A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2011-12-es szezon.

A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2010-11-es szezon.

A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal megtűzdelni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszott, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2009-10-es szezon.

A szezon ugyan még nem ért véget, mégis igyekszünk valahogy kitölteni az időt Pep utolsó meccséig, így pedig – egyfajta összegzésként – visszatekintünk a múltba.

Igyekeztem kiválogatni a legemlékezetesebb meccseket, amiket az utóbbi négy évben játszott a Barça és ezt egy-egy rövid leírás kíséretében összefoglalókkal posztba sűríteni.

A leírt statisztika természetesen még nem végleges, hisz hátravan a kupadöntő, de négy év alatt Pep irányításával összesen 246 tétmeccset játszottunk, ebből 178 megnyert, 47 döntetlen és 21 vereség. 631 lőtt, 181 kapott gól a neve mellett, és – ki ne tudná – 13 megnyert trófea.

A 2008-09-es szezon.

A cím akár sugallhatná azt is, hogy a poszt egy sokadik „Pepsirató”, pedig szimplán csak ténymegállapítás, hogy elérkeztünk egy következő állomáshoz. A szezon utolsó bajnokija következik ma este, és én akkor is mindenkit erősen bátorítanék, hogy nézze meg, ha nem forogna fenn ez az egyedi helyzet a Barça körül.

A bajnokság szempontjából amúgy mindkét csapatnak tökmindegy a végeredmény. Mi másodiknál, a Betis pedig a biztos középmezőnynél se jobb, se rosszabb nem lehet, érdekesség azonban akad néhány az utolsó bajnoki forduló kapcsán is.

Magam se hittem volna, hogy a bajnokság vége ilyen pozitív élményeket tartogat majd számunkra, aztán mégis úgy lett. Rayot pofán vágni persze nem nagy kaland, de a Málaga mégis csak Európa egyik legjelentősebb bajnokságát fogja jó eséllyel képviselni a BL-ben, így négyet dobni nekik minimum jó mutató.

És persze itt van minden Barça szurkoló szíve csücske, a helyi ellenfél Espanyol, ami elnézve az utóbbi éveket, inkább áll közel az ellenség kategóriához. Amely kategóriára rá is szolgáltak, tekintve, hogy a clásicok mindenkori eredményei mellett ez a rohadt katalán rangadó az, ami évről-évre képes befolyásolni a bajnokság végeredményét.

Ugyan a Rayo elleni gála előrevetítette azt a képet, hogy a hátralevő mindegymeccseket csípőből ledaráljuk, tegnap kiderült, hogy ezt azért nem mindegyik ellenfél gondolja így. Azért mert a bajnokság részünkről felhozó meccs sorozattá degradálódott, még vannak csapatok, akiknek igenis kell a pont és igenis létfontosságúak az utolsó fordulók.

Az eredmény ismeretében persze már könnyű rámondani, hogy laza volt, de a meccs távolról nem volt ennyire egyértelmű, bizony meg kellett dolgozni és küzdeni ezért a győzelemért. A Malaga ráadásul egy nagyon korrekt focit játszó csapat, akikben van potenciál és ezt nem csak a vagyoni hátterük miatt gondolom, bár nyilván az se mindegy.

Az ötödik gól után Alves megbeszéli Thiagoval, hogy dobnak egy korábban kitalált koreográfiát gólöröm gyanánt. Azonban van akinek nem tetszik, hogy öt gólelőnynél ilyesmivel alázzák az ellenfelet, ezért megjelenik Puyol apu és hazazavarja a rosszalkodó gyerekeket.

A kisebbnek kijár (tőle is) egy buksisimi dicséret gyanánt, a nagyobbik meg - szerintem - jobban tette volna, ha inkább az idei jó játékával szórakoztat minket. Az esettől függetlenül is van némi esély arra, hogy Titonak nem a taktikai finomhangolásokkal kell majd a legtöbbet dolgoznia a csapaton belül.

Szokatlan történéseket hozott magával a Rayo meccs. Afellay ismét a pályán, Pedro a ziccert nem a kapusba durrantja, ráadásul még Keita is gólt lő. Könnyű dolga volt persze, mert Messi a nehezét megoldja. Már a befutás se rossz, de a passz az igazi mestermunka.

