Samuel Eto'o Futurológia Tanszék bejegyzései 
Írta: johneagle11 2012. máj. 12. 17:03
A cím akár sugallhatná azt is, hogy a poszt egy sokadik „Pepsirató”, pedig szimplán csak ténymegállapítás, hogy elérkeztünk egy következő állomáshoz. A szezon utolsó bajnokija következik ma este, és én akkor is mindenkit erősen bátorítanék, hogy nézze meg, ha nem forogna fenn ez az egyedi helyzet a Barça körül.
A bajnokság szempontjából amúgy mindkét csapatnak tökmindegy a végeredmény. Mi másodiknál, a Betis pedig a biztos középmezőnynél se jobb, se rosszabb nem lehet, érdekesség azonban akad néhány az utolsó bajnoki forduló kapcsán is.
Írta: ladlac 2012. máj. 5. 16:15
A szezon olyan szakaszában járunk, ahol a szurkolók nagy részét sokkal jobban érdeklik a nyári igazolások, mint az előttünk álló pár bajnoki összecsapás végkimenetele. Abból a szempontból nyilván igazuk van, hogy a lényegi kérdések hatvanhat százaléka már eldőlt, de azt hiszem, hogy egy katalán derbi, ami ráadásul Guardiola utolsó hazai meccse, még őket is képes lázba hozni. Különösebb tét már egyik csapat számára sincs, de mindig jól esik pofán vágni az idegesítő szomszédot, így meglepő lenne, ha teljesen unalomba fulladna az esti mérkőzés.
Írta: vigvik 2012. máj. 2. 17:30
Előzetesen úgy kalkuláltunk, hogy ezen a meccsen könyékig rágjuk majd le a körmeinket, az egy pont hátrány miatt az "elképesztően fontos" kifejezésre gyűjtjük napokig a szinonímákat, kicsit újgazdagozhatunk, meg ilyenek. Helyette lett egy jóféle felkészülési meccs egy klasszul csengő nevekből álló, a BL-ért harcoló ellenféllel. Hajtás után elkalandozunk mindenfelé, mert a meccsről nem nagyon van egyebet írni.
Írta: ladlac 2012. ápr. 29. 18:00
Ennyi volt. Nem csak a szezon lényegi részének lett vége, de Guardiola is úgy döntött, nem hosszabbítja meg a júniusban lejáró szerződését. Rettentően szerencsétlennek érzem az időzítést, így a bajnoki és a BL-búcsú után. Mondom ezt úgy, hogy igazából keseregni sem volt időm a szombati és keddi eredmények miatt. Talán nem is akartam, elődöntő a Bajnokok Ligájában, második hely a Ligában, ezek pedig egyáltalán nem vállalhatatlan eredmények, főleg nem az előző éveket figyelembe véve, és mindezt úgy, hogy idén is a legtöbbször élmény volt nézni a csapat játékát. Úgyis tudtuk, hogy nem nyerhetünk meg mindig mindent, hibába matekozunk, hogy egy ilyen kerettel mindenkin túl kell jutni. Aztán az egyik meglepetést követte a másik, Pep megy, Tito pedig az árnyékból a reflektorok elé lép. Ja, egyébként este játszunk valamelyik madridi csapattal.
Írta: vigvik 2012. ápr. 24. 12:45
Szédeleg az egyszeri Barca-drukker, mint elit-gimnazista szombat este tízkor. Szerdán még csak egy lágy szellentést eresztettek célzottan az orrunk alá, hogy aztán szombaton a Real bájvigyorral az arcán dörzsölje be bűzös fekáliával az orrcimpánkat, amit mostantól egészen addig szagolhatunk, amíg le nem mossuk onnan. A teljes megtisztuláshoz először a szerdai akciót kellene megtorolni, hogy május 19-én, Münchenben beállhassunk a hűsítő-regeneráló pezsgőfürdő alá, és méltósággal ülhessünk vissza a futballvilág megüresedett trónjára, ahonnan a hosszadalmas kifárasztás után pár jól irányzott rúgással ebrudaltak ki minket Mourinho ex- és aktuális seregei.
Írta: ladlac 2012. ápr. 14. 15:30
Az utóbbi heteknek köszönhetően sikerült nagyon jó tempót futnunk, miközben a legfőbb rivális el-elfékezett pár kanyart. Már nincs sok hátra a versenyből, a Real pedig karnyújtásnyira van. A következő ívet is pontosan kell bevenni, hogy legalább ekkora előnnyel forduljunk rá a célegyenesre, aztán padlógáz, DRS, KERS, és reménykedjünk, hogy hamarabb elhúzunk a fehér autó mellett, minthogy átmennénk a célegyenesen.
