 18:32
pusztai_zseni És azok az emberek ott álltak a Camp Nou lelátóján, énekelték a Barca-himnuszt, mintha minden tökéletesen alakult volna; mintha életük csapata jutott volna BL-döntőbe; simogatták a címert a mezükön, lobogtatták a zászlójukat. Mi pedig ültünk egy budapesti lakásban a tévé előtt, földre rogyva; néztünk egymás könnyes szemébe, és baromi büszkén zokogtunk. Összeölelkezve vigasztaltuk egymást: nem baj, hiszen ott a következő év; nem baj, hiszen mi mindent átéltünk, ami gyönyörű; mert legyünk bár hungarokatalánok, legyünk divatmakik, mi tudjuk, mennyire őszintén tudunk rajongani ezekért az emberekért. Mert akkor is imádatunk kedves személyei, amikor kihagyják a büntetőt; amikor nem sikerül 10 ember ellen sem bepréselni azt a megváltó gólocskát.
Írta: johneagle11 2012. ápr. 25. 10:44
Az utóbbi egy hétben végig nekem jutott a kötelesség agyondicsérni az ellenfeleket, meg aztán írni mellé az okosságokat. Ma ez elmarad, mert perpillanat nem érdekel sem a jövő, sem a hogyan kellett volna, egyébként pedig a meccs utáni kommentekből kijön három poszt is, amik alapvetően az én gondolataimat is pontosan leírják. Az biztos, hogy az idény a tegnapi meccsel számunkra majdnem véget ért. A kupadöntő persze érdekes, meg lesz majd EB is, aztán meg kiderül Pep folytatja-e? És természetesen hírbe hoznak minket a Föld összes játékosával, aki képes egyeneset rúgni a labdába, de ez egyelőre mind-mind a jövő.
Annyi észt osztottunk már itt a szezon csúcspontján (is), hogy jelenleg nem akarunk semmi mást, csak egy kis pihenést és megnyugvást. Szerintem ezzel éppen úgy vagyunk, mint a szezon végére a végletekig kizsigerelt játékosok. Elég volt a felhajtásból és a csapatot körülvevő tömeghisztériából, nem mellesleg a ránk okádott mocsokból is. Reméljük, hogy az ellendrukkerek oly’ hosszú idő után kielégültek tegnap, részünkről senki nem bánja, ha leszakadnak rólunk és keresnek maguknak másik célpontot.
Elolvasom »
Írta: vigvik 2012. ápr. 24. 12:45
Szédeleg az egyszeri Barca-drukker, mint elit-gimnazista szombat este tízkor. Szerdán még csak egy lágy szellentést eresztettek célzottan az orrunk alá, hogy aztán szombaton a Real bájvigyorral az arcán dörzsölje be bűzös fekáliával az orrcimpánkat, amit mostantól egészen addig szagolhatunk, amíg le nem mossuk onnan. A teljes megtisztuláshoz először a szerdai akciót kellene megtorolni, hogy május 19-én, Münchenben beállhassunk a hűsítő-regeneráló pezsgőfürdő alá, és méltósággal ülhessünk vissza a futballvilág megüresedett trónjára, ahonnan a hosszadalmas kifárasztás után pár jól irányzott rúgással ebrudaltak ki minket Mourinho ex- és aktuális seregei.
Írta: johneagle11 2012. ápr. 19. 9:49
Lehetséges, hogy többek szerint a meccs után indokolt lenne aggódnom, de jelenleg semmi ehhez hasonló gondolat nincs a fejemben. A helyzet ugyanis az, hogy már tegnap egyértelmű volt: a Barçának nem ezt a meccset kell(ett) megnyernie, hanem a párharcot.
A párharcnak pedig még távolról sincs vége, tehát várjunk még a végső konzekvenciákkal, nem érdemes beleesni az elhamarkodottság állapotába. Az biztos, hogy a hazai meccset nyernünk kell, de ilyen már fordult elő a futball történelmében, egyben ez se nem lehetetlen, se nem hihetetlen. Meg aztán olyanról is hallottunk már, hogy egy bajnokságot lefutottnak tekintettek január magasságában aztán három hónap múlva már nem is volt olyan egyértelmű a szituáció. Aki meg azt hitte, hogy a sikert ezen a ponton könnyen adják, tanulja meg komolyan venni Pep szavait. Csak ne ezt a „most már a Chelsea a favorit” kötelező udvariaskodást, mert valójában ő se fogja feladni egészen a legutolsó pillanatig.