Egyben olvasva érthetetlen érzelmi összevisszaság a poszt, ezért egy rövid magyarázattal kell kezdenem. Közvetlenül a meccs után leültem megírni, ezért a bosszúság is erősen megjelenik benne, ahogy viszont haladtam előre a gondolataimban, ez fokozatosan alábbhagyott. Viszont az érzelmi hangulatváltások nem lineárisak a posztban, mert össze-vissza ugráltam az egyéni értékelő és az egyes gondolatok között, attól függően, hogy éppen mi jutott eszembe.

Holnap – lényegesen higgadtabban – már könnyebb lesz rámondani, hogy „végül is nem akkora kudarc ez”, közvetlenül a meccs hatása alatt ez még nem ilyen egyszerű. Szintén holnap már én is valószínűleg másként látok egyes mozzanatokat és játékosokat, így az is előfordulhat, hogy a csapat(ból valaki) indokolatlanul kapott tőlem kemény(ebb) kritikát.

Levante-Barcelona 1-2 (1-0)

Gyereket csinálni sokféleképpen lehet. A legkellemesebb minden bizonnyal a hagyományos módszer, de van olyan, hogy az embernek nincs energiája semmihez. Olyankor jöhet a címben jelölt kétujjas technika, hogy aztán végül valami egyéb, furmányos úton találkozhassanak a kromoszómák - értitek. Nos, valami ilyesmit csinált tegnap a csapat. Körülbelül tizenöt percet voltunk hajlandóak normálisan focizni, ez pont elég volt arra, hogy a minimális célkitűzést teljesítsük. Elég csüggesztő volt látni, hogy a semmi különlegeset nem csináló Levante milyen hatékonyan heréli ki az előrejátékunkat. Mostanra teljesen bevett taktika lett ellenünk, hogy a tizenhatos és az oldalvonal közötti területeket feladják az ellenfelek, hiszen az ívelt beadásaink - igazán domináns center hiányában - annyira nem működnek, hogy legtöbbször meg sem próbáljuk őket; a laposan belőtt labdák pedig többnyire a láberdőben halnak el még útjuk elején. Guardiolának sajnos egyelőre nincs látványosan jól működő válasza erre a húzásra, Sanchez beküldése a darálóba inkább tűnik kétségbeesett próbálkozásnak, semmint brilliáns meglátásnak. A jó oldala a mérkőzésnek, hogy megint olyan három pontot szereztünk, ami ősszel legfeljebb egy lett volna, az önbizalomnak mindenképp jól jött ez a győzelem.

Az utóbbi hetek eseményeit látva azt a következtetést kell levonnunk, hogy Pep folyamatosan "mellébeszél". Ugyanis – önmagához híven - egyre jobban erőlteti „a bajnokság már reménytelen”, a „Madrid még soha nem bukott címet 10 pontelőnyről”, valamint a „kevesebb mosolygás, több futás” szlogeneket.

Mivel tudjuk róla, hogy hajlamos olykor indokolatlanul(?) is józan gondolkodásra inteni a közvéleményt, hagyjuk csak meg neki ezt a kommunikációs vonalat. Mi viszont szurkolók vagyunk, tehát nem csak lehetőségünk, de kötelességünk érzelmi alapon véleményt mondani, így megtehetjük, hogy elrugaszkodunk a valóságtól, és egy kicsit eljátszunk a gondolattal. Mekkora esélye van annak, hogy ez a szezon megint egy hatkupás legyen?

A tegnapi meccs kapcsán először is arra kellett rájönnöm, hogy az aktuális állást közlő széles feliratsávot szándékosan mindig azokra a pillanatokra időzítik, amikor az éppen kitakarja az ott történő történéseket. Az egyik lehetőség ez, a másik pedig, hogy valójában a TV-ben a labda mindig a képernyő cirka alsó ötödében tartózkodik, csak ezt meg akkor vesszük észre, amikor az említett feliratsáv éppen átmenetileg kitakarja.