Írta: vigvik 2012. ápr. 10. 16:45
-Alfa Tangó Bravó hívja a Tornyot! Torony, jelentkezz! Torony, jelentkezz! Vétel.
-Alfa Tangó Bravó, itt a Torony! Hallgatom! Vétel.
-Vizuális kontaktust észleltem Epszilon Csacsacsa Tüchtig elsődleges célponttal! Vétel.
-Ismételje Alfa Tangó Bravó! Ismételje Alfa Tangó Bravó! Vétel.
-Vizuális kontaktust észleltem Epszilon Csacsacsa Tüchtig elsődleges célponttal! Négy mérföldre északra. Megerősítést kérek! Vétel.
-Maradjon vonalban, Alfa Tangó Bravó! Vétel.
Írta: ladlac 2012. ápr. 7. 15:00
A háta közepére sem kívánja az ember az ilyen meccseket. Pár hete, a Granada elleni beharangozóban azt írtam, hogy a szezon utolsó könnyebb összecsapása jön. Akik akkor látták, hogy játszunk még a Zaragozával, biztosan nem hittek nekem, pedig elég csak ránézni Pintérék legutóbbi eredményeire. Ezek a srácok mindenképpen bent akarnak maradni, egy nagycsapat számára pedig ez az egyik legrosszabb szituáció. Ha a csapat dédelget még bajnoki reményeket, akkor legalább annyi energiát kell a mérkőzésbe fektetni, mint az ellenfél. Az utóbbi évek legkeményebb Zaragozájához megyünk szombat este.
Írta: ladlac 2012. márc. 31. 16:00
A szerda esti átmozgató edzés után egy komoly összecsapás vár ránk szombat este. Az a Bilbao érkezik majd látogatóba, amelynek rohamosan növekszik szimpatizánsainak száma Európa-szerte. Igazi kis divatcsapattá kezdenek válni a baszkok – na nem úgy, hogy a kissrácok mostantól Muniain mezben járnak majd edzésre, de a foci szerető emberek jelentős része kezdi megkedvelni Bielsa őszinte stílusát. Teljes meggyőződéssel tudom ajánlani mindenkinek ezt a mérkőzést, amivel kapcsolatban csak két dolog biztos: viszonylag kiszámíthatatlan és biztosan nem fullad unalomba.
Írta: ladlac 2012. márc. 24. 15:04
Kellemetlen helyzetben egy kellemetlen csapatnál teszünk látogatást szombaton délután. Ez a galád Mourinho tönkretette a tervünket, ismét lehet pörögni a bajnoki mérkőzéseken, hátha csoda történik. Közben persze figyeljünk a hétközi BL meccsre is, mert kimondva is a címvédés a prioritás. Mindezt hardcore fokozaton, egy rakás védő hiányában – kitart vajon a jó forma, vagy a masszív Mallorca letörli a vigyort az arcunkról?
Írta: ladlac 2012. márc. 20. 17:00
Majdnem beleestem abba a hibába, hogy hamarabb megírtam a Granada elleni beharangozót, minthogy a Real – Malagának vége lett volna. Szerencsére lusta voltam, így szerencsés is – most nem kell átírnom az egészet.
Persze ki is hagyhattam volna, de hát nem lennénk szurkolók, ha nem bizakodnánk. Most éppen egy kicsit jobban. Tovább után a jó hírek és a rekorddöntési-kísérlet mellett az is kiderül, mennyi esélyünk van a bajnoki címvédésre.
Elolvasom »
Írta: vigvik 2012. márc. 17. 14:30
Annak ellenére, hogy nem volt hétközi meccs, mégis eseménydús napok vannak a csapat mögött. Illetlenség vagy sem, mindenképp érdemes elfilozófálni azon, miként hatnak a történtek a csapatra, illetve kicsit elmorfondírozni a hogyan továbbon, hiszen a bajnokság az utolsó harmadához érkezett, ezzel együtt a szezon pedig a hajrájába. Ha ez lenne Guardiola első idénye, akkor valószínűleg azt írnám, hogy eddig is nyakig ért a katyvasz, de most elkezdték bőszen lötyögtetni is a kondért. Mivel azonban rutinos Pep-hívő vagyok (meg aztán fogadalmat is tettem), így inkább bizakodva tekintek előre.