Elolvasom »
Írta: johneagle11 2012. ápr. 4. 17:25
Mivel a tegnapi meccs forgató,- és jegyzőkönyve úgy alakult, ahogy, a bevezetőt azzal kell kezdenem, hogy mi NEM lesz a posztban.
Először is nem lesz benne bíró, se tizenegyes szituáció szuperlassított elemzése négy sűrűn teleírt oldalon. Az előzőből következik az is, hogy nem lesz benne hamunak önnön fejre szórása, mert ahogy évek óta nem, úgy most sem vagyok hajlandó magamra venni senki „bűnét”. Egyben az se érdekel, hogy kik szerint kellene elnézést kérnem azért, mert „már megint csalással jutottunk tovább”.
A párharc tanulsága (ismét) az lett, hogy az erkölcsi győzelem firtatása továbbra is a vesztesek „kötelessége”, a (rossz) poén pedig az, hogy nem azok tiltakoznak a leghangosabban, akiknek (valódi) alapjuk lehetne rá (=Milan szurkolók), hanem az igazság önjelölt bajnokai (=a Barcelona ellendrukkerei).
Szolgálati közlemény: Elnézést kérek, hogy ezúttal és éppen most sikeredett ilyen borzasztóan kidolgozatlanra az értékelő poszt, kénytelen vagyok a rendelkezésemre álló nagyon kevés időre hivatkozni.
Elolvasom »
Írta: vigvik 2012. ápr. 3. 16:00
Ahogy ígértem, az esti mérkőzést élőben követhetitek nyomon a blogon. A közvetítésben régi barátunk, rizla lesz a partnerem (ráhangolódásként a meccsre olvasgassatok tőle posztokat a szép emlékű Som Un blogon). A lenti ketrecben zajlanak majd az események, elméletileg a kommentálás követéséhez, illetve hozzászólások írásához semmiféle regisztráció nem szükséges. A közvetítést 20:30-kor kezdjük, reméljük, sokan csatlakoztok hozzánk!
Frissítés: független szakértőként velünk lesz a népsport-hídról donnelly is.
Elolvasom »
Írta: johneagle11 2012. márc. 29. 11:30
Valahogy úgy jártunk ezzel a meccsel, mint azokkal a filmekkel, amit az ismerősök lelkendezve beajánlanak, elmegyünk megnézni, aztán meg fanyalogva távozunk és megfogadjuk, hogy ez volt az utolsó eset, amikor bedőltünk X-ék ízlésének.
Illetve ebben az esetben még inkább az történt, hogy a film első két része nagy reményekre jogosító durranás volt, elhittük, hogy a folytatásban lehet még jó produkciót összehozni, csak aztán ez a harmadik meglehetősen gyengére sikeredett.
Írta: ladlac 2012. márc. 16. 8:00
Sajnos elég nehéz így a sorsolásra koncentrálni, de pénteken délben mindenki megkapja a Münchenig vezető térképet, a lehetséges állomásokkal együtt. A félreértések elkerülése végett: most már mindenki kaphat mindenkit, és csak Fortunán (vagy a golyók hőmérsékletén) múlik, hogy otthon, vagy idegenben játsszuk-e a visszavágó(ka)t. Az Apoel, Bayern, Benfica, Chelsea, Marseille, Milan, Real Madrid hetes fogatból kapunk majd három csapatot, amelyek közül kettővel kell majd megküzdeni a döntőért.
Írta: johneagle11 2012. márc. 8. 14:07
Az őszintét bemondva, rendesen rákapáltam ezzel az értékelővel. Eredetileg ugyanis úgy indult, hogy lesz majd egy lefutott visszavágó, ami különösebben senkit nem hat meg, így "bőven elegendő" róla egy rövid értékelőt összedobni.