Mivel a meccset mindenki látta (aki meg nem olvassa el a jegyzőkönyveket), a hajtás után esélylatolgatás van. Az meg utólag derült ki, hogy a cím semmilyen formában nem kapcsolódik a poszthoz (=eredetileg egész mást akartam írni), de végül – jobb ötlet hiányában - hagytam.

…tegnap meg lett belőle tíz perc aktív foci, a maradék meg aktív pihenés. Zanzásítva nagyjából ennyi volt a meccs, de amikor az ellenfél ennyi erőfeszítést provokál ki a csapatból, a francnak többet rááldozni? Abszolút pozitívum, hogy az idegenbeli frász végképp tovatűnni látszik, a kötelező télvégi formahanyatlás nem csak látszik, hanem tova is tűnt. Azt pedig már nem tudhatjuk meg, mi lett volna, ha a kapuban a Javi Varas nevű rontás áll?

A poszt szólhatna persze a meccsről is, de mivel úgy alakult, hogy egy ideje nem jutottam lehetőséghez a csapat dolgairól irkálni, említek inkább két darab témát, mert az szerintem érdekesebb.

Ugyan ma este már jön a következő meccs, a legutóbbi mégsem hagyja nyugodni a közvéleményt. A tegnapi napon ugyanis felkerült egy videó a netre a Gijon meccsről, amely az Alexis sérülése utáni pillanatokat mutatja.

Pep nyilvánvalóan dühös, és mond is néhány szót Sáncheznek, a videó érdekessége pedig az, hogy hallani (véljük?) rajta, mi hangzott el a pálya szélén.

A kérdés már csak az: valóban ezt mondta Pep, vagy pedig technikai ügyeskedésről van szó?

Óriási. Adva volt ugye egy pocsék ellenfél, egy a meccsre magát langyos zöldteával hergelő Barca, meg ez a majomember. A népnek viszont cirkusz kell - hát megkaptuk. Piqué pirosa után egyszerűen letettem a tollat, és elhatároztam, hogy tök felesleges erről a fütty meccsről a lehetőségekhez mérten objektív, visszafogott értékelőt írni, mert ami a pályán zajlik, az a futball lazán értelmezett kereteiből is bőven kilóg. Helyette a játékvezetés színvonalához méltó poszt következik.

...van helyette más, aki eldöntsön meccseket:

Keita egyébként is szereti meglőni a másodikat a Gijonnak:

Nem tudom, ki mennyire emlékszik rá, de Pep első évében volt az, hogy zsákszám lőttük a gólokat mindenféle trükkös szabadrúgásokból. Az ellenfelek még bőszen vakaróztak, meg egyezkedtek azon, hogy kinek és mit kellene tennie, aztán jött egy váratlan megoldás, és mindenki vonulhatott a kezdőkörbe. Valahogy így:

Köszönöm azoknak (deltaTheEnd, the_illusionist), akik felhívták rá a figyelmem:

Ha a szezon hátralevő meccseit így húzzuk be, akkor én esküszöm teszek rá, hogy csak másodikok leszünk. Régen látott méretű parádé volt ez... Bajszos barátunk többször is kissé rácsodálkozott a szokatlanul "alacsony" labdabirtoklásra, én viszont pontosan abban láttam a jó játékunk egyik fő okát, hogy sokkal kevesebb húzásból, direktebben támadtuk az ellenfél kapuját, kevesebbet tötymörgünk középpályán. Az Iniesta-Fabregas tengely, ahogy azt már korábban is észrevételeztük, nem is igazán alkalmas a Xavi által megkomponált játék mímelésére, mindketten előszeretettel vezetik rá egy az egyben a labdát az előttük állóra, alapjában más karakterű focisták. Ha mindezt felszorozzuk azzal, hogy megint két ifjonc nyújtott több mint biztató teljesítményt, akkor azért mindenképp van okunk optimistán tekinteni a jövőbe. Hajtás után olyan pontszám, amit én még soha nem adtam.