Írta: ladlac 2012. márc. 11. 16:00
Kérdőjelek tengerében vágunk neki a huszonhetedik fordulónak. Akik ismernek, azok tudják, hogy nem jó velem Barca meccset nézni, az egészséges izgalmat is képes vagyok túlzásba vinni, és úgy tartani az ellenfelektől, mintha úgy általában lenne esélyük a csapatunk ellen. Most is hasonló a helyzet – adja magát, hogy csak gyorsítunk azon a vonaton, amin a Racing száguld a Segunda felé, de akár torkon is ragadhatnak saját közönségük előtt, amivel átmenetileg lassíthatnak, mi viszont a minimális esélyünket is eldobjuk az aranyat illetően. Tovább után a szempontok, majd ti eldöntitek, mennyire kell tartani a Racingtól.
Írta: vigvik 2012. márc. 7. 18:30
Több jó hírünk is van! Először is, a múltkori valentinkodós szívással ellentétben most csak holnap lesz nőnap (szívesen, hogy szóltunk), úgyhogy semmi akadálya sem lehet az esti meccsnézésnek. Másodszor, jó eséllyel megcsodálhatjuk a Messi-Tello párost cikázni a német védők között. Mindketten kiváló passzban vannak mostanság, a darabos germán fogdmegekkel igazi showműsort produkálhatnak, ha van egy kis szerencsénk. A harmadik pozitívum, hogy tovább fogunk jutni. Nem nagyon van ezen mit ragozni, német ellenfél ide, BL-presztízs oda. A tegnapi angol-olasz derbi esetleg kicsit elbizonytalníthatott egyeseket, de a Bayer azért nem az Arsenal, mi se vagyunk a Milan, meg a Camp Nou se a Highbury Emirates - ráadásul odaát is elmaradt végül a szenzáció. Meg már egyébként is szerda van állítólag.
Írta: ladlac 2012. márc. 3. 17:00
Az elmúlt hetek után egy kevésbé érdekes találkozót rendeznek ma este. A közelmúltban vagy rangadókat játszottunk, vagy kisebb csapatokkal szoros meccseket, ma viszont az egyik kiesőjelölt érkezik a Camp Nouba, az optimális forgatókönyv szerint azért, hogy segítsenek visszanyerni a múlthét előtti formánkat. Messi életében először fog hiányozni eltiltás miatt, Fábregasnak tehát ismét itt a lehetőség, hogy hamis kilencesként is bizonyítsa multifunkcionalitását.
Írta: ladlac 2012. febr. 26. 17:30
Erőpróba. Mind a két résztvevő számára egy nagyon fontos összecsapás következik. Az Atleti otthon bizonyíthatja, hogy Simeone érkezése tényleges változást hozott, és a sok éve tartó lúzer hullámvasutazást felváltja a stabil BL-szereplés. A Barça pedig megnyugtathatja a szurkolókat, hogy magasabb sebességi fokozatba kapcsolt az úthenger, padlógázzal indulunk a Real nyomába, és büszkék lehetünk rájuk az év végén, bárhogyan alakuljon a bajnoki arany sorsa. Ismét egy misztikus idegenbeli meccs, az egyik legkellemetlenebb vendéglátóval, akik egyben Messi kedvenc prédái.
Írta: johneagle11 2012. febr. 19. 7:29
"Egyelőre csak reménykedhetünk, hogy a sok hullámzó teljesítmény után végre visszatér a csapat jó formája..." "Mi mindig megpróbálunk nyerni, csak mostanában nem sikerültek úgy a dolgok, ahogy szerettük volna..." "Az egyetlen baj az, hogy hiába nyerünk majd minden hátralévő meccsünkön, ha a Madrid nem hibázik..."
A fenti szavakat Lionel Messi mondta el a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón, amellyel érzékeltette számunkra, amit úgy is tudunk. A feladat adott, a helyzettel mindenki tisztában van, nem marad számunkra más, mint bízni és szurkolni a csapatnak.
Mielőtt bepörögnének a „de hát Valdés beszélt a meccs előtti kötelezőn…” kezdetű kommentek, tisztázom. Az általam idézett sajtótájékoztató időpontja: 2007. május 23.
Elolvasom »
Írta: vigvik 2012. febr. 14. 17:50
-Drágám, akkor megyünk ma moziba?
-Nem.
-Húha, tán csak nem színházjegyet vettél? Jaj de cuki vagy!
-Nyugi, nem vettem azt sem.
-Nem baj picúr, egy sima vacsora is jó lesz. Valami tésztát ennék!
-Fogd már be! Tiszta ideg vagyok.