Utólag nézve a „fájdalomküszöb” valahol az 5-1 magasságában lett volna, de ezt a 7-1-et már sehogy nem lehet elintézni egyetlen bevezetővel. Hosszas belső vívódás után végül azt találtam ki a fejemben, hogy a nyilvánvaló helyett inkább igyekszem koncentrálni a kevésbé központi témákra. Írok néhány sort az ellenfélről, a csapat statisztikáról, valamint a közeljövőre tekintő pozitívumokról, viszont nem szentelek külön sorokat Messinek, mert azt éppen elegen megteszik nélkülem is.
Elolvasom »
Írta: vigvik 2012. márc. 7. 18:30
Több jó hírünk is van! Először is, a múltkori valentinkodós szívással ellentétben most csak holnap lesz nőnap (szívesen, hogy szóltunk), úgyhogy semmi akadálya sem lehet az esti meccsnézésnek. Másodszor, jó eséllyel megcsodálhatjuk a Messi-Tello párost cikázni a német védők között. Mindketten kiváló passzban vannak mostanság, a darabos germán fogdmegekkel igazi showműsort produkálhatnak, ha van egy kis szerencsénk. A harmadik pozitívum, hogy tovább fogunk jutni. Nem nagyon van ezen mit ragozni, német ellenfél ide, BL-presztízs oda. A tegnapi angol-olasz derbi esetleg kicsit elbizonytalníthatott egyeseket, de a Bayer azért nem az Arsenal, mi se vagyunk a Milan, meg a Camp Nou se a Highbury Emirates - ráadásul odaát is elmaradt végül a szenzáció. Meg már egyébként is szerda van állítólag.
Írta: johneagle11 2012. febr. 15. 18:51
Nagyjából senki számára nem lesz érdekes, de a posztot ezúttal egy blogon belüli szervezési „titokkal” kezdem. Ráadásul jó sokat pofázok is róla, hogy gyarapodjanak a betűk a "papíron", végül a poszt végére körülbelül el is jutok a mondanivalóm lényegéig.
Ugyanis két héttel ezelőtt vigvik felvetette: kialakíthatnánk úgy a kötött posztok (=beharang+értékelő) elosztását magunk között, amely munkarendnek egyenes következménye lenne, hogy engem – a lehetőségekhez képest - tehermentesítenek a többiek.
A célja az egésznek az lett volna volt, hogy a változtatás következtében rendelkezésemre álló szabadidőben elborzasztó tömegben lehetek képes minden másféle posztokat készíteni érdeklődésre feltételezhetően számot tartó témákról. A terv jónak tűnt, és majdnem be is jött.
Elolvasom »
Írta: vigvik 2012. febr. 14. 17:50
-Drágám, akkor megyünk ma moziba?
-Nem.
-Húha, tán csak nem színházjegyet vettél? Jaj de cuki vagy!
-Nyugi, nem vettem azt sem.
-Nem baj picúr, egy sima vacsora is jó lesz. Valami tésztát ennék!
-Fogd már be! Tiszta ideg vagyok.
-Mi a baj cukormackó?
-Báh...
Írta: johneagle11 2012. jan. 5. 15:36
Nem emlékszem, hogy tudatos lett volna, de ha már kettőbe lett véve a rovat, akkor a második részre maradt a java, ugyanis itt szerepel minden, ami FOCI és BARCA. Gólok, cselek, zsugák, villanások, kényszerítők, "pofátlanságok", "alázások" és persze a csapat védjegyévé vált döbbenetes sebességű labdajáratások.

Írta: johneagle11 2012. jan. 3. 15:31
Ugyan kissé késve jelentkezik ezúttal a rovat, de cserébe iszonyatos mennyiségű jelenet lesz benne. Annyira sok lett az érdekesség, hogy ezúttal kettőbe is vettem, mert így jobban emészthető az anyag. A hónapra erősen rányomja bélyegét a clásico, de azért nem csak arról szólt 2011. decembere.