... hogy valami feszültség van a csapaton belül. A tegnapi meccsen ugyanis volt egy jelenetsor, amin erősen megütköztem. Cesc lejön a pályáról, Pep valamit a fülébe súg, ő "beszól neki", amire a mester meglehetősen durván reagál. (Nem is a mozdulata az érdekes, hanem az arckifejezése, ami sok jót nem ígér.) Gondolhatnánk, hogy Cesc a lecserélése miatt duzzogott, de ha visszanézzük a lassítást és az arcát figyeljük, rájöhetünk, hogy nincs semmiféle "botrány", legfeljebb egy rossz helyen és időben elsütött poén.

"Egyelőre csak reménykedhetünk, hogy a sok hullámzó teljesítmény után végre visszatér a csapat jó formája..." "Mi mindig megpróbálunk nyerni, csak mostanában nem sikerültek úgy a dolgok, ahogy szerettük volna..." "Az egyetlen baj az, hogy hiába nyerünk majd minden hátralévő meccsünkön, ha a Madrid nem hibázik..."

A fenti szavakat Lionel Messi mondta el a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón, amellyel érzékeltette számunkra, amit úgy is tudunk. A feladat adott, a helyzettel mindenki tisztában van, nem marad számunkra más, mint bízni és szurkolni a csapatnak.

Mielőtt bepörögnének a „de hát Valdés beszélt a meccs előtti kötelezőn…” kezdetű kommentek, tisztázom. Az általam idézett sajtótájékoztató időpontja: 2007. május 23.

A hülye cím – a lehetőségekhez képest - hamarosan értelmet kap, előbb azonban idekívánkozik egy kis lelkizés. Végigolvastam a meccs kapcsán született kommenteket, és azt gondolom, van okom büszkének lenni a Barça szurkolókra.

Először is azért, mert a legnagyobb érdeklődést kiváltó Madrid meccseken túl éppen akkor mozdult meg a reakciókedv, amikor a csapat bajban van. A félhülyék gyülekezete habzó szájjal várja, hogy a divatdrukker banda most majd végre kidobja a Barça relikviákat és világoskék mezt rendel a neten, a többség meg éppen egy vereség után „szólal meg” igazán. Ez szerintem akkor is erős közösségre utal, ha sokan nem ezt akarják gondolni a Barcelona szurkolótáboráról.

Másodszor pedig azért vagyok büszke, mert az első néhány „…sssza meg” és „…csába” után hamar képes lett mindenki helyére tenni az értékrendet, felismerve, hogy nem lehetünk hálátlanok akkor sem, ha az idén már kevesebb a csillogás, annál több viszont a pontvesztés.

A meccs izgalmában még nem esett le, honnan volt ismerős a jelenetsor, de később rájöttem. A vereség okán persze nem vagyunk felhőtlenül boldogok, de ez jólesett a szívünknek-lelkünknek:

Itt pedig az "eredeti változat":

Tisztában vagyok azzal, hogy sokaknak a töke kivan már a témával a könyökén jön már ki a La Masia és a „csodagyerekek”, de a szombat este után a téma adja magát. Ugyanis az van, hogy győzni tudtunk egy nagyon nehéz meccsen, jelentős mértékben támaszkodva hirtelen a mélyvízbe dobott és a „semmiből” előkerülő fiatalokra.

Korábban már írtunk a miértekről és a hogyanokról, így most csak az marad, hogy a pillanatnyi helyzetről ejtsünk szót. Előre kívánkozik a poszt lényegi mondanivalója, a hajtás után leírom azt is, miért gondolom ezt: az FC Barcelonán kívül valószínűleg nincs egyetlen másik topcsapat a világon, amelyik megúszta volna új játékos leigazolása nélkül ezt a januárt, egyben változatlan kerettel neki mert volna indulni a tavasznak!

Az a feneség ebben a clásicoban, hogy az utóbbi években lépten-nyomon becsap minket. Az éppen aktuális összecsapást megelőző találkozó(k) sugall(nak) felénk egyféle valamit, azt hellyel-közzel el is hisszük, alkotunk magunkban egy feltételezhetően (el)várható összképet és végeredményt, aztán meg jól csalódunk benne. A nagy kérdés csupán az marad, hogy a csalódásunk negatíve értelmezendő-e avagy – mint például tegnap is – pozitíve-e? (Ez jó mondat lett, mi?) A kupa párharc legnagyobb tanulsága szerencsére hamar kimutatja magát és méretes közhely is: a jó meccshez mindig KÉT CSAPAT kell.