-Mi a baj cukormackó?
-Báh...
Írta: ladlac 2012. febr. 11. 17:00
Igaz, hogy az utóbbi két hétben egy fikarcnyival sem kerültünk közelebb a Real Madridhoz, mégis jó hangulatban vannak a szurkolók. Ezért persze kőkeményen megdolgozott a csapat, bejutottak a Király Kupa döntőjébe, a játékkal kapcsolatban sem sok kifogásunk lehet. Tucatnyi helyzetet dolgoznak ki (majd hagyják is ki azokat), a labda egyre gyorsabban és lendületesebben folyik lábról-lábra, szóval egyre erősebben hiszünk benne, hogy megnyerhetjük idén zsinórban a negyedik bajnoki aranyat (is). Ebben az állapotban látogatunk Pamplonába, és már felesleges is leírnom, mert egyértelmű. Kötelező nyerni.
Írta: vigvik 2012. febr. 8. 13:20
Tovább gyötri a bloggereket csapatot a naptár, hiába nyög már hangosan a keret a sorozatterhelés alatt, nincs megállás, 3 naponta jönnek a meccsek, a játékosok pedig hullanak, mint az őszi legyek. Habár néhányan markáns ellenvéleményt formáltak, továbbra is tartjuk, hogy jelenleg ez a sorozat az, amiben magasan a legkomolyabb esélyeink vannak, ezért különösen felértékelődik a szerepe. Egy idegenbeli gólos döntetlen után alapból igazán nem aggódnánk, de jelenleg tényleg annyira le van gatyásodva a csapat (különösen fizikálisan), hogy roppant feszített, kiegyenlített összecsapásra számítunk. Hajtás után festjük az ördögöt a falra.
Írta: ladlac 2012. febr. 4. 16:30
Jelentősen megkönnyítette e beharangozó írását a Valencia elleni kupameccs. Persze tudom, hogy sokan nem voltak megelégedve ezzel az eredménnyel/játékkal, de én már a lefújás pillanatában éreztem, amit később Guardiola is megerősített. Az utóbbi évek legjobb mérkőzését játszottuk le Emeryék ellen, az ellen a csapat ellen, amelyik messze a legkeményebb és legintelligensebb ellenfél volt az eddigi Pep-éra alatt. Rendben, ők is voltak már jobb formában, de a Barça hagyományosan rosszul szerepel az év ezen szakaszában, amit a teletömött orvosi szoba sem könnyít meg. A körülményeket figyelembe véve egy jó meccset játszottunk, a játék képe, több mint bíztató volt. Optimista előjelekkel várhatjuk a Real Sociedadot, akik több dolog miatt is meg fognak ma fizetni.
Írta: vigvik 2012. febr. 1. 17:20
A Robin van Persievel megerősített Barcelona nehéz helyzetben van. A sérülések, a nem várt bajnoki pontvesztések mind visszábbvetették a csapatmorált, ráadásul a gárda elsőszámú sztárjai is mintha gyengébb formában lennének. Ilyen körülmények között úgy hiányzik ez a Valencia elleni kétmenetes csörte, mint Hleb az Olimpiakosznak lufiárúsnak a nyílzápor. Pedig különösen fontos lenne állva maradni, a kupa már nem csak a legkönnyebben bezsebelhető csecse-becse, hanem az egyetlen, amiért igazán nagy eséllyel szállunk ringbe. Mindenképp jó meccsnek ígérkezik a mai, nem csak a számunkra különösen nagy tét miatt, hanem az Emery-Guardiola taktika harc következő állomásaként is.
Írta: ladlac 2012. jan. 28. 18:45
Tizenegy darab döntő. A szezon fele után kijelenthető, hogy ennyi maradt hátra a bajnokságból. Ennyi, amikor extra koncentráció kell, bármennyire nehéz is. A tíz idegenbeli meccsen és a Madrid elleni hazain kell fogcsikorgatva küzdeni, bár a Betis megmutatta, hogy otthon sem fogjuk ajándékba kapni a pontokat. A fővárosban megfordították pár éve ilyen mentalitással a bajnokság állását, itt az alkalom, hogy visszaadjuk azt az érzést. Az első állomás a süllyedő Villarreal lesz, akik a tavalyi BL-be jutás után idén a kiesés elkerülése ellen küzdenek. Azért könnyű így sem lesz.