Írta: ladlac 2011. dec. 15. 19:54
Csoportelsőként viszonylag kényelmes helyzetben várhatjuk a holnap déli nyolcaddöntő sorsolását. Persze már most is vannak olyan csapatok, akiket kényelmesebb lenne elkerülni, figyelmbe véve a szokásos február végi, március eleji hullámvölgyet. A következő csapatok egyike viszont garantáltan nem fog annak örülni, hogy a Barça mellé sorsolja őket Fortuna istennő Gianni Infantino: Napoli, CSZKA Moszkva, Basel, Lyon, Bayer Leverkusen, Marseille, Zenit. Hajtás után a kedves olvasók is leadhatják a szavazataikat, kit látnának a legszívesebben ellenfélként. Kommentben meg hogy miért, illetve kit miért nem.
Írta: johneagle11 2011. dec. 5. 15:43
Ismét letudtunk egy hónapot a naptárban, így rövid(?) pofázás után azonnal jöhet is az értékelő poszt. Bocs, hogy még nincs a rovatnak egységes koncepciója, de eddig nem sikerült se frappáns nevet adnunk, se egy jó képzeletbeli díjat kitalálnunk hozzá. Illetve ha már mi ennyire tanácstalanok vagyunk, szívesen vesszük, ha az olvasók esetleg ötletet adnak, mi lehetne a rovat neve és koncepciója. Addig is illusztráció gyanánt íme az a medál, amit Valdés kapott májusban. (Nem vicc, ez tényleg az övé!)
Már tudom, hogy hónapról hónapra nem leszünk képesek ugyanazokat a kategóriákat megjelölni, egyszerűen azért, mert nem minden hónapban található elég "alapanyag" egyes témakörökhöz. Most például a "mimika" marad ki, helyette viszont van "keresztlabda" kategória. Szívesen megcsináltam volna a "hónap védése" összeállítást, azonban ebből egyetlen említésre méltó jelenet volt egész novemberben. Az érdem Valdes-é, neki szól az illusztráció is.
Elolvasom »
Írta: johneagle11 2011. nov. 24. 21:20
A tegnapi meccset követően nagy örömmel nyugtáztam, hogy az utóbbi hetek csendje után megmozdult a szurkolói véleményáradat a Barcelona környezetében. Végre történt egy olyan volumenű esemény, amelyik még ezt a (nem kicsit) fásult szurkolótábort is képes volt kizökkenteni a nyugalmából és én ezt pozitívumként értelmezem. Ezzel együtt viszont meglepve tapasztaltam, hogy erősen jelen van az a véleményvonal is, mely szerint valaminek változnia kell a csapatban, különben a Madrid ellen esélyünk nem lesz. Előre elnézést kérek a hangnemért és akinek nem inge...., de ugyan a tegnap esti Milan mi a szent szar volt, ha nem egy olyan topcsapat, amelyik a világ bármely keretével szemben kiválóan megállná a helyét?
Írta: johneagle11 2011. nov. 23. 14:00
Az utóbbi napokban többször nekikezdtem annak, hogy beharangot írjak a meccs elé, de sehogy nem akar sikerülni a befejezés, amióta a híreket olvastam Tito betegségéről és a műtétről.
Persze nem akarom dramatizálni a helyzetet: valójában nem tudjuk pontosan, mi történt és azt sincs okunk feltételezni, hogy valami nagyon nagy baj lenne. De attól függetlenül, hogy bizakodva várom a híreket róla, elakadtak bennem a szavak és sehogy nem akarnak beharangozóvá összeállni. Elnézést mindenkitől.
TV: Digi sport 20:45
Írta: rhynn 2011. nov. 3. 13:15
Évek óta nagy lelkesedéssel figyelem a BL-sorsolásokat: reménykedek, hogy a Barcelonát olyan csapattal sorsolják össze, ami közel van, viszonylag baráti áron el lehet jutni a mérkőzésre, s egyáltalán, kapható a jegy. Épp ezért volt nagy öröm, hogy a Barca a Viktoria Plzennel került egy csoportba. Az aktuális cseh bajnokkal, mindösszesen 600 km-re Nagykanizsától. Már a sorsolás napján ráálltam a jegyszerzésre, mert éreztem, hogy a csapat elég szerény méretű stadionjában (14.000, ha jól emlékszem) nem sok szabad jegy lesz magyar szurkolók számára. Végül üzleti kapcsolatokon keresztül sikerült 4 darabot szerezni, s külön öröm volt, hogy a meccset átvitték Prágába, a Slavia Praha zsír új, 20000 férőhelyes Arénájába.