Erről a meccsről egyszerre jutott eszembe john szarkasztikus posztja, _benito legendás szopatsz, gibbonja és a kedvenc jelenetem a Gyalog galopp filmből. Minden tiszteletem Pellegrini mesteré, és ha Nyilasi úr nem merte a szünetben kritizálni, akkor ki vagyok én, hogy ezt megtegyem, de azért: kilencen védekeznek - oké, kontrázni terveznek - nyilván, előretolva Ruud van Nistelrooy, a komplett mezőny leglassabb játékosa - wtf? De az benn van, ti meg kinn! (Egyébként is, a faló mindenképp testhezállóbb feladat a jó Ruudnak, jobban illik az arculátba...) Szóval köszönjük szépen, kétségtelenül jól jött ez a kocogós, 60 perces meccs, végre egy nagyarányú idegenbeli sikert arattunk, és több kulcsember is nyugodtan pihenhetett. Nagy pozitívum volt továbbá, hogy tanulva a korábbiakból ezúttal lezártuk a meccset, és nem vettünk vissza rögtön a vezetés tudatában.

2007. május 13-a az a nap amióta nem tudok igazán jó szívvel gondolni arra, hogy a Real Betis a Barça soros ellenfele. Az esemény nem ma történt, de nem kizárt, hogy többek emlékezetében is olyan élénken él, mint ahogy bennem megmaradt.

Már a késő tavaszi időpont is jelzi, hogy akkor az éppen aktuális bajnokság finisében jártunk és ezen a napon élhettünk meg egy másik Barcelona-Betis találkozót, amely végül nagyon kellemetlenül végződött számunkra. Ezen a meccsen történt, hogy az 5. percben Ronaldinho góljával szereztünk vezetést és ezután egészen a 89. percig a Betis nulla alkalommal lőtt kapura. Majd eljött az utolsó perc és végül megtették, ezzel lett akkor a végeredmény 1-1. És hogy miért maradt meg bennem ennyire élesen éppen ez a meccs? A 2006-2007-es szezont a Real Madrid nyerte 76 ponttal és a Barcelona is éppen ennyit gyűjtött be abban az évben.

Espanyol - Barcelona 1-1 (0-1)

Ízig-vérig derbit láthattunk, ahol a labdarúgás általános elvei egyszerűen nem működnek. A Barcelona legnagyobb sztárjai úgy sültek be sorban, mint David Hasselhoff egy jobban sikerült vedelés után, s még Guardiola is feladta az elveit, a meccs végén beszari módon négy védőre váltott, gyorsan meg is büntették. Az idegenbeli átok úgy tűnik, nem tört meg a Clásicón, és már csak kettővel kevesebb pontot veszítettünk, mint két éve az egész szezon alatt, ennek ellenére butaság lenne egyelőre elúszott bajnokságról beszélni, de az is tény, hogy nehéz megőrizni az optimizmust. Hajtás után szentségtörő pontok és eltávolított keresztvíz.

Oka is van annak, hogy a címben megfogalmazott álláspontot képviselem és el is mondom majd, de előbb idekívánkozik a hét eseménye: Josep Guardiolát választották meg a 2011-es év edzőjének.

Már csak azt nem tudom, hogy az IFFHS által adott cím az igazinak számít-e, vagy pedig van még másik "év edzője" cím is, amelyik igazibb ennél? A díjnak persze örülünk és gratulálunk is hozzá! Nemszeretés van a hajtás után.

Nem emlékszem, hogy tudatos lett volna, de ha már kettőbe lett véve a rovat, akkor a második részre maradt a java, ugyanis itt szerepel minden, ami FOCI és BARCA. Gólok, cselek, zsugák, villanások, kényszerítők, "pofátlanságok", "alázások" és persze a csapat védjegyévé vált döbbenetes sebességű labdajáratások.