Írta: vigvik 2012. jan. 25. 12:00
Sok szempontból páholyból várhatja a Barcelona az újabb klasszikust, hiszen nem elég, hogy az ellenfélnél úgy tűnik, Mourinho felrúgta a bilit, amibe eddig belecsinált, de taktikailag is minden mellettünk szól. A meccsnek nem is annyira a mindenki által harmadik helyre rangsorolt kupában való továbbjutás az igazi tétje, sokkal inkább az, hogy a Real ki tud-e lábalni ebből az elhatalmasodó Barca-fóbiájából (vagy legalább elindulnak-e felfelé), avagy szépen lassan rájuk dől a disznóól ház. Nem nagyon sírnánk, ha azután, hogy múlt héten megkötöttük a hurkot, most sok, apró, jól irányzott rúgással a kisszéket is felborítanánk.
Írta: ladlac 2012. jan. 22. 16:04
Azt hiszem nem túlzunk sokat, ha azt állítjuk, az utóbbi napokban méretes vigyor ült a Barca-drukkerek száján, ha a kedvenc csapatukra gondoltak. Tényleg szép, és több szempontból is fontos győzelem volta szerdai, de valljuk be, egy kellemetlen hidegzuhannyal érne fel, ha a La Rosaledaból nem három ponttal térnének haza Puyolék. A Málaga viszont nem adja olcsón a bőrét hazai pályán (csak egyszer kaptak ki idén, úgyis tudja mindenki, hogy kitől), nálunk pedig még mindig kérdéses, hogy akarunk-e bajnokok lenni, illetve teszünk-e azért eleget, hogy bajnokok legyünk.
Írta: johneagle11 2012. jan. 18. 7:13

Mindenféle őszinteséggel kell kezdenem a posztot, mert elárulom, hogy nagyon nehéz feladat a tavalyi év - és azon belül is a decemberi találkozó – után beharangot írni a párharc elé.
Ugyan volt időm gondolkodni azon, milyen vezérfonalra is lenne felfűzhető a poszt, de kizárólag csak közhelyek jutottak eszembe, így aztán úgy döntöttem, ha már tartalmat nem tudok produkálni, hát csinálok formát.
Ezekben a napokban itthon amúgy is divatos szó lett a plagizálás, úgy döntöttem, lopok én is egy plágiumot és megpróbálok a Török Szultán stílusában - de mégis kicsit másképp - írást alkotni.
Utólagos kiegészítés a kommentekre reagálva: elnézést, hogy ennyire fárasztó lett a poszt + zanzásított verzió: nem számítunk könnyű meccsre, nem gondoljuk, hogy a kupa értéktelen lenne. Reméljük, hogy este a csapat jobbik arcát mutatja idegenben és - természetesen - reméljük, hogy sikerül megismételni a decemberi győzelmet. + a végén korrekt videó összeállítás a tavalyi meccsekről hangulatkeltés gyanánt.
Elolvasom »
Írta: ladlac 2012. jan. 15. 18:00
A tudathasadásos szezonunk következő állomásához érkeztünk. Most már nincs de és ha, be kell ismerni: a csapat skizofrénné vált. Hazai pályán bárkit képesek felnégyelve hazaküldeni, a Guardiola-éra legdurvább csúcsait is lazán döntögetik, idegenben viszont egy fürtös holland rémképe sejlik fel. Na jó, ez sem teljesen igaz, mert amikor nagyon kellett (Milan, Madrid), akkor idegenben sem volt túl sok kérdés, de a kisebb csapatok ellen nagyon nem megy (igen, itt most egy amolyan Katalán gödör-féle szuggeráció megy). Most pedig a cecelégy-kellemességű Betis érkezik majd, akik tavaly a másodosztályból is feljöttek kétszer kísérteni.
Írta: vigvik 2012. jan. 12. 14:30

A BATE elleni sörmeccs után itt egy újabb összecsapás, ami csak egy epszilonnyival lesz izgalmasabb annál, legfeljebb a sci-fi rajongók olvashattak olyanról, hogy 4-0-ás első meccs után egy Pep Guardiola edzette csapatot meglegyinthet a kiesés szele. Még akkor is így van ez, ha most épp "válság" van a hétvégi pontvesztés miatt. Így aztán némileg hibrid poszt kerekedett ebből a beharangozóból, amiben keveset foglalkozom az Osasunával illetve a Barcelona jelenlegi állapotával (tulajdonképpen semennyit), viszont törleszteni igyekszem egy kisebb adósságot, és reflektálok a hét elejének történéseire. Akinek már a könyökén jön ki Messi, Xavi, az Aranylabda és az egész parttalan vita, annak ezt az írást semmiképp nem javasolom.
Elolvasom »