Ráadásul hosszú hétvégére esett a mérkőzés, így alkalom nyílt egy alapos városnézésre is. Érdekes volt, hogy kedd reggelig a városban semmi nem utalt arra, hogy itt BL mérkőzést rendeznek, akkor azonban az egész várost ellepték a Barca sálas, mezes emberek tömegei. A legnagyobb élmény az volt, amikor egy dobokkal s egyéb hangszerekkel felszerelkezett kb 20 fős éneklő-zenélő társasággal futottunk össze a Károly hídon. Véletlenül pont a stadion melletti hatalmas plázában, az Édenben sikerült leparkolni, így 6 órakor, amikor a szállásra tartottunk vissza, szomorúan konstatáltuk, hogy szinte semmilyen meccshangulat nincs még.
Később se lett, 8 órakor az emberek nagy tömegei vártak a beléptetésre, beszélgettek csendesen egymás között. Benn egy fokkal jobb volt az Aréna, kezdődött a hangulat, amikor kijöttek a helyi aranylábú fiúk, némi csendes pukkanást is kaptunk hangrobbanás címszó alatt. Nem volt egy nagy szám, de a mérkőzés közepére megtelt a helyi B-közép, s végre beindult a szurkolás is. (Ez szinte végig kulturált mederben folyt, néha azért percekig zúgott a Puta Barca!, de gondolom, ez így belefér).
Írta: johneagle11 2011. nov. 1. 9:32
Mindenképpen egy bocsánatkéréssel kell kezdenem azért, mert elmaradt a Mallorca értékelő, ráadásul a mai beharangra se maradt kapacitásom. Még múlt hétfőn jött az agylövésem, hogy kellene készíteni valami hónap összefoglaló anyagot és ki is találtam a módját, de akkor még egyáltalán semmi nem állt rendelkezésemre ehhez az összeállításhoz.
Az elmúlt egy hétben nem unatkoztam: letöltöttem és visszanéztem az októberi meccseket, kiszedtem és összevágtam belőlük a legjobb jeleneteket, hogy végül elkészülhessen ez az anyag. A leírtak már önmagukban nagyon időigényesek, arra viszont nem számítottam, milyen sok technikai jellegű akadályt kell majd legyőznöm, kezdve azzal, hogy gőzöm nem volt, hogy működnek a video-szerkesztő programok, aztán megvívtam a magam harcát a youtube szerzői jogok miatt érthetetlenül letiltott videóival is. Még egyszer elnézést kérek a hiányzó írások miatt, remélem, ez a poszt képes lehet kárpótlást nyújtani az olvasóknak. Jó szórakozást!
Elolvasom »Kommentek: 14 komment
Írta: johneagle11 2011. szept. 27. 23:32
Nem könnyű értelmes gondolatokat írásba rendezni egy olyan meccs előtt, ahol Európa egyik topcsapata játszik a BL sorsolás révén útjába akadó „kötelező feladattal”. Anyagiakban, (az abból is eredő) háttérben, eredményességben, mindenkori és jelenlegi játékerőben olyan leírhatatlan osztálykülönbség van a két klub között, amelyet még odds-okban is nagyon nehéz kifejezni. Ilyen meccsek előtt nincs különösebb jelentősége annak, hogy milyen összetételben lép pályára a Barça, annak sem, hogy Pep éppen milyen taktikával tervezi lejátszani a meccset. Az említett nyilvánvaló különbségeknek törvényszerűen ki kell jönniük, mese nincs: a három pontot hozni kell oszt’ annyi. Az írás leginkább abban kíván segíteni, hogy kicsit jobban megismerkedhessünk a következő ellenféllel.
